Gondoltad volna, hogy egy színes mozgófilm eljárásnak köze van a Tungsram reklámjához? Én sem gondoltam, sőt, nagyon keveset tudtam Gáspár Béla vegyész és gyógyszerész találmányáról.

Azt sem gondoltam, hogy nem lesz könnyű érdemi információkhoz jutnom, ugyanis bár a Nemzeti Filmintézet (NFI) filmarchívuma elismerésre méltó eredménnyel restaurált egy csomó Gasparcolor filmet, jól érthető, de pontos és részletes információk magyar nyelven nem jelentek meg, és kevés tárgyi emlék maradt a 21. századra. Egyelőre azonban gondolkodás helyett ámulj, milyen szép és egyedi volt az Izzó szerelem című reklámfilm!

Igen, a múlt század harmincas éveinek reklámfilmjei címet is kaptak. „A Tungsram Krypton izzót Lepke úrfi és Lámpácska kisasszony éjjeli szerelmével népszerűsítő reklám-bábfilm a Gasparcolor technológia egyik világszínvonalú darabja. A filmben Lepke úrfi színes fényekben csillogó szárnya és Lámpácska kisasszony virágokból készült pazar ruhája tükrökben sokszorozódik meg. Szinte reklámként jelenik meg a reklámban, hogy a film látvánnyal egyenrangú zenéjét előadó Lumen Band lepkeszárnyon hárfázik, nagybőgőzik és az éjjeliórán dobol, a Tungsram izzó gazdaságos fogyasztását hirdetve a második világháború idején.” – írta Fazekas Eszter és Molnár János, az NFI két munkatársa. Kettőjük cikkeiből még többször fogok lopni, Molnár János szóbeli, telefonos felvilágosítását külön is köszönöm, nagyon rokonszenves embert ismertem meg a pár perces beszélgetésünk során.

A múlt század harmincas éveiben mintegy 50 színes mozgófilm eljárás versenyzett egymással. Gáspár Béla már 1926-ban, amikor még az Agfánál dolgozott, fejlesztette ki a módszerét, de csak 1931-ben szabadalmaztatta az eljárását Németországban, 1932-ben pedig hazánkban. A szabadalmi leírást a kép alatti linkre kattintva olvashatod el, de nem árt, ha van vegyészmérnöki doktorid hozzá.

https://epa.oszk.hu/00300/00336/00004/szabad.htm

A Gasparcolor technológiai gyökerei a színes állóképek egyik megvalósításának kezdeti kísérleteire vezethetők vissza. A legismertebbek Raphael Eduard Liesegang német vegyész, fotós és vállalkozó 1889-es próbálkozásai; Karel Schinzel fényképész és vegyész Katachromie eljárása 1905-ből; valamint Jens Herman Christensen dán feltaláló munkái. A Katachromie lényege az volt, hogy egy üveglapot festett emulziós rétegekkel vontak be. A felső réteg sárga volt és kék fényre érzékeny, a középső ciánkékre festett és vörösre érzékeny, az alsó pedig bíborvörösre festett és zöldre érzékeny. A kifejlesztett negatívot hidrogén-peroxidba merítették, ami az ezüsttel való érintkezéskor oxigént szabadított fel. Ez előcsalogatta a festékeket, és lehetővé tette az ezüst eltávolítását, ami pozitív, háromszínű képet eredményezett.

Szerencsére Brian R. Pritchard, aki David Clevelanddal közösen írta a „Hogyan készültek és mutatták be a filmeket 1895 és 2015 között?” című könyvet, megkönyörült a kíváncsiskodókkal, és készített egy powerpoint bemutatót a Gasparcolorról, aminek .pdf változatát föltette a netre.

Ezt a cuccot megetettem a ChatGPT-vel, ő lefordította magyarra, és magyarázatokat is fűzött hozzá.

