Ha véletlenül még nem láttad, az alábbi linkre kattintva nézheted meg a 2017-ben restaurált változatot.

https://videa.hu/videok/film-animacio/valahol-europaban-drama-DAQ7mwmfExDMY6PH

Lényegesen jobb minőségben tölthető le az ncore.pro-ról.

Ugyancsak a ncore-ról töltheted le egy korábbi, 1963-as felújítását.

A képzeletbeli, hatalmas virtuális könyvszekrényem minden polcát megtöltené az a rengeteg elemzés, ami erről az egészen kivételes alkotásról megjelent már. Ha azonban a film hangjáról akarnánk valamit megtudni, nehéz dolgunk lenne. Ennek két oka van. Az egyik, hogy ha a hang tökéletes, nem akar hivalkodni, észre sem vesszük. Bezzeg a film minden képkockájáról van mit mondani. A másik, hogy a hangosfilm hangját sokáig másodlagosnak tekintették a képhez képest, s bizony, a filmhanggal kapcsolatban napjainkban is sok az elméleti ellentmondás.

De van egy harmadik ok. Talán nem is tudatos. Ám ez azért kínos, mert a „Valahol Európában” hangi világa ébreszthet rá arra, hogy voltaképpen hány, vagy pontosabban hányféle filmet is látunk, s először az jár az ember eszében, hogy amióta ez a film megszületett, át vagyunk verve. Pedig nem. Éppen az az érdekes, hogy a megannyi stílus – vagy pofátlanabbul: stílustörés – és kellék – gyerekek, felnőttek, jók, gonoszok, kutya, fiúnak öltözött lány, szerelem, gyilkosság, többféle zene, csend, párbeszéd, narráció, zörejek– mellett vagy ellenére áll össze egységé a modern magyar játékfilm előképeként és a hagyományos magyar játékfilm egyik utolsó nagy teljesítményeként a „Valahol Európában”. S egyben tudomásul vesszük, amit maga a rendező, Radványi Géza is állított, vagyis, hogy ez egy „regényesített híradó tudósítás”, egy adott pillanatot örökít meg, egy rövid átmenetet, ami az első nézők számára még közvetlen élmény volt, abban éltek, az volt számukra a (majdnem) jelen.

A játékfilm az előadóművészetek azon kategóriájába tartozik, amelyik el tud avulni, méghozzá igen gyorsan. Ugyanis míg egy koncert vagy egy színházi előadás ténylegesen véget ér, amikor vége van – hacsak galádul nem rögzítik valamire –, a film eleve konzerv, s ha még ráadásul gondosan is tárolják, netán restaurálják, nem semmisül meg. Ez a rettenet másrészről szerencse is, hiszen így időtlen időkig megkapjuk azt, amit egykor elkészítettek valakik. Csak éppen azt nem kapjuk, nem kaphatjuk meg, amit azok kaptak, akik a film elkészültének időszakában nézhették meg a filmet. Ez alól a „Valahol Európában” sem kivétel, de abban az értelemben ritka kivétel, hogy most is nézhető, magával ragadó, igazi élményt jelentő alkotás, és miközben most bizonyos szempontból darabokra fogom cincálni, igyekszem ezt úgy tenni, hogy utána ismét és ismét meg akard nézni. Megismétlem: egyetlen alkotás sem hibátlan. Ám, ha a hibái ellenére szerethető, ha csodáljuk, akkor örüljünk nagyon!

Messzire kell visszamenni, a némafilm uralkodásának és a hangosfilm vajúdásának időszakába, az első világháború utáni időkbe. Ebben a korszakban nagyon izgalmas társadalmi és művészeti folyamatok, kísérletek zajlottak Európában, sok szempontból forradalmi időszak volt.

1920-ban szervezte meg Anton Szemjonovics Makarenko a később Gorkij-telep néven ismertté vált kommunát, amelyben a kallódó, gyakran bűnöző gyerekeket, fiatalkorúakat nevelték.

