Az egyik az volt, hogy kezdetben egyáltalán nem, és később is csak módjával lehetett felvételt készíteni a korongokra Az például nem volt lehetséges, ami az analóg hangmagnóknál természetes volt, hogy a lemeznek csak egy részéről töröljük le a felvételt. A másik a hordozhatóság korlátozott volta, vagyis nemcsak a mérete volt viszonylag nagy, hanem érzékeny volt a rázkódásokra is, noha ez utóbbit a későbbi típusoknál kiküszöbölték.

A hátrányok miatt a CD-t főként otthon hallgatták a népek, az utcán vagy a gépkocsikban továbbra is a kazettákra fanyalodtak.

A sorozat 443. részében már említettem, hogy 1991 nyarán részt vehettem azon a lengyel, szlovák és magyar rádiós hangmérnökök számára szervezett továbbképzésen, amelyet a kölni Deutsche Welle közszolgálati rádió munkatársai tartottak nekünk. A tanfolyam – vagy inkább eszme- és tapasztalatcsere – idején rendezték meg Berlinben a szokásos évi IFA-t, ami nem az egykori NDK-ban gyártott teherautó volt, hanem Európa legjelentősebb szórakoztatóelektronikai bemutatója. Amit itt nem tesznek legalább a szakma számára közszemlére, az nincs. Először a Philips DCC kazettáját mutatták be Mosó Endre, Munka István, Steinbach Sándor és jómagam számára a Philips szobájában, majd egy zártkörű, csak a meghívottak számára tartott bemutatón hallottunk muzsikát a Sony minidiszkjéről.

Benne volt a pakliban, hogy becsaptak minket, de ha mégsem, akkor a minidiszk a jövő. Ez az, ami nekünk, rádiósoknak is kell. Igaz, nem az otthoni zenehallgatáshoz, hanem a végre jó minőségű, sztereó riportok készítéséhez. A minidiszk kicsi, a hozzá való riportermagnó – bocsi, felvevő-lejátszó készülék – szintén kicsi. A lemez akár egészében, akár bármely részét tekintve ugyanúgy törölhető, mint az analóg kazetta, a magnóval – nem tehetek róla, önkéntelenül magnónak hívtam és hívom most is –, szóval, a minidiszk magnóval a felvétel szerkeszthető, vágható, tehát mire a Magyar Rádió vagy más műsorközlő szervezet stúdiójába érkezik a riporter, az anyag már adáskész lehet. Amikor már meg is vásárolhattunk minidiszk magnókat, megállapítottuk, hogy a Sony olyan elektret sztereó mikrofont adott hozzá, amivel meglepően szép, kellemes teret visszadó felvételek készíthetők. Ez a mikrofon, az ECM 909 típusú, MS elrendezésű volt (lásd a sorozat 150. részét), és lehetőség volt az S jel növelésére a 90/120° kapcsolóval, de soha nem volt szükség a bázisszélesség meghosszabbítására.

Hangsúlyozom, hogy nem audiofil minőségről van szó, de nagyon élvezhetőről. Mivel a legtöbb hordozható minidiszk magnó tartalmazott automatikus felvételi szintszabályozó elektronikát, igényesebb felvétel készítésekor természetesen ezt ki kellett kapcsolni, de még bekapcsolt állapotban is elviselhetőbb volt a hangzás, mint egy profinak mondott, analóg kazettás riportermagnó használatakor.

A Sony agresszív piaci magatartásáról, a licencek túlárazott engedélyezéséről, egyes találmányai indokolt kudarcaival kapcsolatban sok rosszat lehet mondani, de a minidiszk minden szempontból műszaki remekmű. Pedig a Sony valójában nem talált föl semmit. Azt például már a magnókazetták világából tudták, hogy az érzékeny jelrögzítő anyagot érdemes védő tokban tárolni, amihez majd csak a felvevő-lejátszó készülék mechanikája fér hozzá. Tudták azt is, hogy a digitális adatok mennyiségét veszteségesen, pszichoakusztikai modellek felhasználásával lényegesen csökkenteni lehet.