Én a képeken átírtam a rizsát, megcsócsáltam a chatGPT kiegészítéseit, így nekifuthatsz a Gasparcolor megértésének. Annál is inkább ajánlom ezt neked, mert a módszer egyedülálló, és arra legyünk büszkék, amire érdemes, ne az igazmagyarkodókra. Ez a technológia a teljes színspektrumot megjelenítette, így az első példa volt a filmtörténetben a szubtraktív eljárás (lásd a sorozat 505. részét) három színrétegre bontott, sikeres alkalmazására. Gáspár Béla találmányát dicséri, hogy a színes filmtechnológia ezt az utat fejlesztette tovább a későbbi színes felvételi negatívoknál. Barbara Flueckiger, aki egy óriási honlapbirodalomban az összes létező színes mozgófilm technológiát részletesen ismerteti, így minősíti Gasparcolort: „Gáspár eljárása kémiailag és optikailag nagyon kifinomult és elegáns volt. Ragyogó és nagyon stabil színeket produkált.”

A dye bleach technológia a szabadalom egyik lényeges újdonsága volt; ez az első eltérés a Technicolortól. A dye bleach magyar fordítása festékeltávolítás, festékmegsemmisítés, festékmegőrzés, festékroncsolás vagy fehérítés, ezüst fehérítés. Noha nem szokásom, kivételesen az angolt fogom használni.

A hangosfilm akkor még újdonság volt, és a szalagos magnót is csak 1935-ben mutatták be (lásd a sorozat 325. részét). A hangot vagy egyből a képet is rögzítő kamerával vették föl a film szélére, vagy külön hangkamerát használtak, ami szintén ún. fényhangot rögzített egy filmre, aztán a képet és a hangot a laboratóriumban összepasszintották. A film fényhang sávja tartalmazhatott ezüstvegyületet, ami tartósabb és pontosabb volt, de bonyolultabb eljárással készülhetett, vagy ugyanúgy festékkel dolgoztak, mint a kép esetén.

Nagyon nincs kedvem a fényhanggal foglalkozni, de már látszik, hogy mégis kell majd, nehogy ennek hiányában halj meg hülyén.

Bizonyára meglep, ha mégsem, akkor lepődj meg most, hogy a hordozó – ami akkoriban nem éghetetlen film, hanem cellulóz-nitrát alapú, tűzveszélyes anyag volt – mindkét oldalán volt színes réteg. Ennek kémiai és – mint látni fogod – technológiai egyszerűsítő oka volt. A megoldás hátránya az volt, hogy a rétegvastagságok és a hordozó vastagsága miatt kicsit szellemképes volt a vetített kép, amit az NFI filmlaborban a digitalizálás során rendbe tettek. Ami magát az eljárást illeti, a három fényérzékeny réteg fekete-fehér negatív volt, amiből pozitívat készítettek, aztán kivonták az ezüstöt, és maradtak a festékek. Nem a fényt kapott réteg maradt a hordozón, hanem éppen az a szín távozott a filmszalagról, ami fényt kapott, így csak az alatta levő kiegészítő szín maradt, azaz a pozitív kép, ami így már az eredeti fényképezett tárgy, jelenet színeit mutatta. Ha pl. a kék szín tűnt el, akkor a mögötte található sárga maradt, ha a piros, akkor a mögötte összeadódó sárga és kék szín, azaz a zöld.

A kamerában fekete-fehér negatív film volt. De nem három spulni, hanem csak egy. Képzeld el, hogy a kamera lencséje elé először piros szűrőt tettek, és készítettek egy képet. Aztán zöld szűrőt, és készítettek egy másik képet. Végül egy kék szűrőt, ezzel pedig a harmadik képet fényképezték. Ahol a szűrőn átment a fény, ott a kép – a fény erősségétől függően – fekete (szürke) lett. A módszer önmagában nem különbözött például a Technicolor animációs filmjeinek készítésétől, a háromtekercses kamerát a Technicolor is csak játék- és dokumentumfilmekhez használta. Tehát a fenti három fekete-fehér csík valójában egyetlen filmen volt, ebből kellett majd három darab fekete-fehér pozitív színkivonatot csinálni. De nem lett volna egyszerűbb eleve három színszűrős kamerával dolgozni?