Makarenko pedagógiájának középpontjában az önigazgató kollektíva állt, amely lehetővé teszi egyrészt a társadalom számára hasznos állampolgárok nevelését, másrészt az autonóm személyiség létrejöttét. A kommuna demokratikusan szerveződő néhány száz fős gyerektársadalom, melynek a nevelők is tagjai voltak. Belügyeiben és külügyeiben a közgyűlés döntött. A kommuna egyes csoportjainak vezetésében minden tag részt vett, ez megakadályozta a tagoktól elkülönülő elit kialakulását. A kommuna tagjai dolgoztak és tanultak. Makarenko mindkettőt fontosnak tartotta. A munkát azért, mert a gyerekek életkorához, minden egyes gyerek képességihez igazodó értelmes, alkotó munka a tehetség kibontakozását segíti, a tanulást pedig azért, mert a tanult ember a későbbiekben könnyebben talál munkát. A kommunában folyó termelőtevékenység nem csupán a közösség belső szükségleteit elégítette ki, hanem a piacra is termelt. Az anyagi javak elosztásáról a közgyűlés döntött. Elsősorban azt vették figyelembe, hogy mire van szüksége a kommunának, másrészt a kommuna egyes tagjainak mire van szüksége, tehát nem egyenlősdi volt. Ha valamiből olyan kevés volt, hogy nem volt értelme mindenkinek adni belőle, akkor annak kedvezményezettjéről valamilyen módon – akár sorsolással is – döntöttek. Többek között ez utóbbi elv is szerepel a „Valahol Európában” egyik jelenetében.

Makarenko telepeiről egészen biztosan tudott a polgári származású, de akkor már kommunista Balázs Béla, aki 1931-ben szovjet filmesek meghívására utazott Moszkvába, és 1945 után tért vissza Magyarországra.

Balázs Béla irodalmi munkásságát vitatják, holott például „A kékszakállú herceg vára” szövegkönyve remekmű. A filmmel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tevékenységét annál inkább dicsérik, noha a hangosfilmmel kapcsolatos megállapításait a sorozat előző részében szereplő Lohr Ferenc hangmérnök élesen bírálta. Balázs Béla azok közé tartozott, akik a hangosfilmet visszalépésnek tekintették. Balázs Béla szerint a némafilm pantomimszerű játéka mindent elmond, a némafilm ettől önálló művészet, a hangosfilm csak fényképezett színház. Ugyanakkor neki köszönhetjük következő, szinte költői megfogalmazást: „Csönd az, ha messzire hallok. Ameddig elhallok, addig a saját terem vesz körül, az én terem. A zajban úgy érezzük, mintha a hangok szűk falakkal vennének körül, olyan ez a hangkamra, mint a börtön cellája. A zaj túlharsogja a távolabbi életet, amelyet csupán látunk, mint egy zárt ablakon keresztül. Némajátékot látunk. Az a tér azonban, amelyet csak látunk, de nem hallunk, sohasem kézzelfogható. Csak azt a teret éljük, amelyet hallhatunk is.” Balázs Béla tehát a hangot nem technikai kísérőjelenségként, hanem térteremtő erőként értelmezi. Noha Balázs Béla nem találkozott többcsatornás filmhanggal, valójában a sokkal későbbi hangrendszerek ezt a térteremtést segítik, legalábbis jobb pillanataikban.

De mi köze ennek a „Valahol Európában” hangjához? Noha vitatott, hogy Balázs Béla valóban a film forgatókönyv írója volt-e, Radványi Géza legalábbis utólag azt állította, hogy csak tisztelete jegyéül tette föl a barátja nevét a stáblistára, de Balázs Béla esztétikai és elméleti elgondolásai megjelennek a filmben. Különösen vonatkozik ez a filmnek a zenével való kapcsolatára. Ezek Ejzenstein egyes filmjeire jellemzők, amelyeket Balázs Béla etalonnak tekintett. Ugyanakkor szintén Radványi mondta, hogy „Főként Balázs Bélával vitatkoztunk rengeteget. A vele kialakult kapcsolat adta meg a biztosítékot. Az volt az alap.”