Sőt, azt is tudták, hogy a lézersugárral melegíteni lehet; azt is tudták, hogy a Curie-hőmérsékletnél, illetve fölötte a ferromágnes paramágnessé szelídül, és lehűtés közben átmágnesezhető (lásd a sorozat 326. részét), vagyis már egy ideje alkalmazták a számítástechniká an a magneto-optikai (MO) lemezeket. Ezt olyannyira tudták, hogy 1983-ban, egy évvel a CD piaci megjelenését követően Kees Schouhamer Immink a Sonytól és Joseph Braat a Philipstől a legjelentősebb professzionális hangtechnikai konferencián, Eindhovenben bemutatta egy lehetséges írható, törölhető és lejátszható magneto-optikai hanglemez terveit. Az alábbi cikkrészlet ezen konferencia, az AES 73. találkozójának anyagából származik.

A Sony nem talált föl semmit? A Sony fizikusai, vegyészei, programozó matekosai, villamos- és gépészmérnökei összerakták ezt a sokféle ismeretet, és e szintetizálás eredményeként nagyon jól használható, megbízható, megnyugtatóan tartós, nem tűrhetetlenül drága, viszonylag szépen szóló lemezek és lemezjátszók születtek.

A minidiszk kazetta méretei: 7 cm(2.75")*6,75 cm(2 21/32")*0,5 cm(3/16"). A lemez átmérője 64 mm, a vastagsága 1,2 mm. A lemez adatkapacitása normál üzemmódban kb. 150 MB, a játékidő egyszeres sebességgel kb. 60, 74 és 80 perc, félsebességgel (LP2) a duplája, negyedsebességgel (LP4) a négyszerese. A lemez sebességének, fordulatszámának csökkenése a digitális adatsebesség csökkenésével volt elérhető, s ez a hangminőséget is rontotta. A maximális időtartam az egyes sebességeken attól függ, hogy milyen sűrűn sikerült a gyártónak a barázdameneteket elhelyezni. A fél- és negyedsebességű lemezek a korai minidiszk játszókkal nem játszhatók le. Szerintem már a félsebességnek sem volt sok értelme. A minidiszk lemez barázdájának bármely pontja már a legelső készülékekkel is 0,1 másodperc alatt elérhető volt, később ez az idő 10 ms-ra csökkent. A minidiszk mintavételi frekvenciája 44,1 kHz, a felbontás 16 bit, a csatornakódolás EFM (lásd a sorozat 466. részét).

Kétfajta minidiszk lemez létezett. Az egyik a gyári műsoros, amelyet sem törölni nem lehetett, sem új felvételt készíteni rá. A szerkezete ugyanolyan volt, mint a gyári CD-é, csak a rögzített jel kódolása volt más. A nagyérdemű bosszantására a gyári műsoros minidiszk lemezekről sem hiányzott az SCMS másolásvédelem (lásd a sorozat 438. részét).

A gyári műsoros változat volt a minidiszk első, és csúnya buktája. Nem arról van szó, hogy semennyi nem fogyott belőle, csak nagyon kevés. Akinek ugyanis mindegy volt a hangminőség, az megelégedett az analóg műsoros kazettával, akinek meg nagyobb minőségi igénye volt, arra ott volt a CD. Legutóbb 2021. végén jelentek meg gyári műsoros minidiszk lemezek néhány száz példányban, a Neon Retro Recordsnál.

A Discogson 2025. áprilisának végén 3 944 gyári műsoros minidiszk lemezt vásárolhattál volna meg.

Ez a mennyiség ahhoz képest sok, hogy Magyarországon gyakorlatilag nem árusították a gyári műsoros minidiszk lemezeket, ahhoz képest viszont eltörpül, hogy ugyancsak a Discogson jelenleg 5 105 517 CD és 7 728 476 analóg nagylemez között válogathatsz.