Hát nem. A három színcsatornát mikrométer pontosan kellett fedésbe hozni. Három külön váz, lencse, képkapu kicsi eltérései (fókuszsík, nagyítás, torzítás) azonnal színes „szellemképet” okoznak. Ha nem ugyanabból a nézőpontból lát a három kamera, már el is csúsztak a rétegek. Minden kockánál háromszor kellett volna leszedni, majd visszaszenvedni a kamerát, ami lassú, és nő a hiba esélye, hiszen a legkisebb elmozdulás is látszik. A három külön zár és rekesz sosem lehet tökéletesen azonosan beállítva, fényesség- és élesség-ingadozás lett volna csatornák között. Két „azonos” gyújtótávú objektív nagyítása és torzítása kicsit mindig más – ez színcsatorna-eltérést okozott volna. A három felszerelés háromszorosába került volna.

Fontos, hogy a három negatív színkivonatot nem kellett laboratóriumban előállítani, hanem azok már a kamerában elkészültek.

Ez már valóban három fekete-fehér színkivonat tekercs.

A negatívot nem darabolták szét, hanem kontakt módon dolgoztak vele. Ez azt jelentette, hogy három kockánként lépett egyet a film, és ekkor összenyomták a megfelelő pozitívval. Tehát a rabszolga először végigment a tekercsen, és csak a vörös szűrős képeket másolta át; ebből lett az első pozitív. Aztán újra végigment a tekercsen, és a zöld szűrős képeket nyomta a második pozitívra. Végül harmadszor megint végigtekert, és a kék szűrős képeket nyomta a harmadik pozitívra. Ez az eljárás iszonyú időigényes volt, és nagyon kellett ügyelni, nehogy elcsússzanak a képek egymáshoz képest. A Gasparcolor (akárcsak a korai Technicolor animációs filmkészítés) kézműves ipar volt.

A színszűrést részben a rétegek színezése biztosította, ez különlegessé tette az eljárást. A kék fény csak a bíborrétegre tudott hatni, mivel az alatta lévő sárga réteg nemhogy nem volt érzékeny a kékre, hanem szűrőként működve blokkolta ennek a színnek a fényét, megakadályozva, hogy elérje a túloldali ciánkék réteget, amely szintén érzékeny volt a kék fényre.

Jé. Hogyhogy kétszer használtak kék fényt? Úgy, hogy a sárga réteg középen volt, és mindkét esetben szűrt. Ez is a Gasparcolor trükkjeinek egyike. A sárga annyira bejött, hogy más felépítésű filmekben is használták szűrőként.

Vörös fénnyel a sárga réteget exponálták. Ez „nem hatotta meg” a kékre érzékeny bíborréteget. A bíbor átlátszó a vörösre, így a fénysugár elérte a sárga réteget.

Mivel itt jórészt kémiáról van szó, Gáspár Béla meghatározta, hogy melyik művelethez miből és mennyi kell, továbbá, hogy az egyes fázisokat mennyi idő alatt kell elvégezni. Én ettől most megkíméllek, mert bár az időtartamok percben szerepelnek a bemutatón, a vegyszer-mennyiségek viszont angolszász mértékegységekben, és lusta vagyok átszámolgatni őket.

A fekete-fehér pozitív színkivonatok láthatóvá váltak.

Az előhívott filmek képeit rögzíteni kellett, hogy ne folytatódjon az előhívás, mert akkor minden fekete lesz. A fixálás során az előhívott ezüstkép megmaradt, de az előhívásban nem hasznosult részeket le lehetett mosni. A Gasparcolor feldolgozás ezen a ponton még teljesen monokróm — a színek csak az ezüst eltávolítása és a festékek megjelenése után alakulnak ki.

