Ezt a négyzetet sokféle falon elhelyezhetnénk, érdekes módon szinte minden környezetbe harmonikusan illeszkedik. Pl. ebbe:

Vagy ebbe:

Ebbe is:

Meg ebbe is:

Ebbe szintén:

Sőt, talán még ebbe is:

Furcsa illeszkedés ez, ugyanis úgy harmonizál a környezetével, hogy nem olvad bele, sőt, felhívja magára a figyelmet. Úgy viselkedik, mint egy jó szólista a zenekarban, bármi is a nóta hangszerelése. Ám nézzed csak meg ezt a négyzetet közelebbről!

Ez egy vászonra pingált olajfestmény; a címe Fehér alapon fehér négyzet. Az eredeti mérete 79,4*79,4 cm. Kazimir Szeverinovics Malevics lengyel-ukrán-orosz-szovjet művész alkotta 1918-ban. Kérlek, nézegessed még egy kicsit, mert nem valószínű, hogy a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MOMA) lesz időd rá a sok látnivalótól. Ez a kép úgy került oda, hogy Alfred H. Barr művészettörténész, a MOMA első igazgatója 1935-ben egy berlini pincében talált rá Malevics-képeire, s menekítette ki a vásznakat az esernyője köré tekerve az országból.

„Az, hogy Malevics ennyire leredukálja azt, amit a festményen látunk, megnyitja a szemünket egy újfajta érzékelés felé. Erre is jó a tárgynélküli művészet: nem azon gondolkodunk, hogy mi van a képen, hasonlít-e vagy nem, passzol-e a cím vagy nem, hanem lehetőségünk van egyszerűen és tisztán érzékelni. Például a színt – hogy a két fehér valójában egyáltalán nem ugyanolyan; a vonalakat – amelyek nem a számítógép precizitásával készültek, hanem személyességet közvetítve egy kicsit girbe-gurbák; a festmény felületét, textúráját. Ha valóban időt szánunk egy ilyen festmény megtekintésére, az felér egy meditációval: megtisztulhat a képektől a szemünk, akárcsak a gondolatoktól az agyunk” – olvasom az alkotás egyik elemzésében.

Amikor úgy fél évszázaddal ezelőtt egyidejűleg mélyültem el – kíváncsiságból – a XX. század elejének avantgárd képzőművészetében, szomorúzenei alkotásaiban és – kötelezően – a modern fizika felfedezéseiben. Kezdett izgatni, hogy miért tudjuk a muzsikát anélkül is élvezni, hogy látnánk az előadókat és a hangszereket; hogy a hanglemez vagy a rádióműsor csupán megalkuvás-e; s hogy milyen érdekes, hogy a képzőművészet ebből a szempontból a zene felé közelít. A popkultúrában a legjobb videoklipek szintén nem vagy nem csupán az előadókat mutatják, hanem képzettársítások segítségével emelik meg a nótát.

Hozzáteszem, hogy a képnélküliségnek évezredekre visszamenő, társadalmi-kulturális gyökerei vannak; a legismertebb a tízparancsolatból származik: „Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle képmást, amik az egekben vannak fent, se amik a földön vannak lent, se amik a vizekben vannak a föld alatt.” Vagy például III. Leó bizánci császár időszámításunk szerint 726-ban annak a véleményének adott hangot, hogy a festők kezét le kellene vágni. Be is vezette ezt a gyakorlatot, amelyet fia, V. Konstantin különös buzgalommal folytatott tovább. A despotikus bizánci udvart ugyanis fölöttébb zavarta, hogy az emberek a kolostorokban készült érzékletes képeket könnyebben fogadták be, mint az udvar ideológiai követelményeit.

Azok a mérnökök, programozók és reklám szakemberek, akik kitalálták, hogy az alapvetően mozgóképek tárolására fejlesztett digitális optikai lemezeken a CD-nél jobb minőségű és sokcsatornás hangot is lehet rögzíteni és lejátszani, valószínűleg sem Malevicsre, sem a Tízparancsolatra, sem III. Leóra nem gondoltak a munkálataik során. Én is azért hivatkoztam a kép és hang kapcsolatára vagy e kapcsolat hiányára – e sorozatban nem most első ízben és terveim szerint nem is utoljára –, mert a látás és a hallás bonyolult viszonya az elektronikus információfeldolgozás módjaiban is megnyilvánul. Következzék hát két olyan eljárás, amelyből az egyik csúnyán megbukott, a másik pedig a bukás szélén áll, de közös bennük, hogy kár értük.