Sokkal érdekesebb a törölhető, írható, lejátszható minidiszk. Az ilyen lemez lényeges rétegei a következők: A legalsó, 1,2 mm vastag polikarbonát réteg a CD-ből ismerős. Ezt követően két, egyenként kb. 50 µm vékony, átlátszó szilikon-nitrit védőréteg között foglal helyet a szintén kb. 50 µm vastagságú, és szintén átlátszó vas-kobalt-terbium-króm ötvözet, az aktív, magneto-optikai réteg. A terbium ezüstös színű elem, a vegyjele Tb, a periódusos rendszer 65. tagja, s a lantanoidák csoportjába tartozik. Ezzel megint nem lettél beljebb, csak hencegtem, hogy én is tudok puskázni a netről. Számunkra az a lényeges, hogy a terbium normál állapotban ferromágneses anyag, s a Curie-hőmérséklet fölött ez is paramágneses lesz. A fényvisszaverő réteg alumínium-titán ötvözet, amit szilikon réteg véd.

A felvétel folyamatát leegyszerűsítve láthatod az alábbi rajzon.

Az optikai és mágneses fejek egymással szemben helyezkednek el, közöttük van a forgó minidiszk lemez. A lézerdióda modulálatlan fénysugarat bocsát ki, kb. 5 mW teljesítménnyel. Ezt a teljesítményt a felvételre kapcsoláskor állítja be a minidiszk magnó elektronikája. Amikor a lézersugár a korongba ütközik, a találkozás helyén fölmelegíti az aktív réteget a Curie-hőmérséklet, kb. 180 C° fölé. Miután a lemez elfordul, a hőmérséklet azonnal a Curie-pont alá süllyed, és attól függően, hogy a felvevőfej milyen mágneses orientációt állított be, a lehűlt részecske ennek megfelelő ferromágneses irányultságú lesz.

Lejátszáskor a visszaverődő lézersugár polarizációja a ferromágnes részecske – ez felel meg a CD-n a gödörnek és a felszínnek – tulajdonságának megfelelően polarizálódik. A jelenséget Faraday-effektusnak nevezik, mert mint sok más fizikai és kémiai furcsaságra, erre is Michael Faraday jött rá.

Amikor a polarizált fény átlátszó optikai közegen halad át mágneses tér jelenlétében, akkor ez a tér képes a polarizáció síkját forgatni. (A polarizált fényről lásd a sorozat 487. részét) Ez a forgás növekszik a mágneses tér intenzitásával és a legnagyobb akkor, amikor a fény áthalad az átlátszó optikai közegen. A forgásának iránya megegyezik az elektromágnesen átfolyó áram irányával.

Amikor a minidiszk lemez lejátszása során a lejátszó lézersugár – amelynek a teljesítménye kb. a tizedrésze a felvételi lézersugárnak – a forgó lemez felületéhez ér, a kétféle mágneses tájolású ferromágneses részecskék megváltoztatják a visszavert lézersugár polarizációját. Az ilyen módon modulált, visszavert sugár ezután két fotodióda alkotta olvasófejben elektromos jellé alakul.

A fenti rajzon látsz egy polarizáció szétválasztó prizmát, osztókockát. Ez az ún. Wollaston kettőstörő prizma, amit két CaCO₃, magyarul mészkő kristályból ragasztanak össze kanadai balzsammal. William Hyde Wollaston angol vegyész és fizikus volt. A Wollaston-prizma két derékszögű háromszög prizmából áll, merőleges optikai tengelyekkel.

Az osztókockából kilépő kétféle polarizáció fénysugarat érzékeli tehát az A és a B jelű fotodióda, és kettőjük jelét kivonva jön létre az elektromos négyszögjel.

Arról azonban még nem volt szó, hogy felvételkor honnan tudja a lézersugár és a felvevőfej, hogy merre kell mennie? Ennek megoldása is a CD technológiájából jön. A felvételre alkalmas minidiszk lemez is előre formázott, van rajta egy vékony vezető spirál, és a minidiszk író szervója gondoskodik a spirálon tartásról.