És meg is érkeztünk a zenéhez. A film és a zene kapcsolatáról, a zene szerepéről a hangosfilmben ugyancsak könyvtárnyi bölcselet született már, a „Valahol Európában” muzsikája azonban egy napjainkra csaknem elfeledett zeneszerző, Buday Dénes önálló remeklése.

A film csaknem teljes muzsikáját meghallgathatod az alábbi videóban, de ha nagyon figyelsz, észrevehetsz némi turpisságot. Erről a későbbiekben lesz szó.

Ez a pasi a háború előtt-alatt közel 40 magyar film zenéjét komponálta, de többek között olyanokat is, mint a „Magyar feltámadás”, amely a müncheni egyezményt (Csehszlovákia egy részének Németországhoz csatolását) és az első bécsi döntést követő magyar területi gyarapodásokat ünnepelte. Emiatt sokáig igyekeztek őt elfelejteni. Egyébként Balázs Béla meg Leni Riefenstahlba, Hitler későbbi csodálójába volt szerelmes, sőt, a csaj első filmjének forgatókönyvét ő írta. Igaz, akkor még Riefenstahl nem volt náci, s amikor azzá lett, már rég kirúgta Balázs Bélát.

A film rendezője sem volt akárki. Radványi Géza már 1941-ben reagált a második világháború kitörésére, hitet téve a humanizmus és az európai eszmények mellett az „Európa nem válaszol” című filmjében.

Radványi jól ismerte a Gaudiopolist. Vezetője, Sztehlo Gábor evangélikus lelkész a német megszállás alatt gyermekotthonokban, pincékben bújtatta a menekülteket, főként zsidókat.

Gyakran említette, ha túlélik a háborút, gyermekállamot alapít az árváknak. Ez az Örömváros sok szempontból hasonló elveken működött 1945 és 1950 között, mint Makarenko telepei. A gyerekek szervezték kulturális programjaikat, könyvtárat alapítottak.

Szakmát tanulhattak, önkéntesen dolgozhattak is. Pénzük a Gapo-dollár volt, árfolyamát a villamosjegy ára határozta meg. A gyermekköztársaságnak alkotmánya és törvényei is voltak. A rendetlenségért nyilvános dorgálás járt, de ki is közösíthették a súlyosabban vétkezőket – fegyelmezésre azonban ritkán volt szükség. Az Örömvárosban teljes vallásszabadság volt. Készítettek saját vicclapot is, a Gapo Matyit.

A film felnőtt szereplőit a korszak legjobbjai közül választották ki, és persze ott voltak a gyerekek.

A stáb több, akkor még kezdő művésszel bővült ki, és természetesen volt hangmérnök is. Természetesen? A hangmérnök ebben az időben – és még sokáig – a szükséges rossz volt. Olyannyira, hogy találtam egy 2023-ban előállított, 24 oldalas, részletes elemzést a „Valahol Európában” című filmről, s ebben minden alkotót fölsorolnak, a fontosabbakat rövid életrajzzal, de a film hangmérnökét meg se említik. Ki volt hát Rónai Gyula?

Gépészmérnöki oklevéllel 1936-tól a berlini Telefunken elektroakusztikai osztályán tervezőmérnök volt. 1937-ben hazatért és a Hunnia Film­gyár hangmérnöke lett. 1940. szeptember 1-jén hangmesteri rangot kapott. Részt vett a Hunnia háború alatti ellenállási mozgalmában, amiért 1949-ben a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozata kitüntetést kapta. Ezt a kitüntetést a rendszerváltás óta tilos viselni. 1970 elején íródott visszaemlékezése „A Hunnia Filmgyár felszabadításának története” címmel; kézirat formájában megtalálható a Filmarchívum könyvtárában, tehát gyakorlatilag nem hozzáférhető, hacsak nem arrafelé jársz. Összesen 91 játékfilmnek volt hangmérnöke, ennek a felét a felszabadulás után készítette. Noha hangmérnöki munkájának magas színvonalát mindig elismerték, s ezen belül a „Valahol Európában” különösen kiemelkedő, a magyarországi filmhang-történelem külön fejezete lehetne, hogy hangmérnökeink hogyan harcoltak egymás ellen, hiszen sok lóvéról volt szó – Rónait igyekeztek lejáratni. Sikerült.