A filmben lévő festékeket kémiailag kezelték, hogy a szükségtelen helyeken eltűnjenek, de ekkor az ezüstkép még megmaradt. Tehát a film ebben a fázisban egyszerre tartalmazza az ezüstképet és a festéknyomokat. Ez átmeneti állapot: a színek kialakulóban vannak, de az ezüst még ott van a képen, ezért a kép ilyenkor szürkés-színes, vegyesen.

A korábban előhívott ezüstképet kémiailag eltávolították a rétegekből. Az ezüst eltűnt, de a festékkép a helyén maradt. Innentől kezdve a film teljesen színes, tisztán festékekből állt, már nem volt benne fém ezüst. Ez a „dye bleach” logikája: először segít az ezüst a kép kialakításában, aztán az ezüstöt eltávolítják, hogy a színmaradék adja a végső képet. Ez képezi a Gasparcolor élénk, tiszta színeit – az ezüst már nem szürkíti el a képet, csak a színezékek határozzák meg a film színvilágát.

A fényhangot tartalmazó részt újból ezüstös sávvá alakították, mert ezt jobban szerették a korai vetítőgépek. Ezzel a technikával ugyanolyan jól megszólalhatott a hang, mint a fekete-fehér filmeken, de a képtartalomra nem kerülhetett ezüst.

 

A végeredményt rögzítették, a felesleges anyagokat végleg eltávolították, csak a három színes réteg és a hangsáv maradt.

A ChatGPT összehasonlította a Gasparcolort (rózsaszín) a háromszínes Technicolorral (kék). A ChatGPT szeret ilyeneket rajzolni.

A technikai nehezéken túl vagyunk, de Gáspár Béla munkássága ér annyit, hogy megpróbáltam összegyűjteni, amit tudni lehet róla. Hiszen a Gasparcolor technológiát közel tíz évig alkalmazták, és magas színvonala komoly kihívást jelentett az akkor még csak két színt használó Technicolor számára. Szégyen, hogy Gáspár Béláról elég kevés dokumentum maradt meg. Jellemző, hogy a Wikipédiában csak a Gasparcolorról van szó, Gáspár Béla magánéletéről csupán annyi, hogy 1898-ban született Oravicabányán, és 1973-ban halt meg Beverly Hillsben. Ennek a pasinak nem volt se apja, se anyja, és sosem volt párkapcsolata, hobbija? A Wikipédia Oravicabánya szócikkének híres szülöttei között sem szerepel Gáspár Béla neve. A részletes pályafutása is csak külföldi honlapokról lapátolható össze.

Gáspár Béla és testvére, Imre 1930-ban Berlinben megalapította a Gasparcolor Naturwahre Farbenfilme GmbH céget. A Gasparcolor együttműködött a Geyer-Werke AG-vel, amely akkoriban jól ismert berlini filmgyár és filmszolgáltató volt.

Az első világháború után a kísérleti és avantgárd filmmművészek a szín, a mozgás és a zene fúzióját kutatva váltak részeseivé az ún. Gesamtunstwerk irányzatnak. A Gasparcolor gyümölcsöző eszköz volt a számukra. A reklámfilm virágzó iparág lett, a Gasparcolor ezen a területen teremtett kereskedelmi lehetőséget az avantgárd filmesek számára a kreatív kísérletezéshez, és különösen az animációhoz. A második Gasparcolor céget, a Gasparcolor Werbefilme GmbH-t azért alapították, hogy a reklámfilmek gyártására összpontosítsanak. A reklámfilmek híre Németországon túlra is eljutott, elérte Hollandiát, Csehszlovákiát, Franciaországot és persze hazánkat is. A Gasparcolor gyorsan terjeszkedni tudott. 1934-ben Londonban megalapították a Gasparcolor Ltd. leányvállalatot. Gáspár Béla Luxemburgban maga vezetett laboratóriumot 1940-ig.