A Sony egykori reklámja szerint egy lemezt egymilliószor lehet újraírni, és 30 éven keresztül megőrzi a tartamát. Nem valószínű, hogy bárki is kipróbálta akár százezerszer is újraírni a lemezeit, viszont a 30 év általában igaznak bizonyult. A minidiszk valóban elviseli a rázkódást a magnóban. Ennek oka, hogy lejátszáskor a jel először egy memóriába kerül. Ha a jel megfelelő, a jelfeldolgozó egységek kiszippantyúzzák azt a memóriából, s jöhet a következő jel. Ha nem megfelelő, mert pl. az olvasó lézersugár kitért a hitéből, akkor az elektronika megpróbálta rávenni a lézeregységet, hogy térjen magához, találja meg azt a helyet, ahol a jel elveszett. A korai minidiszk játszók átmeneti tárolója pár másodpercig tudta tartani a frontot, a későbbi típusoknál ez az idő 40 másodperc is lehetett. A minidiszket úgy mutattuk be a munkatársainknak, hogy lejátszás közben kivettük a lemezt a készülékből, és hatásos volt, hogy még jó ideig szólt a hangsugárzóból a felvétel. A minidiszk digitális kódolása természetesen hibajavítást is tartalmaz, ACIRC néven, ami a CIRC (lásd a sorozat 466. részét) továbbfejlesztett változata.

S akkor most következik az a rész, amit el lehetne ugyan nagyon részletesen is mesélni a másolás-beillesztés módszerével, és megérteni sem volna nehéz, ha nem volna csaknem lehetetlen. Ennek egyik oka az, hogy a minidiszken alkalmazott érzeti kódolás összes részlete a mai napig sem ismert. A másik, hogy olyan sokféle előzetes tudást igényel, ami a digitális hangtechnika több éves egyetemi szintű tanulmányozását tételezi föl. Ezért arra kérlek, hogy kivételesen tényleg mélyedj el a sorozat 61., 62., 65., 69., 95., 96. és 97. részeinek pszichoakusztikai leírásaiban, és hallgass-nézz meg mindent, ami e leírásokban még működik!

A minidiszk esetében az érzeti kódolásnak ATRAC (Adaptive Transform Acoustic Coding) a neve, és több változatát dolgozta ki a Sony. Az ATRAC a sorozat imént említett részeiben leírt összes olyan pszichoakusztikai jelenséget felhasznált, ami lehetővé tette az adattömörítést, a „felesleges” részek eltávolítását. Az ATRAC első változatának digitális adatsebessége 292 kb/s volt, míg a CD-é 1411,2 kb/s. A Sony nemcsak az algoritmust dolgozta ki, hanem a kódolást és a dekódolást végrehajtó integrált áramkört is.

A korai minidiszk magnókban használt ATRAC kóder felvételkor a hangfrekvenciás tartományt digitális szűrőkkel három részre osztja. 0-5,5125 kHz-esre; 5,5125-11,025 kHz-esre és 11,025-22,05 kHz-esre. A részsávok tartamát MDCT-vel a frekvenciatartományba helyezi át. Az egyes tartományokban elvégzi az érzeti modell szerinti adatredukciót. Végül az algoritmus által meghatározott módon kódszavakat állít elő. Lejátszáskor mindezt visszacsinálja. A következő rajz egy korai minidiszk magnó blokkvázlata, ami a Hi-Fi Magazin 39. számából, 1992-ből származik. A rajzon levő DRAM még csak két másodpercnyi adatot tudott tárolni. A szerző, néhai Dr. Takács Ferenc, adattömörítés helyett még a hangjelsűrítés szót használta, ami abban az időben megszokott volt.

Az első minidiszk magnó az 1992-ben forgalomba került Sony MZ-1 volt.

Kicsit keveset bírt az akkumulátora, még nem csípte, ha nagyon lóbálták, kicsit bénák voltak a gombjai, de már nagyon lehetett szeretni őt.