Mint oly sok minden, ez a történet is a CD-vel kezdődött, amellyel sikerült bizonyítani, hogy az analóg hanglemezt és a magnószalagot le lehetett lökni a trónjáról. A Video CD (lásd a sorozat 475. részét) és az SVCD (lásd a sorozat 476-477. részét) azonban nem tudta elgáncsolni a képmagnót, mert még az SVCD sem nyújtott sokkal többet és jobbat, mint a VHS vagy az SVHS, a DivX-et és az XviD-et pedig nem csípték a gyári műsoros lemezeket készítők. Az áttöréshez a DVD, pontosabban a DVD-Video megjelenése kellett, aminek a képminősége megközelítette az analóg adásra (NTSC, PAL, SECAM) fölszerelt tv-stúdiók képminőségét, a hangminőség pedig a Hi-Fi hangú képmagnókéval vetélkedett. Persze, ha eltekintünk attól, ami a digitális hang néhány alapvető korlátja, viszont ez a hang többcsatornás is lehetett. A DVD titka a CD-vel szemben a jóval nagyobb lemezkapacitás volt, oldalanként és rétegenként kb. 4,7 GB. A DVD-Video hangminősége viszont nem érte el az SACD-ét, ezért a DVD Forum nevű társaság 4. munkacsoportja, a WG-4 jelű, nekilátott a konkurens, a DVD-Audio kidolgozásához.

A DVD Forum a szórakoztatóelektronikai, számítástechnikai és szórakoztatóipari vállalatokat képviselő „össznépi” konzorcium volt, amelynek annak idején a Philips és a Sony is tagja volt, a WG-4-nek azonban érthető okok miatt nem.

A DVD-Audio ajánlást 1999-ben tették közzé, akkor, amikor az SACD-t már bemutatták. Az első lemezek 2000-ben kerültek a boltokba. Annak érdekében, hogy a DVD-Audio rugalmasan, széles körben alkalmazható legyen, a WG-4 úgy döntött, hogy nagyon kevés olyan előírást határoz meg, amely minden DVD-Audio lejátszó számára kötelező. Viszont a DVD-Audio lemez tartalmazhat videóklipeket, fotókat, kottákat, grafikákat és szöveges információkat is. A DVD-Audio tartalmak a lemez AUDIO_TS mappájában vannak; ez a mappa egyébként DVD-Video esetén legtöbbször üres.

A WG-4 lazasága valójában azt jelentette, hogy elég nagy disznóól keletkezett, amelynek következménye az volt, hogy kizárólag csak a DVD-Videot lejátszani tudó DVD játszók nem tudták lejátszani a DVD-Audiot. A csak a DVD-Audiot lejátszani tudó DVD játszók többsége azonban le tudta játszani a DVD-Video hangsávjának némelyikét, de a mozgóképét nem. Így aztán többféle készülékcsoportot határozott meg a WG-4: Az alap az a berendezés, ami csak DVD-Audiot játszik le. Ez kiegészíthető egy kijelzővel, amin szöveges tartalmak, pl. a nóták címe, előadói, szövege, háttérinformációk, stb. és esetleg grafikák, kották is megjeleníthetők. A következő csoportba azok a DVD-Audio játszók tartozhatnak, amelyeknek van videó kijáratuk, s egy tv-készülékhez csatlakoztatva, a tv képernyőjén megjeleníthetők a kiegészítő tartalmak. Ezeket a kiegészítő tartalmakat a DVD-Video játszók is meg tudják jeleníteni a tv képernyőjén, de a DVD-Audio lemez saját hangsávjait nem képesek lejátszani. Végül elképzelhetők olyan univerzális DVD játszók, amelyek mind a DVD-Video, mind a DVD-Audio lemezen levő összes fajtájú tartalommal megbirkóznak.

A következő bánat a DVD-Audio hangformátuma volt. Kétféle hangfilé lehet egy DVD-Audio lemezen. Az egyik a gyalog, lineáris PCM, a másik a veszteségmentesen tömörített MLP (Meridian Lossless Packing). Ráadásul ezek egyetlen lemezen belül is megtalálhatók lehetnek. A legnagyobb digitális adatsebesség 9,6 Mb/s; az ezt meghaladó kombinációkat tömöríteni kell. Tömörítetlen PCM-ként 5.1 csatornával akár 96 kHz-es mintavételi frekvenciájú jel is lehet 16 bit felbontásban vagy 48 kHz-es mintavételi frekvenciájú 24 bit felbontásban, sztereóban pedig pl. 192 kHz-es mintavételi frekvenciájú jel 24 bit felbontásban. Az 5.1 csatornások közül a 88,2 kHz/20 bit, a 88,2 kHz/24 bit, a 96 kHz/20 bit és a 96 kHz/24 bit paraméterű jelek kötelezően csak MLP kódolásúak lehetnek. Az alábbi táblázatban nincs benne, de az SACD-hez hasonlóan olyan változat is lehetséges, hogy a bal első és jobb első csatorna mintavételi frekvenciája és felbontása nagyobb, mint a többié, vagy ez a két csatorna nincs tömörítve.