Az élőszereplős filmek azonban kihívást jelentettek a Gasparcolor számára a három egymást követő színkivonat rögzítéséhez szükséges hosszú expozíciós idő miatt. Következésképpen a Gasparcolort ritkán használták élőszereplős filmekhez. Adrien Klein dokumentumfilmje, az 1935-ben készült „Szín a Temzén” az egyetlen ismert élőszereplős Gasparcolor film – és amilyen rövid, szerintem olyan unalmas. Adrian Klein volt a londoni Gasparcolor műszaki igazgatója.

A németországi politikai légkör drámaian megváltozott 1933 után. A náci rezsim a zsidó filmeseket és a művészi avantgárdot is célba vette. Az „Entartete Kunst” (Degenerált Művészet) címkével ellátott modern és avantgárd művészetet nem németnek, hanem zsidónak vagy marxistának nyilvánították. 1936-ban minden ilyen művészetet betiltottak, 1937-ben pedig a müncheni Degenerált Művészet című kiállításon 650 elkobzott műalkotást mutattak be, mielőtt azokat elrejtették, eladták vagy megsemmisítették. Az eszkalálódó politikai helyzet a filmszakma több tucat tagját, köztük Gáspár Bélát – aki zsidó származású volt – nemsokára az ország elhagyására késztette.

Már 1935-ben egyesítették a németországi Gasparcolor cégeket a Werbefilm-Epoche-val, létrehozva az Epoche-Gasparcolor vállalatot, aminek következtében Gáspár Bélának nem lett formális kapcsolata a német Gasparcolorral. A Gasparcolor filmbemutatóról szóló sajtóhírek ugyanabban az esztendőben hangsúlyozták, hogy a Gasparcolor német eljárás, amelyet a németek találtak ki és valósítottak meg; Gáspár Béla nevét meg sem említették.

A Gasparcolor másik jelentős problémája egy elhúzódó szabadalmi vita volt az I. G. Farbenindustrie AG tulajdonában lévő, a náci rezsimhez ezer szállal kötődő vállalattal, az Agfával. Az IG Farben volt a legnagyobb német vegyi konglomerátum, film- és fényképészeti kellékek gyártója, s biztosan tudod, hogy a koncentrációs táborok tömeggyilkosságaihoz használt Zyklon B. gázt is az IG Farben gyártotta. A Gasparcolor kontra Agfa vita közel egy évtizedig tartott, mindkét fél támadta a másik szabadalmait, mivel az Agfa dye bleach eljárásokkal végzett kísérletezése részben érintette az Agfa Pantachrom eljárását. Ez különösen azért volt ciki, mert a Gasparcolor az Agfa Tripofilmet használta. Már régóta bizonyítható, hogy a Tripofilm Gáspár Béla eljárásán alapult, de ez nem akadályozta meg az Agfát abban, hogy egy idő után ne szállítson nyersanyagot a Gasparcolor cégeknek. Ezért Gáspár Béla az akkor még önálló belga Geaverttel kötött megállapodást, de mivel Belgium ellenségnek számított, a szállítások akadoztak, majd meg is szűntek. Miután a német megszállók betiltották a filmgyártást az ellenséges területen működő vállalatok számára, bebörtönöztek vagy kivégeztek számos, Gáspár Bélához kötődő tudóst.

A második világháború kitörésével, az Agfa új eljárásának, az Agfacolor Neu-nak 1939-es bevezetésével és az avantgárd filmgyártás németországi elnyomásával az európai Gasparcolor cégek a csőd szélére kerültek. A Németországban folyamatban lévő szabadalmi vita és a folyamatos hiteltelenítés a gyártás leállításában csúcsosodott ki az 1940-es évek elején. A londoni laboratórium 1939-ig folytatta a nyomatok készítését a megmaradt filmből, végül pedig háborús bombázások pusztították el, aminek következtében számos film negatívja elveszett. Gáspár Béla az Egyesült Államokba költözött, ahol folytatta a színes film és a fényképezés kutatását, de találmányait végül nem tudta kereskedelmileg kamatoztatni, ezért elhatározta, hogy eladja szabadalmait a Technicolornak és a 3M-nek. A Technicolornak az volt az előnye a Gasparcolorral szemben, hogy házon belül gyártotta a kameráit és a filmszalagjait, továbbá a Gasparcolor kópiák nagyüzemileg nem voltak sokszorosíthatók.