Az ATRAC módosított változata az ATRAC2 volt. Nem derül ki, hogy miben különbözött ez a korábbi ATRAC-tól, de nemcsak a Sony néhány típusában használták, pl. az MZ-R2-ben, hanem a Yamaha MD4-ben is, amely az első négycsatornás keverőpult - minidiszk magnó kombó volt.

A fenti fotón feltűnhetett, hogy a készülék nemcsak hangtechnikai, hanem számítástechnikai minidiszk lemezzel is tud dolgozni. Az MD Data-t 1993-ban, az MD Data2-t 1997 -ben kezdte gyártani a Sony. A számítástechnikai minidiszk azonban jellemzően nem volt használható a minidiszk magnókban. Az MD Data2 kapacitása 650 MB volt, és videokamerába is szánta a Sony, de megbukott vele.

Jelentősebb változás volt az ATRAC3. Ez tette lehetővé a fél- és negyedsebességes minidiszket. A szűrők négy részre vágják a hangfrekvenciás sávot: 0-2,75625 kHz-esre; 2,75625-5,5125 kHz-esre; 5,5125-11,025 kHz-esre és 11,025-22,05 kHz-esre. A kódolás is módosul, de az ATRAC3-at használó minidiszk magnók a régebbi ATRAC filéket is le tudták játszani. A régebbi minidiszk magnók viszont csak az egyszeres sebességű ATRAC3 filékkel boldogultak. A PlayStation 3-ra fejlesztett Sony gyártmányú játékok hangsávja szintén ATRAC3 volt. Az autóba való minidiszk játszók közül pl. a Kenwood KMD-C80 működött ezzel a tömörítéssel. A készülék tartozéka a hat db minidiszk lemezt befogadó lemezváltó volt.

ATRAC3-mal muzsikált a Denon DMD-1500

ATRAC3 tömörítésű filéket lehetett letölteni a Sony zenei áruházából, a CONNECT Music Store-ból. Hiába is keresnéd, a bolt 2008-ban bezárt – nem bírta a versenyt a sokkal rugalmasabb, noha rosszabb minőségű mp3-mal.

Igen jelentős ugrás az ATRAC3Plus, amely a Hi-MD minidiszk tömörítője lett.

A Hi-MD 2004-ben jelent meg, a minidiszk továbbfejlesztéseként. A Hi-MD lemez kapacitása 1 GB volt.

Az ATRAC3plus 48, 64, 96, 128, 160, 192, 256, 320 és 352 kb/s digitális adatsebességet tud. A részsávok száma már 16, amelyekből MDCT-vel 31 alsáv keletkezik. A tényleg eszméletlenül bonyolult kódolás része például, hogy 130 Huffmann-táblát (lásd a sorozat 96. részét) használ. Az ATRAC3plus kodek talán legérdekesebb része a Generalized Harmonic Analysis (GHA) a spektrumelemzés olyan módja, ami igen jó felbontást eredményez, de a kódertől hatalmas mennyiségű számítást, tehát gyors processzort igényel. Az alábbi színpompás tömbvázlat az ATRAC3plus dekódolásának folyamatát tartalmazza. Nyugi, csak illusztrációként tettem ide.

Mivel azonban a QMF szűrő az ATRAC tömörítések alapvető része, annyit érdemes tudnod, hogy ez olyan digitális szűrőfajta, amely alapesetben két részre tud osztani (aluláteresztő, felüláteresztő) egy frekvenciatartományt, illetve, össze is tud rakni kettőből egyet. Emiatt tükörszűrőnek is hívják.

Az utolsó Sony ATRAC3Plus tömörítőjű készülék az MZ-RH1 volt.

2011-ben fejezték be a gyártását, az utolsó Hi-MD lemez pedig 2012-ben készült. Egyébként Hi-MD lemezre gyalog PCM-ben is lehetett rögzíteni.

