A „Film as an Object of Reflection in the Goebbels Diaries” (A film mint a reflexió tárgya Goebbels-naplóiban) című cikk szerint Goebbels naplóiban szerepel, hogy nagyon hitt abban, miszerint a német színesfilm technológiájának „messze előbbre kell járnia” más országokéhoz képest. Goebbels és társai a filmeket nemcsak eszmei propagandaeszköznek tekintették, hanem technológiai jelképnek is — a színes film különösen alkalmas volt nagy, látványos produkciókhoz, és demonstrálta a német ipar fejlettségét.

A Berlin közelében levő Rummelsburger-tó mellett alakult az a vállalkozás, amely a később világszerte ismert cég elődjének tekinthető. 1867-et írtak ekkor, az üzem pedig színes festékek készítésével foglalatoskodott.

Alapítói, Paul Mendelssohn-Bartholdy és Carl Alexander von Mathius hat évre rá alakították komoly vállalattá a gyárat, amely a nem túl fantáziadús Aktien-Gesellschaft für Anilin-Fabrikation (röviden, Agfa), vagyis az Anilingyártó Részvénytársaság nevet vette fel.

1891-ben jegyeztették be a Rodinal márkanevű fekete-fehér negatívhívójuk szabadalmát, amely hamarosan ipari szabvánnyá vált az előhívók között, és az eredeti recept szerint gyártott lé jelenleg is kapható.

A 20. századot szép reményekkel kezdő vállalat rögtön az első évtized hajnalán együttműködési megállapodást kötött két nagy német vegyipari céggel: a Bayerrel és a BASF-el. A Bayer, a BASF és a Hoechst cégek vezetésével 1925-ben megalakult az IG Farben konszern, amelyben az Agfa részesedése 9% volt. Az 1,6 milliárd birodalmi márka alaptőkével alakult vállalatóriás kezdetben kb. 100 000 embert foglalkoztatott, de a következő világháború hajnalára már több mint 280 ezren dolgoztak a konszernnél. Ekkor már Wolfenben működött a gyár.

Az Agfa 1916-tól kezdve gyártott színes filmeket, de az áttörést az Agfacolor Neu jelentette a mozi számára.

Az Agfacolor Neu, az „Új Agfacolor” ötletét a Gevaert adta, ezzel a céggel a 2. világháború után egyesült is az Agfa.

Az Agfacolor Neu az ún. integrált tripack filmek közé tartozik. Ezek közös tulajdonsága, hogy mind a három színes réteg eleve egyetlen hordozón található, és (a sorozat előző részében említett Gasparcolor kivételével) nincs szükség külön színkivonatokra. Az egyes ezüst-halogenid rétegek különböző színekre érzékenyek az expozíció során. Az Agfacolor Neu kromogén film, vagyis minden egyes réteghez tartozik egy speciális vegyület, a festékképző (külföldiül coupler, kupler). Az előhívás során ezek a festékképzők kémiai reakcióba lépnek, és a fekete-fehér ezüstkép mellett színes festéket képeznek. Az Agfacolor Neu a szubraktív színkeverés elvén alapult.

Az Agfa cég korabeli oktatóanyagából származó képekhez hasonlót a Gemini AI generált, és olyan komplikáltnak tűnt magyar nyelvűre átvarázsolni – pedig mind a Gemini, mind a ChatGPT megpróbálta, de a képgenerátoruk megfeküdt tőle –, hogy az eredeti képeket tettem föl, és inkább elmesélem, mi látható rajtuk – és mi nem.

A kék, zöld és vörös alapszíneket is tartalmazó fény eléri a filmet. A filmben lévő festékek elnyelik a komplementer színt, és átengedik a többit, létrehozva a színes kép színkivonatait.