A Gasparcolort népszerűsítették az Egyesült Államokban, de úgy tűnik, ez nagyon rövid életű vállalkozás volt, és nagyon kevés dokumentáció létezik ma erről a fázisról. Az egyik ilyen dokumentum az American Cinematographer című szaklap örvendezése: „Hollywoodban évek óta hallunk szaklapok híreiben és alkalmanként külföldi szaklapok túl rövid kivonataiban egy háromszínű eljárásról (…), amelyet a háború előtti európai filmközpontokban használtak. Az eredmények már akkor is azt mutatták, hogy ha az eljárást elhoznák Amerikába, akkor valószínűleg egy új és méltó versenyző lenne a háromszínű területen.”

Szomorú, de találó, hogy a Gasparcolor utolsó filmje, a Radio Dynamics, egyáltalán nem tartalmaz hangot, mintha azt a csendet tükrözné, amelyben a Gasparcolor eltűnt.

Az 1960-as években Gáspár Béla korábbi munkái alapján a svájci Ciba cég Cibachrome és Ilfochrome néven dye bleach eljárást dolgozott ki állóképek fényképezéséhez, együttműködve az Ilforddal. Az eljárást Gáspár korábbi munkatársa, Paul Dreyfus fejlesztette ki, aki Gáspár halála után csatlakozott a Ciba AG-hoz, és a lejárt Gasparcolor szabadalmakat felhasználva "találta ki" a Cibachrome, később az Ilfochrome márkajelzésű filmet. Az utolsó változat gyártását a digitális fényképezés elterjedése miatt 2013-ban befejezték. Jellemző, hogy sem a CibaChrome, sem az Ilfochrome, se a dye bleach ismertetésénél meg sem említik Gáspár Béla nevét.

De kik is voltak azok az avantgárd művészek, akik Gasparcolorra filmeztek?

Elsőként a német Oskar Fischingert említem, aki absztrakt filmjeivel érte el a legnagyobb sikereit. Felfedezését ornamentális zenének keresztelve el, Fischinger volt az, aki rájött, hogy a koncentrikus hullámvonal mintázata, amelyet a némafilm korszak rajzfilmjeiben gyakran használtak a csöngetés vagy a harangszó ábrázolására, a film szélén futó hangcsíkra fotografálva, ott újra hanggá változva, valóban berregő zörejt kelt.

Az alábbi két linket ajánlom a figyelmedbe:

https://port.hu/adatlap/szemely/oskar-fischinger/person-148842

https://www.sullivangoss.com/artists/oskar-fischinger-1900-1967?srsltid=AfmBOooIootpogcy9bfMm3iYJuCEQNZ34QnX8l3Lrn2ZWkQxD0tz2O_H

Sajnos, a róla szóló legrészletesebb honlap meghalt. Következzen Oskar Fishinger néhány Gasparcolor filmje!

Ennek a filmnek az átlagos „frekvenciamenetét” is megmérték.

Len Lye (Leonard Charles Huia Lye) új-zélandi művész volt.

Filmjeiben számos színezéket, sablont, légkefét, filctollat, bélyegzőt, fésűt és sebészeti műszert használt, hogy képeket és textúrákat készítsen celluloidon. Hozzá is adok két linket; a másodikban az összes – nem csak a Gasparcolor anyagra forgatott – filmjeinek rövid leírását olvashatod.

https://en.wikipedia.org/wiki/Len_Lye

https://www.lenlyefoundation.com/

Íme, három film, a második a Shell reklámja.

A Dodal házaspár, Karel Doral és Irena Dodalová csehszlovák rendezők filmjében egy varázsló jelenik meg az égen, és varázspálcájával zenészeket idéz meg, akik a levegőben lebegve különféle darabokat játszanak a hangszereiken. A varázsló egyenként elhelyezi az összes zenészt egy csillag alakú dobozba, majd lecsukja a fedelet. A doboz Telefunken rádióvá változik, amelynek hangszórójából zene szól.