A WG-4 munkacsoport gondolt arra is, hogy sok felhasználónak csak sztereó rendszere van. A DVD-Audio lehetővé teszi ugyanazon felvétel sztereó és többcsatornás lejátszását. Az egyik megoldás az lett volna, hogy minden többcsatornás program mellett a lemeznek tartalmaznia kellett volna a felvétel kétcsatornás verzióját is. Ehelyett a WG-4 előírta, hogy a DVD-Audio játszók támogassák a Warner Bros. Records által szorgalmazott „SMART Content” (System Managed Audio Resource Technique) elnevezésű eljárást. A SMART Content lehetővé teszi a producer vagy a hangmérnök számára, hogy megadjon egy csomó lekeverési paramétert, amelyek meghatározzák az egyes csatornák relatív szintjét, valamint sztereó hangképbeli irányát és fázisát, s amelyet a többcsatornás anyag minden csatornájára alkalmazni fognak, ha azt sztereóvá keverik. A SMART Content lekeverés csak akkor történhet meg, ha egy adott program különálló, kétcsatornás változata nem szerepel a lemezen. A SMART Content együtthatókat 8 bites számokként adják meg egy 6*2-es mátrixban, valamint minden csatornához megadnak egy fázisbitet. Minden egyes hangkészlethez 16-féle együtthatóból álló táblázat definiálható. Egy album minden egyes számához egy-egy egyedi táblázat választható ki ebből a 16 fajtából. A lekeverés a DVD-Audio játszó feladata.

A DVD-Audio lemeznek nem kell mindenképpen MLP kódolású filéket tartalmaznia, de a DVD-Audio játszónak tudnia kell feldolgoznia azokat. Akkor hát ismerkedj meg az MLP-vel!

A Meridian Lossless Packing tömörítést – mily meglepő – a Meridian nevű cég találta ki, és nemcsak a DVD-Audioban, hanem a Dolby True HD hangformátumban és a Blu-ray lemezek egyes változataiban is használják. (A HD-DVD-ben is kötelező volt, de azt a Blu-ray legyőzte.) Az MLP kb. 1,5:1 arányú tömörítésre képes. Azért csak ilyen keveset tömörít, mert a zenében vagy a beszédben kevés az állandóan teljesen ugyanúgy ismétlődő rész, szemben a számítógépes programokkal. A gyalog PCM-mel ellentétben, amelyben a szóhossz mindig azonos, az MLP elhagyja a felesleges nullákat. Akár csupán 4 bit hosszúságú is lehet egy-egy adat. Ha a csatornák száma egynél több, legtöbbször 6, az MLP egyetlen adatsorban tárolja a csatornák közös jellemzőit, és csak a különbségeket rögzíti külön-külön. Az MLP prediktív kódolást is használ, hasonlóan a flac-hez (lásd a sorozat 96. részét), és ha a jóslás meg a valódi érték különbözik, azt egy ún. reziduális filében rögzíti, aminek szintén kicsi az adattartalma. Az MLP-ben is van Huffmann kódolás (lásd ismét a sorozat 96. részét). A Huffmann kódolás az entrópia kódolások egyik fajtája. Az MLP egy másik entrópia kódolási fajtát is használ, az ún. Rice kódolást, ami valószínűségi eloszlásokon alapul.

A DVD-Audio lemezeket természetesen másolásvédelmekkel is ellátták, de az összeset sikeresen feltörték; a legjobbnak vélt fajtát 2005-ben. A feltöréshez használható DVD-A Explorer pl. az alábbi linkről tölthető le:

https://www.videohelp.com/software/DVD-Audio-Explorer

A Discogson 2025. májusának első hetében 2 079 DVD-Audio lemez közül válogathattál.

Mégis, miért halt ki 2007 után különösebben nagy botrány nélkül, csendben a DVD-Audio?

Itt érdemes visszatérni a bevezető gondolatokhoz. Már a kvadró felvételek pszichológiai hatásainak elemzésekor rájöttünk a kollégáimmal, hogy nagyon jól esik az embernek, ha a hangtér körbeöleli, de minél tökéletesebb a hangesemény térbeli leképzése, annál inkább hiányzik a kép. A sztereó és különösen a monó hangvisszaadás annyira tökéletlen, vagy finomabban fogalmazva, annyira reduktív, a valóságtól elvonatkoztatott, hogy az agyunk elfogadja a kép hiányát, miként tudomásul veszi azt is, hogy ha a gyerekkorból kinőve, egy könyvet olvasunk, minden hang és a kép bennünk alakul ki. A sokcsatornás hang viszont elkényeztet, valóságosabb, így nagyobb a kontraszt, s a valóság képi része hiányzik. Ez lehet az egyik oka annak, hogy sokkal több filmnek van többcsatornás hangja, mint ahány mozgókép nélküli zenei kiadványnak.