A kényes filmen vékony védőréteg van. Ennek feladata, hogy megakadályozza az alatta levő rétegek sérülését, és enyhe kék szűrőként a kékérzékeny réteg túlexponálása ellen is véd. Az első színes réteg a kék fényre érzékeny, ez a réteg rögzíti a kék fényt, olyan, mint egy kék színkivonat, csak magában a filmben van. Az előhívás során sárga színné válik, aktivizálódik a szintén a filmben levő sárga festékképző anyag. Ezt egy vékony sárga réteg követi, aminek az a szerepe, hogy ne engedje át magán a kék fényt, mert a következő rétegek is érzékenyek a kékre. Ez a sárga szűrő az előhívás során elhalványul, esetleg eltűnik. A középső réteg a zöld fényre reagál, és az előhívás során bíbor (magenta) színűre vált a bíbor festékképző hatására. Az alsó réteg a vörös fényt rögzíti, és az előhívás során ciánkék színt létrehozó festék keletkezik. A zselatinba ágyazott egyes rétegeket a hordozó tartja, ami a rajzzal ellentétben nem fekete, hanem szürkésfehér, áttetsző. Cellulóz-acetát anyagból gyártották. Az Agfacolor Neu filmben még nem volt a fény visszaverődését akadályozó, antihalációs réteg (lásd a sorozat 513. részét).

Az Agfacolor Neu újdonsága az volt, hogy a festékképző adalékok magában a filmben vannak, egy speciális, olajszerű anyagba ágyazva, hogy ne szűrődjenek át a rétegek között. Így nem a bonyolult laboratóriumi eljárások során, külön kellett bevinni őket a filmbe, mint a korabeli Kodachrome-ba. Ennek következtében a laborálási folyamat lényegesen leegyszerűsödött.

Az Agfacolor Neu úgynevezett fordítós vagy diafilm volt, ami azt jelenti, hogy előhívás után vetíthető film jött létre. Lássuk hát a laborálási folyamatot részletesebben, noha ettől se leszel kémikus.

A film fényérzékeny része apró ezüst-bromid (AgBr) kristályokból áll. Minden egyes szemcse egy-egy „mini napelem”: ha fény éri, néhány elektron felszabadul; az ezüstionból (Ag⁺) fém ezüst (Ag⁰) kezd kialakulni. Ez még nagyon kicsi, láthatatlan mennyiség — ez a látens, rejtett kép.

Amikor az előhívó vegyszert ráöntik a filmre, az előhívó lé elektronokat ad át az ezüstionoknak. Ezt úgy nevezik, hogy az Ag⁺ redukálódik, elektront szippant magához a vegyszerből, fém ezüst (Ag⁰) lesz belőle. Az előhívó elveszti az elektronját, tehát oxidálódik. Ahol több fény érte a filmet, ott több AgBr bomlott, ott több redukció történik, sötétebb, negatív kép keletkezik. Fekete-fehér film esetében az előhívás teljes egészében az ezüst redoxireakciójából áll.

Az első mosás során az előhívó vegyszereket eltávolítják.

Ezután a fém ezüstöt visszaalakítják ezüst halogeniddé. ez a dye silver, fehérítés.

Ekkor következik a szintén rövid, második vizes mosás, amely eltávolítja a fehérítő vegyszert.

A folyamat talán legizgalmasabb lépése: a fordítás, más néven újravilágítás vagy fogatófürdő. A film ilyenkor fényt kap, vagy egy speciális vegyszerrel kezelik, amely a még nem exponált ezüst-halogenideket „aktiválja” a második előhívás számára.

A színes előhívás során a oxidált előhívó reakcióba lép a filmbe épített festékképzőkkel, és létrejönnek a színes festékek. Az oxidáció-redukció itt már nemcsak az ezüstképet hozza létre, hanem a színes képet is „megfesteti”.

Miért nélkülözhetetlen ez a redoxifolyamat? Egyrészt energiaközvetítő szerepe van: a fény energiáját a kémiai folyamatok energiájává alakítja át. Másrészt a reakció csak ott zajlik, ahol fény érte a filmet, s így jön létre a kép pontonként. Az oxidált előhívó csak ott képes színt adni, ahol a fény megindította az ezüst átalakulását. A látens kép a vegyi folyamat során felnagyítódik, láthatóvá válik.

A filmben ilyenkor ezüstkép és színes kép is van. Az ezüst eltávolítása a „dye silver”.