Karel Dodalról az első, Irena Dodalováról a második linken olvashatsz többet.

https://en.wikipedia.org/wiki/Karel_Dodal

https://de.wikipedia.org/wiki/Irena_Dodalov%C3%A1

A következő reklámfilmet a német Hans Fischerkoesen német rendező és producer készítette a csehszlovákiai székhelyű Schicht cég számára.

Fischerkoesen életéről és munkásságáról, a nácikkal való együttműködéséről olvashatsz a Wikipédián.

https://en.wikipedia.org/wiki/Hans_Fischerkoesen

1935. december 8-án a berlini Nollendorfpalais Mozartról elnevezett termében díszelőadásra került sor. Ekkor mutatták be először a Gáspár Béla által feltalált színes eljárással készült reklámfilmeket. A közönség voksolhatott is az alkotásokra. Nagy fölénnyel vitte el a pálmát két reklámfilm, a Der Zauberatlas (A varázsatlasz) és a Das Aetherschiff (Az űrhajó). Mindkettőt a magyar származású Pál György (George Pal) készítette. Valójában arról a Marczincsák Györgyről van szó, aki nevelőszülei színtársulatának nevét, az egyszerűbben kimondható Pált vette föl. Berlinben a német UFA filmgyár trükkfilm-részlegének vezetőjeként ő alkotta meg Miki egér európai megfelelőjét, Habakukot. A legfőbb újítást azonban Pál György cserélhető alkatrészekből álló, vidám és képlékeny figurái jelentették, amelyek egyszerű geometriai formákból (oválisok, téglalapok, négyzetek, körök) épülnek fel. A sematikus, de egyéni arcvonásokkal jellemzett figurák csakhamar felkeltették a Philips konszern érdeklődését. Pál György 1934-ben Eindhovenbe költözött, ahol saját műtermet rendezett be, és a Gasparcolor nyersanyag felhasználásával elkezdte Puppetons névre hallgató sorozatának tervezését. A háború kitörése után szívesen fogadták az Egyesült Államokban. A Paramount megbízására Hollywoodban látott munkához, és az általa kifejlesztett trükktechnika és speciális díszletek alkalmazása révén hamarosan a science fiction műfaj elindítójává vált. Számára alapították a kategória Oscar-díját is, amellyel őt jutalmazták először.

Erről a fickóról viszont számos helyen olvashatsz.

https://www.filmtekercs.hu/magazin/en-magam-mozgok-ugyesen-es-nem-is-rangat-senki-sem-george-pal-portre

https://avarchivist.blog.hu/2019/05/24/george_pal

Sőt, Pap Zsolt rendező filmjét is láthattad róla, meg egy beszélgetést is a rendezővel, ha a Ceglédi Városi Televíziót nézted. Jó helyre kell születni.

Izgatott a dolog, hogy a film miért nincs fent sem a ceglédi tv honlapján, sem a tv Youtube csatornáján, ezért felhívtam a szerkesztőséget, s azt a tanácsot kaptam, hogy írjak levelet.

„Kedves tévés Kollégák és Pap Zsolt! Pénteken fog felkerülni a honlapomra a Gasparcolor színes filmeljárásról szóló írásom, egy sorozat - a XXI. századi Diszkónika - 515. részeként. George Pal is használta ezt a rendszer annak idején, így bukkantam rá a Ceglédi TV honlapján és Youtube csatornáján azokra a tudósításokra, amelyek A szemfényvesztő című filmről szóltak. Sajnos, mint egy gyors és segítőkész telefonbeszélgetésből kiderült, a film nincs a tévé honlapján és Youtube csatornáján, továbbá nem találtam sehol a neten. Nem volna szerencsés, ha azt kéne írnom, hogy a filmet a sorozatom olvasói nem nézhetik meg, ezért gyors segítséget kérek, hogy hol férhető hozzá a film. Előre is köszönöm. Tisztelettel: Cs. Kádár Péter hangmérnök-újságíró”