De most még 1947-ben járunk, és ezt a kissé hosszúra nyúlt bevezetőt azért tartottam szükségesnek, mert az a ritka történelmi helyzet volt, hogy különböző világnézetű, előtörténetű, életkorú emberek gyűltek össze, egyetlen közös céllal: Legyen egy film, ami a békevágyról és gyermekeik humánus, boldog jövőjének reményéről szól.

A Tobis-Klang hangrendszerről a sorozat előző részében volt szó; ez az eljárás akkor született, amikor a magnó még nem terjedt el, fényhangot rögzített. Ráadásul a „Valahol Európában” fényhangja változó intenzitású hangcsík. Ha az ilyen csíkot rendesen hívták elő, viszonylag elfogadható volt a torzítása, viszont nagyon zajos volt. Persze, a zaj is torzítás.

Ezért is bámulatra méltó, hogy a „Valahol Európában” zenei hangfelvételei milyen nagy dinamikájúak, már rögtön a film nyitó képsorai alatt, s az azt követő jelenetekben. Ezek a képsorok a csavargó gyerekek bandába szerveződésének előzményeit mutatják. Alig van beszéd, a zene a képek ritmusához alkalmazkodó, ma már kissé didaktikusnak ható muzsika, a képek komponálása pedig a már említett szovjet némafilm és korai szovjet és német hangosfilm expresszonista, igen gyakran alulról, tehát kiemelési céllal készített vágások sorozata. A nyitó jelenetsorozatban van egy zenei trükk. Ez a jelenet a Vidámpark barlangvasútjában játszódik. Itt félelmetes zörejeket hallunk, majd megszólal egy gépzongora.

Ez átmegy egy komor, félelmetes muzsikába, és a még mindig gyorsan változó, riasztó képek az előző rendszer elégését, elolvadását jelképezik.

Ez az egyik fajta film, amit látunk és hallunk. Ez a stílus visszatér akkor, amikor a várat javítgatják beázás ellen az újjáépítéshez illő vidám, lelkesítő zenével, illetve akkor, amikor a gyerekek megvédik a várat.

A filmbeli csavargás a neorealista, illetve az utazós (road movie) filmek előképe. Ha igaz, hogy a film forgatása során soha nem használtak utószinkront, akkor ez tényleg mai füllel hallgatva is mesteri. Van ugyanis egy jelenet, amelyben találtak egy kis szalonnát, de ezt nem osztják el, hanem kisorsolják. Ennek a külső helyszínen készült felvételnek a hangja tökéletes, nem mellesleg arról a makarenkoi és sztehloi elvről szól, hogy ha valamiből nagyon kevés van, azt nem szabad egyenlősdi módon elosztani, mert akkor végeredményben senki nem kap semmit.

A csavargók megpillantják a várat – a forgatás külső helyszíne a cseszneki várrom volt, csak néhány jelenet készült Várgesztesen.

A belső jelenetekhez azonban a Hunnia filmstúdióban építettek egy várbelsőt téglából, amit aztán megrongáltak. S ettől kezdve ismét egy másfajta, stílusában inkább a két háború közötti filmekhez hasonló, didaktikus filmet látunk, ez bizony fényképezett, de legalább jól fényképezett színház, nevelő célzatú magyarázatokkal az idős karmester-zongorista által.