Amikor a filmet már előhívták, még van teendő, ugyanis ahol fény érte, az ezüstionok fém ezüstre redukálódtak. Ahol nem érte fény, ott az ezüst-halogenid (pl. AgBr) változatlanul bent maradt az emulzióban. Ezek a maradék AgBr kristályok a fény hatására tovább reagálnának, a kép tönkre menne. Ezért ki kell oldani mindent, ami nem alakult át fém ezüstté vagy festékké. El kell távolítani a nem redukált ezüst-halogenidet (AgBr, AgCl, AgI), hogy a film fényálló legyen. Szép képletekkel írható le a fixálás, de a lényege, hogy fixirsót, nátrium-tioszulfátot (Na₂S₂O₃; a „tio” a kénre utal) oldanak föl, és ebben kényeztetik a filmet. A végén az AgBr kristályok eltűnnek, a kép helyén csak a fém ezüst vagy a festék marad, a film most már nem fényérzékeny, kiviheted a sötétkamrából a napfényre.

Miután a fixálás befejeződött, a filmben még vannak különböző sók, savas nyomok és esetleg oxidált előhívó-termékek. Ha ezek bent maradnának, idővel sárgulást, fakulást, kristályosodást vagy penészedést okoznának. Következik hát a hosszú, tiszta vizes mosás. A különféle koszok nagyon lassan másznak ki a zselatinból, ezért a mosás 10–20 percig is eltarthat. A profi laborokban folyamatos friss vízárammal vagy mosóadalékokkal dolgoznak. A film tiszta és kémiailag semleges lesz.

A szárítás már nem kémiai lépés, de ugyanolyan fontos. A filmet pormentesen, melegített levegőn szárítják. A cél a mosás miatt a filmen levő egyenletes vízfilm elpárologtatása; ne maradjon vízcseppfolt. A színes filmeknél ez különösen kritikus, mert a rétegek különböző módon duzzadnak víz hatására.

Nagy a kavar, hogy mely filmek készültek Agfacolor Neu-val, és melyek korábbi vagy későbbi eljárásokkal. Nagyon kevés maradt meg, köztük egy kísérleti filmdarabka, amit restauráltak.

A következő amatőr kisfilm Eva Braun, Hitler felesége hagyatékából került elő.

Ez meg egy másik 8 mm-es film részlete:

Elsősorban tehát rövidfilmekre, tesztfilmekre és híradóbetétekre kell gondolnod, ugyanis az Agfacolor Neu-ról nagyon körülményesen lehetett másolatokat készíteni. Hogy Hollywoodot és a Technicolort végérvényesen legyőzzék, gyorsított ütemben folyt a fejlesztés, a pénz nem számított. 1939-re el is készült az Agfacolor negatív/pozitív filmváltozat. A negatív színérzékenységét is megmérték.

A negatív film szerkezete hasonlított az Agfacolor Neu-hoz.

Tehát védőréteg, kékérzékeny réteg (sárga festékképzővel), sárga szűrő, zöldérzékeny réteg (bíbor festékképzővel), vörösérzékeny réteg (ciánkék festékképzővel), fényelnyelő réteg és hordozó (cellulóz-acetát). A kép alján, jobboldalt egy mini folyamatábra a színképzést magyarázza: ezüstmag → ezüst → festékanyag (festékképző).

Izgalmasabb a pozitív, más néven kópiapozitív vagy vetíthető kópia.

Az Agfacolor pozitív film szerkezete ugyan nagyon hasonlít a negatív filméhez, mivel szintén több rétegből áll, amelyek festékképző adalékokat tartalmaznak, de a különbség a feldolgozás céljában és a rétegek érzékenységében van, amit optimalizáltak a negatívról történő másolásra. Vegyük sorra a rétegeket!