A másik tényező a fordítottja. A DVD-t elsősorban mozgóképeket, többnyire filmeket tároló eszköznek hirdették meg (a számítógépes adatok tárolásának későbbi lehetőségén kívül), amelynek hangja mellesleg akár többcsatornás is lehet, s bár e hang rosszabb minőségű, mint a DVD-Audioé, az otthoni erősítő-hangsugárzó rendszereknek csak kis része olyan minőségű, hogy a DVD-Audio előnyei igazán meghassák a többséget. Ezt a kiadók is felismerték, ezért készült egy csomó hibrid lemez, amelynek egyik oldalán DVD-Video, a másikon DVD-Audio volt. Ám akkor meg minek a DVD-Audio réteg?

A harmadik ok, hogy egy csomó szubjektív teszt szerint az SACD hangminőségénél főképp a magas hangok tartományában jobb a DVD-Audio, de az SACD marketingje hatásosabb volt, SACD-n több felvétel jelent meg.

A negyedik az lehet, hogy noha az SACD-t egyáltalán nem lehet számítógépen lejátszani, a DVD-Audiot pedig lehetne, de kevés szoftver készült (ilyen pl. a sorozat 492. részében említett foobar2000).

Ugyancsak kevés volt a DVD-Audio játszó és az univerzális DVD játszó. Ma már egyes Blu-ray játszók képesek szinte bármit, így DVD-Audiot (és SACD-t) is lejátszani. Az áruk negyedmillió forintnál indul.

Az ötödik ok a másolásvédelem feltörése lehetett; a kiadók nem rajonganak azokért a megoldásokért, amelyek az eladható példányszámot csökkentik.

Az viszont mindig érdekes, ha egy kiadó belehisz olyan megoldásba, amiről elég nagy eséllyel megjósolható, hogy halva született, és mesterségesen kell lélegeztetni.

A Pure Audio Blu-ray disc nevű rendszert 2009-ben a németországi MSM stúdióban találták ki, abból kiindulva, hogy a Blu-ray lemez kapacitása – egyrétegű lemez esetén 25 GB – elég nagy ahhoz, hogy tömörítés nélkül vagy veszteségmentesen tömörítve nagyfelbontású hangfelvételeket lehessen megjelentetni. Erre harapott rá a Sony Music és különösen a Universal Music Group, és elnevezte High Fidelitiy Pure Audionak (HFPA). 2013-ban jelentek meg az első korongok. A nóták mintavételi frekvenciája 96 kHz vagy 192 kHz lehetett lineáris PCM esetén 24 bit felbontással, továbbá a sokcsatornás Dolby TrueHD és a DTS-HD Master Audio kódolást is támogatta a rendszer. Erről a két kódolásról az alábbi linkeken olvashatsz.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dolby_TrueHD

https://hu.wikipedia.org/wiki/DTS-HD_Master_Audio

A HFPA bármilyen Blu-ray játszóval lejátszható, a készüléket tv-hez sem kell csatlakoztatni, elég információt szolgáltat a Blu-ray játszó saját kijelzője. A lemezekkel a PS3-tól kezdve bármelyik PlayStation megbirkózik. Ha annak idején valaki megvett egy HFPA lemezt, a tartalmát a netről ingyen letölthette mp3 vagy flac formátumban is.

A Discogson 2025. májusában 221 lemezből válogathatsz, de ez megtévesztő.

Ugyanis a High Fidelitiy Pure Audio később egyszerűen a Blu-ray Audio nevet kapta, egyébként felváltva találkozhatsz a Pure Audio Blu-ray Disc, a High Fidelitiy Pure Audio és a Blu-ray Audio elnevezésekkel. Ezeken lemezen 2023. óta Dolby Atmos (lásd a sorozat 160. részét) kódolású anyag is lehet.

Ha így sasoljuk meg a Discogsot, már egészen más, de így sem rózsás a helyzet.

Annál is kevésbé rózsás, mert nagyon sok Blu-ray Video is tartalmaz már Dolby Atmos hangot. Ráadásul magának a Blu-ray digitális optikai lemeznek is kétséges a jövője, mert 2025. februárjától Blu-ray lemezeket sem gyárt a Sony.