S e várbelsőben hangzik föl először a La Marseillaise. Radványi Géza visszaemlékezése szerint még fiatal korában Párizsban hallotta egyszer, amint félmillió ember énekelte a francia himnuszt – ekkor határozta el, hogy készít egy filmet, aminek alapmotívuma lesz, ahogy egy várrom tövében gyerekek csoportja fütyüli a La Marseillaise-t. A helyszínkeresés során véletlenül meghallották, amint parasztgyerekek ezt a dalt fütyülték a cseszneki vár tövében, ekkor eldőlt, hogy itt forgatják majd ezt a filmet. Tartok attól, hogy ez a történet nem teljesen igaz, ennél sokkal érdekesebb, hogy a La Marseillaise nem csupán a Nagy Francia Forradalom indulója és Franciaország himnusza, hanem létezik munkásmozgalmi szövegváltozat is, ráadásul kettő is. Az egyikben pl. a „Nem ül zsarnok kénye rajtunk” helyett a „Nem lesz a tőke úr mirajtunk” szöveget éneklik. A „Valahol Európában” számos hangszerelésben szólal meg a nóta, de kizárólag szöveg nélkül, a gyerekek is csak fütyülik, és ez ismét arra utal, hogy a film készítői törekedtek a közös nevezőre. A La Marseillaise univerzális felszabadítási jelkép. A La Marseillaise filmbeli eredete körüli legendák külön-külön nem bizonyíthatók, együtt viszont pontos képet adnak arról a szellemi együttállásról, amelyben a film megszületett: Radványi Géza erkölcsi intuíciója és Balázs Béla forradalmi humanizmusa ugyanarra a szimbólumra talált.

A La Marseillaise teljes csöndben hangzik el Kuksi szájharmonikáján, amikor már a gyerekek legyőzték a támadókat, s amikor Kuksit lelövik. A győzelem még feszült csöndje, ez a vékony, de a puskalövésre elhallgató szájharmonika a film egyik legdrámaibb csúcsa.

De kellett-e ez a tragédia a filmbe? "Kár, hogy nem tudom megmutatni most azt a huszonkét percet a „Valahol Európában”-ból, amiért a filmet csináltam. Mert nem Kuksi halála miatt csináltam meg, hanem az érdekelt, hogy emberek, gyerekek, akik elvesztek a világban, hogyan találják meg egymást. Kuksi halála nélkül viszont nem lett volna világsiker.” – nyilatkozta egyszer Radványi Géza. Az exportképességhez tehát kellett egy könnyfacsaró melodráma, egy pozitív hős, aki nem csupán leesik a mélybe a szikláról, hanem még haldoklik is legalább három jelenetben, miközben a film szereplői sírnak, s velük együtt zokogott annak idején az egész nézőtér. Hozzáteszem, ma is. És ez megint egy másfajta film, hogy azután elérkezzünk a reményteli, boldog véghez: A gyerekek megkapják a várat, és itt álljunk meg egy pillanatra, röhögés nélkül! Minden rendes westernfilm úgy fejeződik be, hogy beüt a naplemente, a főhős dolga végeztével fogja a coltját, veszi a kalapját, felül a lovára, tovalovagol, a kép kitágul, látjuk a tájat, fölüvölt a záró country nagyzenekaron, és a lassan elsötétül a kép, megjelenik a The End felirat. A néző felszabadultan rohan a ruhatárba. A „Valahol Európában” végén a zongorista-karmester elbúcsúzik a gyerekektől, akik fütyürészik a La Marseillaise-t, fogja a botját, veszi a kalapját, elindul lefelé, a zenekar harsányan átvált a La Marseillaise, a szovjet Dunajevszkij komponálta Drága föld és a Rákóczi induló mixre, látjuk a vár előtti gyönyörű magyar tájat nagytotálban, a kép lassan elsötétül, és megjeleni a Vége felirat. A néző felszabadultan rohan a ruhatárba.