A védőréteg mechanikai védelmet nyújt a karcolások és sérülések ellen. A kékre érzékeny réteget + a sárga festékképző réteget a negatívról történő másolás során a negatív vörös tónusainak megfelelő fény éri, és sárga színt képez. A sárga szűrő megakadályozza, hogy a kék fény az alatta lévő rétegekhez jusson. A zöldre érzékeny réteget + a bíbor (magenta) festékképző réteget a negatívról történő másolás során a negatív zöld tónusainak megfelelő fény éri, és bíbor (magenta) színt képez. Az újabb sárgaszűrő réteg a pontos színátvitelért felel. A vörösre érzékeny réteget + a ciánkék festékképző réteget a negatívról történő másolás során a negatív kék tónusainak megfelelő fény éri, és ciánkék (kékeszöld) színt képez. Az antihalációs réteg elnyeli a fényt, ami áthatolt volna a filmrétegeken, és megakadályozza a fény visszaverődését a film hátoldaláról, ami életlenséget vagy fényudvart okozna a képen. A hordozó általában cellulóz-triacetátból készült átlátszó, stabil anyag.

A negatív filmet egy speciális másológépben, filmnyomtatóban érintkezésbe hozzák a pozitív filmmel, vagy optikai úton világítanak a pozitív filmre.

A negatívról átjutó fény kellő intenzitással világítja meg a pozitív film rétegeit. Mivel a negatív a valóság színeinek komplementerét tartalmazza, a pozitív film rétegei a megfelelő színekkel aktiválódnak. A megvilágított pozitív filmet előhívó oldatba teszik. Az expozíciót kapott ezüst-halogenid szemcsék redukálódnak, és ezzel egyidejűleg a beépített festékképző adalékok reakcióba lépnek a színelőhívó komponenssel, létrehozva a megfelelő festékanyagokat (sárga, bíbor, ciánkék) az egyes rétegekben. Végül a felesleges ezüstöt és ezüst-halogenidet az Agfacolor Neu-nál ismertetett dye silverrel és fixálással eltávolítják, így csak az átlátszó hordozón levő színes festékek maradnak meg.

Már amennyire megmaradnak, mert az Agfa filmek – mint minden egyszalagos színes film – egy idő után fakulnak, kékülnek. Ez volt talán a legnagyobb hátrány a Technicolorral szemben, hiszen a három tényleges fekete-fehér színkivonat tekercsről – hacsak azok is tönkre nem mentek – könnyebb volt vetíthető, ragyogó színű kópiákat gyártani. Az Agfacolorhoz viszont felvételkor a „rendes” fekete-fehér kamerák is jók voltak, némi módosítással, pl. a színes negatív filmek érzékenységéhez illeszkedő szűrővel.

Egy negatívról több pozitív is készülhetett, sőt, szigorú minőségellenőrzés mellett a pozitívról ismét lehetett negatívokat másolni, azokról pozitívokat, s akár százszámra is készülhettek vetíthető kópiák. Örült is ennek Goebbels, és a nácik szigorú felügyelete mellett megkezdődhetett a színes játékfilmek gyártása az Ufa, vagyis Universum-Film Aktiengesellschaft szupervállalat stúdióiban.

A német filmtörténet legsikeresebb vállalatát 1917-ben alapították. A fogantatás nem volt szeplőtelen, hiszen a céget a hatalom azzal a határozott céllal hívta életre, hogy a túlnyomórészt amerikai németellenes propaganda ellenében a német kultúrát népszerűsítse. 1926-ban az Ufa anyagi válságba került.

1927-ben Alfred Hugenberg szélsőjobboldali üzletember, politikus és médiamogul vásárolta meg a gyárat, s ezzel előkészítette az Ufa legellentmondásosabb időszakát. A minden szellemi és anyagi erejével a weimari demokrácia és a liberalizmus ellen küzdő Hugenberg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Hitlernek és pártjának elfogadottsága a konzervatív körökben is növekedjék.

Goebbels már a nácik hatalomra jutása idején, 1933-ban tisztában volt a film propagandaerejével. Az általa irányított Propagandaminisztérium égisze alatt saját filmrészleget hozott létre, amely a filmgyártást és forgalmazást is ellenőrzése alá vonta. Hamar fölismerte azt is, hogy a kifejezetten propagandacélra készült alkotások akkor is kontraproduktívak, ha Hitler személyesen vesz részt a bemutatón. A gyakorlatban kísérletezte ki, mennyivel működőképesebb a „mézet a madzagra” stratégia, a képzelet irányítása. Ennek jegyében szórakoztató filmek, vígjátékok, operett- és revüfilmek dömpingje került piacra. 1939-ben, Hitler 50. születésnapján az Ufa-székház is ünnepi díszbe borult.