Az ATRAC-nak voltak még további változatai is. Létezett például veszteségmentes tömörítésű, vagy pl. a Sony DHC-MD77 Hi-Fi rendszerének minidiszk magnójában az ATRAC4-et használták.

A korai minidiszk magnóknak csak analóg be- és kijárataik voltak, de a későbbiekben is sokáig nehézséget okozott a magnó és a számítógép közötti kapcsolat. 2001-ben dobta piacra a Sony az első olyan készülékét, amelyre USB-n keresztül át lehetett vinni filéket számítógépről minidiszk magnóra. Fordítva, tehát a magnóról számítógépre vinni továbbra sem. Ezt a megoldást NetMD-nek hívják.

A korai NetMD képes készülékek egyike a Sony MZ-N1 volt.

A minidiszk készülékek, valamint a számítógép és az internet közötti kapcsolathoz régebben a Sony SonicStage vagy a Simple Burner programra volt szükség. Ezeket teljes mértékben pótolja az ingyenes, és időnként frissülő Web MiniDisc Pro. A teljes és részletes leírását megtalálod a kép alatti linken.

https://www.minidisc.wiki/guides/webminidisc/start

A hordozható minidiszk magnókat, walkmanokat és asztali készülékeket először a néhai budapesti FIKSZ Rádióban próbáltam ki. A tapasztalatok alapján javasoltam a Magyar Rádió akkori elnökének, Hajdu Istvánnak, hogy dobjuk ki az összes kazettás riportermagnót, s vegyünk helyette minidiszkeket. Az eredeti végzettségét tekintve villamosmérnök elnök ellenezte a beruházást, mondván, hogy a minidiszk csak valami átmeneti dolog, ki tudja, hogy néhány év múlva nem lesz-e valami jobb? Sajnos, elég meggyőzőek voltak az érvei. Az ezredforduló után mégis vett a Rádió egy csomó minidiszk walkmant (Vajon ezeket is ellopták-e, mint sok más cuccot, amikor a még éppen létező Magyar Rádiót elköltöztették?). Akkoriban a Magyar Rádió Oktatási Osztályán dolgoztam, és az egyik feladatom az volt, hogy szervezzem meg a riporterek számára az új eszköz kezelését elsajátító tanfolyamot. Arra gondoltam, hogy az volna a legjobb, ha nem csoportos képzés volna, hanem egyéni, személyre szabott. Ugyanis azok az emberek, akik a műszaki dolgokban járatlanok, mások előtt szégyellenek kérdezősködni, nehogy hülyének nézzék őket. Szerencsére találtam egy kollégát – a néhai Magyar Rádióban bármilyen feladatra lehetett találni valakit –, aki felkészülten, kedvesen, türelmesen, fáradhatatlanul magyarázta el, mutatta meg és gyakoroltatta be a tennivalókat minden egyes „diákjával” külön-külön. Többek között azért is volt nagyszerű érzés a mi rádiónkban dolgozni, mert olyan kiváló emberek társaságában lehettem, amilyen a minidiszk oktatást végigcsináló Mátyus Attila. Ám mire mindenkit megtanított, már hozzánk is eljutottak a memóriakártyára rögzítő riporteri készülékek.

2011. július 7-én a Sony bejelentette, hogy nem készít több hordozható minidiszk magnót. 2013. február 1-jén közölte a Sony, hogy az összes minidiszk eszköz gyártását abbahagyja. A TEAC/TASCAM még 2020-ig gyártott két CD-minidiszk kombót.

2025. januárjában adta hírül a Sony, hogy februárban megszűnik az üres minidiszk lemezek gyártása. Nálunk is zajlik az utolsó darabok kiárusítása. A következő videó összefoglalja és kiegészíti mindazt, amit a minidiszkről tudni érdemes.

Akik szerették a minidiszket, napjainkban is ápolják az emlékét, pl. az alábbi helyeken:

https://www.minidisc.wiki/

https://www.minidisc.org/

https://www.facebook.com/groups/minidiscgroup/