Szinte azonnal kaptam választ. „Tisztelt Cs. Kádár Péter Úr! Köszönöm érdeklődését. Sajnos jelenleg sehol nincs fent a film, mert valamilyen rejtélyes okból az MTVA honlapjáról lekerült. Annyit tudok tenni, hogy hamarosan elérhető lesz a Zoom Management Produkció youtube csatornáján. Üdvözlettel: Pap Zsolt”

„Kedves Pap Zsolt Úr! Köszönöm szépen! Kérem, hogy ha elérhető lesz a film, ne feledkezzen meg rólam. Üdvözlettel: Cs. Kádár Péter”

Hát, így megy ez mifelénk. Az MTVA meg tehet egy szívességet.

Viszont a Youtube-on csak egyetlen Pál György által készített Gasparcolor filmet találtam meg.

A következő film, a Szerelmes masiniszta egy virágszedő lánytól elbűvölt úthenger vezető története. A sztori egy Epeda nevű matracot reklámoz. Ebben a filmben a rajzos reklám egy ponton élőképbe vált, amint az úthenger, letérve az útról, kidöntve egy ház falát, egy rendkívüli teherbírású matracon köt ki.

S ezzel ismét eljutottunk odáig, amivel kezdtem: az NFI filmarchívum rendkívül szép filmrestaurációihoz. Az erről szóló cikket a kép utáni linkre kattintva olvashatod el.

https://epa.oszk.hu/03300/03349/00028/pdf/EPA03349_metropolis_2023_04_034-041.pdf

Az NFI filmlaboratóriuma Macskássy Gyula 1938-1940 közötti reklámfilmjeit újította föl a közelmúltban. Egy rövidke film is készült erről.

Macskássy Gyulát a magyar animációs film megteremtőjének tartjuk.

„Apja neve: film
Anyja neve: diapositív
Újszülött neve: reklámfilm
Mikor született: 1917 körül
Mikor kezdett beszélni: 1920-ban
Nyelve: nemzetközi
Ezek a reklámfilm anyakönyvi adatai.”

Ez a frappáns meghatározás Macskássy Gyulától származik, aki – mivel a háború előtt még nem létezett hivatalos, intézményesített reklámoktatás – eleinte magyarázatokkal, bemutatással, korrigálással nevelte a tanítványait. „Ma már megállapítható, hogy a magyar rajz-és bábfilm rendkívül sokat köszönhet a reklámfilmeknek. Ezek a reklám céljait szolgáló rövid, egy-két perces filmek csiszolták az alkotók tömörítő-sűrítő kifejezőképességét, egyúttal bő lehetőséget adtak a formai kísérletezésre is.” Hosszasan idézhetnék még Macskássytól, de róla és társairól rengeteget olvashatsz az alábbi linkeken:

https://nfi.hu/filmarchivum/kutatasoktatas/konyvtar/120-ev-120-kep/papir/mely-mondanivalo-es-popularis-eloadasmod-macskassy-gyula-es-a-reklamfilmek.html

https://nfi.hu/budapesti-klasszikus-film-maraton-2022/hirek-2022/macskassy-gyula-csodaszalagjai.html

https://nfi.hu/magyar-animacio/rovidfilmek/unicumtol-hashajtoig-vilagszinvonalu-reklamok.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Macsk%C3%A1ssy_Gyula

Még filmet is készített róla az NFI filmarchívuma, az előző társadalmi rendszer nem kicsit elfogult, de több helyen valóban jogos kritikájával.

Következzék hát még egy ragyogó, digitalizált és restaurált Gasparcolor film Macskássy és társai munkáiból! S csak azért nem több, mert a többieket – Fény, 7 Sláger, A láthatatlan vendég, Zeusz inkognitóban, Hamupipőke mesés mosása, A vidám suszterinas, Van rádiója?, Corvin áruház – nem találtam meg a neten.