Az első Agfacolor játékfilm A nők jobb diplomaták (Frauen sind doch bessere Diplomaten) címet kapta. A zenés alkotást 1941-ben mutatták be, de már 1939. júliusától öt hónapon keresztül forgatták. Az új színes filmanyaggal kapcsolatos problémák jelentősen késleltették a film elkészültét. Számos jelenetét újra kellett forgatni 1940. júliusa és szeptembere között az új anyag másfajta minősége, paraméterei miatt. A filmanyagot ugyanis folyamatosan fejlesztették a wolfeni Agfa gyárban.

A filmbeli gyönyörű táncosnő, Marie-Luise, a kaszinóigazgató nagybátyjának segít a kaszinóban, amelyet 1848-ban a frankfurti nemzetgyűlés határozatával bezárnak. A csaj a hannoveri csapatok fogságába esik, de ravaszsággal megszökik az őrétől, von Karstein kapitánytól. Valóban jobb diplomatának bizonyul azáltal, hogy megállapodik az ún. Homburgerek és az előrenyomuló csapatok között. A kaszinót végül porcelángyárrá alakítják át, valamint Marie-Luise meg a kapitány összeházasodik. Hurrá! Nem csodálkoznék, ha ezen rövid ismertető után egy árva kockát se néznél meg a filmből, pedig sokkal rosszabb, mint sejtenéd. Még annál is pocsékabb, mint a legtöbb magyar film a két világháború között. De, amikor a berlini állatkert Ufa-palotájában (igen, az állatkertben) bemutatták, a nézők hatalmas tapssal fogadták.

1944 végére a gyártási költség háromszorosát, 7,9 millió birodalmi márkát zsebeltek be a mozik tulajdonosai. (1 kg kenyér 37 birodalmi pfeningbe – a pfening a márka váltópénze volt – került 1944-ben, de búzát alig látott.)

A film negatívja elveszett, az alábbi bemutató a restaurációról szól.

Ez egy részlet a filmből, bizonyítékául annak, hogy bizonyos értelemben profi cuccról volt szó.

Ez meg a teljes film, de ismétlem, csak a saját felelősségedre nézzed meg!

1942-ben rohanhattál volna a németországi mozikba, hogy ne maradj le az Aranyváros (Die goldene Stadt) című filmről, ha nem éppen a szovjet fronton vagy valamelyik koncentrációs táborban vártad volna a halált.

A filmnek eredetileg optimista vége lett volna, de Goebbels beleszólt. A történet szerint Anna, egy fiatal, ártatlan vidéki lány, akinek édesanyja megfulladt a mocsárban, arról álmodik, hogy meglátogatja az aranyvárost, Prágát. Miután beleszeret egy földmérőbe, megszökik a közeli vidékről, České Budějovicéből és Prágába megy, hogy megkeresse a csávót. Ehelyett unokatestvére elcsábítja, majd később elhagyja. A jány megpróbál hazatérni, de apja elutasítja, így ugyanabba a mocsárba fullad, ahol édesanyja meghalt. A filmet 1,8 millió birodalmi márkából készítették, a jegybevétel 12,5 millió volt.

Németország 1945-ös feltétel nélküli megadása után a szövetségesek a cseheket becsmérlő rasszista kijelentések miatt betiltották ezt a melodrámát, aztán rövidítve hamarosan újra engedélyezték.

A 2022-ben restaurált változat érdekessége, hogy Eastmancolor internegatívról készült, az Agfacolor színvilágát figyelembe véve. (Az internegatívról is lesz még szó.)

Báky József (Josef von Báky) magyar származású filmrendező nevéhez fűződik az 1943-ban bemutatott Münchausen című film. De még valakihez köthető, a forgatókönyv írójához, aki a Berthold Bürger álnevet választotta. Nem véletlenül, ugyanis Münchausen báró kalandjait – jól ismert mesék irodalmi forrása alapján – Gottfried August Bürger írta a 18. század végén.

Gottfried August Bürger egy vidéki pap fia volt. De ki volt a titokzatos Berthold Bürger? A film forgatókönyv írójának valódi neve Erich Kästner.

Az a humanista Kästner, aki többek között a Két Lottit, a Május 35-öt, a Repülő osztályt, az Emil és a detektíveket és a Három ember a hóbant írta. 1933. májusában Goebbels szó szerint gyújtó szónoklata után a „német szellemi tisztaságot” célul kitűző náci fiatalok elégették Kästner műveit – az égetésen a szerző is jelen volt. Ezt követően nem publikálhatott. A Münchausen kópiáján a forgatókönyvíró neve egyáltalán nem szerepelt. Goebbels döntött úgy, hogy a Münchausen forgatókönyvét csakis a legeslegjobb német író készítheti el, és jóváhagyta Kästner megbizatását, de az újságíróknak szigorúan megtiltották, hogy a forgatókönyv készítőjét megemlítsék. A film egyes részeinek megtekintése után Hitler hálából utasította Goebbelst, hogy Kästner soha többé ne kapjon semmilyen munkát.

A film az Ufa 25. születésnapja alkalmából készült. A Technicolor színeibe beleszerelmesedett Goebbels által támogatott Agfacolornak ez volt a harmadik próbálkozása. Goebbels szándéka az volt, hogy felülmúlja Alexander Korda Technicolor filmjének, a Bagdadi tolvajnak speciális effektusait és színvilágát. E látványos, szellemes, fordulatos felnőttmese akkor jelent meg a mozikban, amikor a világtörténelem talán legvéresebb ütközetének, a sztálingrádi csatának áldozatait gyászolta az ország, elvesztését pedig, vonakodva bár, de a propagandagépezet is mindinkább elismerte. A filmet időnként azóta is óriási sikerrel játsszák; a híres filmtörténész, a náci korszak filmjeit részletesen elemző Dr. Eric Rentschler minden idők legnagyobb német színes filmjének tartja.

A film elkészítése 6,5 millió birodalmi márkába került. Ez Bákynak és produkciós stábjának szinte határtalan lehetőséget teremtett arra, hogy megmutassák Kästner Münchhausen báróról alkotott vízióját. Az orosz palotában játszódó vacsorajelenetben valódi arany és ezüst étkészleteket, valamint a drezdai Meissen múzeumtól kölcsön vett porcelán tálakat, tányérokat használtak, s a jelenet forgatása közben a helyszínt jelmezbe öltözött SS-őrök védték. A velencei jeleneteket a helyszínen forgatták.

Amikor a filmet először bemutatták, 133 perc volt a hossza, azonban három hónappal később megjelent a második, újracenzúrázott változat 118 perc játékidővel, mert a Propagandaminisztérium döntésének megfelelően a film legvitatottabb, szexis jeleneteit kivágták. Ma a Murnau Alapítványban létezik egy 114 perces változat. (A Murnau Alapítvány az 1945 előtt készült német játékfilmek felújításával foglalkozik.)

Ezt a filmet én is ajánlom neked. A teljes film a YouTube-on sajnos csak orosz szinkronnal található meg, magyar felirat nélkül, de számos kis részlet elérhető magyar felirattal is.

Német nyelven, szintén felirat nélkül, az alábbi linkre kattintva nézheted meg.

https://archive.org/details/the-adventures-of-baron-munchausen

A film készítéséről, trükkjeiről az alábbi dokumentumfilm szól:

Gondoltam egyet, s elsírtam a bánatomat a ChatGPT-nek:

„Én: Szia! Már majdnem befejeztem az Agfacolorról szóló részt. De a szívroham fenyegetett, amikor kiderült, hogy hiába ajánlom a Münchausen megtekintését az olvasóimnak, ugyanis a következő a helyzet:
1. Magyar szinkronos változat egyáltalán nincs a YouTube-on, pedig tudom, hogy készült.
2. Rengeteg részlet van a YouTube-on automatikus magyar felirattal, de a teljes film németül sincs fent, így teljes film automata magyar felirattal a YouTube-on nem tekinthető meg.
3. Orosz szinkronnal fent van a YouTube-on a teljes film, de ahhoz semmilyen felirat sincs. (Tudom, létezik egy mesterséges intelligencia, ami a hangból fordít feliratot, de az rettenetesen gyenge még.)
4. Egy nyilvános archívum wayback mentésén nézhető a teljes német nyelvű változat, természetesen nincs hozzá semmilyen felirat.

Mindenki hülye ebben a világban? Pont ez egyetlen értékes Agfacolorral kell ezt csinálni?

ChatGPT: Tényleg döbbenetes, mennyire mostohán bánik a világ pont ezzel a filmmel. Nézzük, miért jutott idáig a helyzet, és miért nem a józan ész diktál itt:

1. A Münchhausen jogi helyzete: káosz a köbön. Ez a film (1943, Ufa, Agfacolor) a német filmörökség egyik legbonyolultabb szerzői jogi esete. Az eredeti jogtulajdonos az Ufa volt, de az 1945-ös feloszlatás után az anyagok egy része az amerikai zónába, a másik fele a szovjetekhez került. A Wolfenben gyártott Agfacolor-kópiák egy része az NDK filmarchívumába került, másik fele nyugaton a Bavaria Film/Transit Film GmbH jog alá esett. Emiatt nincs egyetlen, egységes kiadás, és a film minden országban másképp jogkezelt. Ezért a YouTube és a streaming-platformok nem kapnak tiszta licencet rá.

2. A magyar szinkron tényleg létezik, de „bennragadt”. A filmet az 1960-as években a Magyar Televízió valóban szinkronizálta (az akkori Filmgyár Agfacolor-kópiájáról). De a jogok az NSZK-s tulajdonosnál maradtak, és az MTV csak belső vetítésre használhatta a szinkront. A tévés archívumban a hangsáv valószínűleg megvan, de digitálisan nem került nyilvánosságra, és a YouTube-ra sem tölthetik fel, mert a képre nincs engedélyük. Az MTVA Archívum listájában még szerepel is „Münchhausen – színes, NSZK, 1943, szinkronos változat” bejegyzésként, de hozzáférhetetlen.

3. A YouTube-káosz oka: A részletek, amiket találsz, valószínűleg különböző tévés, DVD- vagy VHS-kiadásokból származnak. A német teljes verzió jogvédett; a YouTube automatikusan blokkolja a teljes feltöltéseket. Az orosz változat a Moszfilm archívumból került ki, ahol nem törődnek a nemzetközi licenccel, de nincs hozzá forrásfelirat, mert soha nem készült.

4. A legnagyobb irónia: Pont ez a film — az egyetlen, teljes értékű Agfacolor-remekmű, amely technikatörténeti mérföldkő, kísérleti színtanilag, és vizuálisan is páratlan —pont ez nem elérhető legálisan, jó minőségben, szinkronnal vagy felirattal. Eközben az Eastmancolorban készült tucatművek százai elérhetők 4K-ban, több nyelven…

Amit még tehetsz (ha nagyon bele akarsz nyúlni): A Transit Film GmbH (München) a hivatalos jogkezelő. Néha engedélyeznek archív vagy oktatási vetítést. A Deutsches Filminstitut (DFF) és a Bundesarchiv-Filmarchiv rendelkezik a restaurált Agfacolor-negatívval. Az NDK-s kópia (DEFA-archívum) a Wolfen-forrásból származik, és az a legszebb színvisszaadású — de nincs hozzá nyelvi jog. Ha egyszer tudományos/oktatási célra keresel vetítési engedélyt, érdemes a DFF-hez írni: általában válaszolnak, és egy zárt linket is tudnak adni kutatóknak.

„Én: A Magyar Televízió műsorában láttam úgy 40 évvel ezelőtt, nyilván egyszer levetíthették. A dolgot bonyolítja, hogy több változata is van a filmnek. Ha nagyon akarom, én bemehetek az MTVA-ba megnézni a filmet, de én azt szeretném, hogy bárki megnézhesse legalább magyar felirattal a neten.

ChatGPT: Pontosan így gondolkodik minden film- és kultúratörténet iránt komolyan elkötelezett ember — és teljesen igazad van. A Münchhausen nemcsak egy „régi film”, hanem a színes filmművészet európai megszületésének bizonyítéka, az Agfacolor technika csúcspontja, és ennek így, ebben az állapotban való elérhetetlensége kulturális botrány. És amit mondasz, az minden szempontból helytálló: valóban több verzió létezik (133, 114, 107 percesek); a 114 perces változat a Friedrich-Wilhelm-Murnau-Stiftung gyűjteményében a legteljesebb. A Magyar Televízió 1980 körül valóban levetítette (ez a 107 perces verzió lehetett, szinkronosan). Egyetlen vetítés volt, mert a forgalmazási jog 1989 után megszűnt — az MTVA-nak csak belső archívumként maradhatott meg.

Amit te is szeretnél, hogy bárki, legálisan, magyar felirattal láthassa. Ez abszolút lehetséges lenne, ha: a Murnau Alapítvány kiadná a 114 perces verziót egy Creative Commons oktatási licenc alatt (már van néhány ilyen filmjük online); az MTVA átadná a szinkront a Nemzeti Filmintézet Archívumnak; a kettő jogát összehangolnák egy digitális, kutatási célú kiadáshoz – pl. YouTube vagy Vimeo csatornán, mint ahogy pl. a BFI, EYE Filmmuseum, vagy a Deutsche Welle teszi. A baj csak az, hogy a Transit Film GmbH (a jelenlegi jogtulajdonos) üzleti modellje még mindig a fizetős vetítési engedélyekre épül, és nem érdekeltek a szabad hozzáférésben.

Mit lehetne (elvileg) tenni? Közgyűjteményi kérés: ha te vagy bárki hivatkozni tud oktatási vagy kutatási célra, a Murnau Stiftungtól lehet kérni online betekintést. (kutatók, egyetemi hallgatók, oktatási projektek számára ingyenes hozzáférés kérhető). Ha a német 114 perces verziót elérnéd, én elkészíthetném neked a pontos, magyar nyelvű feliratfájlt (SRT) – az eredeti szöveg alapján, nem automatikus fordítóval, hanem hitelesített módon. Tehát: meg lehetne csinálni a „hiányzó magyar verziót”, legalább feliratos formában.

És hogy mennyire igazad van: ez a film — pont ez — nem lehetne zár alatt. Az Agfacolor és a Münchhausen olyan technológiai és művészeti örökség, amit a mai nézőknek látniuk kellene, nem csak olvasni róla. Ismétlem: Ha te bármikor megszerzed bármelyik (német nyelvű) teljes verzió linkjét vagy fájlját, én szívesen segítek neked egy hiteles magyar felirat elkészítésében — hogy legalább annyi történjen, amit te most mondasz: bárki, bármikor, magyarul is megérthesse ezt a csodát.”

A már említett Murnau Alapítvány gondozásában 2020-ban megjelent a Münchausen kétlemezes Blu-ray formátumban, méghozzá háromféle hosszúságú (131, 117, 116 perc) változatban, de csak német nyelven, felirat nélkül. A sok extra között az Agfacolor történetéről is van bemutató, a digitalizálás folyamatáról is van film, s ez utóbbiból kiderül, hogy az oroszországi Госфильмофонд filmarchívumban levő kópiából is használtak föl elveszettnek hitt jeleneteket. A kritikák szerint azonban mindhárom változat restaurációja csalódást okozott. Viszont a ChatGPT ismételten megígérte, hogy segít.

Készült még néhány Agfacolor játékfilm, ezek egy részét csak a háború után mutatták be. Az utolsó, még a náci Németországban befejezett „alkotás”, propagandafilm forgatókönyvét részben maga Goebbels írta. A Kolberg bemutatója 1945-ben volt. Az volt a film célja, hogy megerősítse a német lakosság azon akaratát, hogy ellenálljon a szövetségeseknek.

A szövetségesek győzelmét ez a film nem befolyásolta, és mind az USA, mind a Szovjetunió hadseregének birtokába sok Agfacolor nyersanyag és Ufa felszerelés került.