És mégis: „A részletek valószínűtlenségét hihetővé teszi az egész valóságossága. Kapcsolatot tud teremteni velünk, mert megérezzük az őszinte szenvedélyt mögötte, a fájdalmat és a reménykedést. Olyan vallomás ez a film, amilyenre csak a nagyon fiatal emberek képesek, vagy olyanok, akik sok szenvedés utón csordultig telve vannak hittel egy eljövendő élet szépségében. Ez a hit, a belső érzelmi átfűtöttség átforrósít mindent — még a hibákat is.” – írta Létay Vera a Filmvilág 1963. évi 12. számában, a film felújítása kapcsán.

https://epa.oszk.hu/03000/03028/00093/pdf/EPA03028_filmvilag_1963_12_08-10.pdf

A „Valahol Európában” legutóbbi restaurációját 2017-ben fejezték be.

Hihetetlenül nagy és gondos munkát végeztek, ideértve Bőhm Dániel hangmérnök lelkes, aprólékos tevékenységét is. Beszélgettem vele telefonon egy jót, érdekes dolgokat mesélt, volt, amit megerősített, pl. azt, hogy valóban nem volt utószinkron 1947-48-ban; érzékeny, nagymembrános mikrofonokat használtak a film forgatásához esetleg kicsit megmasszírozva, felspécizve, és szakmailag elkötelezett emberek dolgoztak. Ha most szóvá teszek néhány problémát, az nem a kb. 10 évvel ezelőtti restaurálás hibája, hanem a hangdigitalizálás átka. Az egyik, hogy az eredeti zenei felvételeket a korabeli technológiának megfelelően nem zengették, hiszen nem volt mivel. A száraz felvétel is lecseng valahol, és belesimul a film fényhangjának zajába. Digitalizáláskor ez a belesimulás elmarad, ugyanis hiába tisztították meg a zavaró zajtól a hangot, a lecsengés nem folyamatos, a legalsó lépcső után elnémul a jel, s így gyakran érezzük úgy, hogy a hang általában is, de a muzsika esetén különösen leesik a képről. A digitalizálás során megjelentek azok a magas hangok, amelyek a korabeli mozikban nem szólalhattak meg, s bizony, rendesen torzítottak – legalábbis, mai füllel hallgatva.

A másik probléma ennél összetettebb. Az egyik jelenetsor azzal kezdődik, hogy a lány (Suhanc) elmeséli az ő történetét a fiúnak (Hosszúnak). Ennek a jelenetsornak négy helyszíne van. A vár egyik zuga, a lány családjának a lakáson belül két szobája és a ház előtti teherautó. E négy helyszín közül egyiknek sincs akusztikája, ez a fényhang zajával együtt eltűnt. Suhanc a várban kezdi mesélni, hogy a nácik azt ígérték, hogy a családját és őt nem viszik el, ha ő okosan viselkedik. Suhanc átmegy a másik szobába, egy hangosan ketyegő órát látunk, meg a náci katona árnyékát. A férfi megfogja a lány kezét, egy pillanatra meglátjuk a családot, a férfi az ágyra fekteti a lányt, a ketyegés felerősödik, majd az óra egy kis dallamot játszik, jelezvén, hogy a közösülés megtörtént. Ismét a várban vagyunk, Hosszú megkérdezi, hogy megkeressék-e a tettest, Suhanc mondja, hogy ő nem is látta a katonát, csak azokat, akik a szomszéd szobában voltak, de amikor kinyitotta az ajtót, a családtagjai nem voltak ott. Iszonyú hangos, éles zene szólal meg. Csönd, Suhanc az ablakhoz megy, látja, ahogy elindul a teherautó. Visszamegy a szobába, ahol az őt megerőszakoló részegen fütyörészik, az óra egyre hangosabban ketyeg. Suhanc fogja a katona puskáját, és egy csomó lövéssel lelövi őt.

Mivel minden hang a „semmiben” van, nincs, ami e jelenetsorban összekötné őket, a restaurált zene pedig a magas hangok megjelenése miatt hangosabb volt, mint a puskalövések, a gyilkosság hatástalan – de az is lehet, hogy már sok ilyet láttunk.

Találtam még egy videót, amelyben Bőhm Dániel a filmhang restaurálásának általános szépségeiről és nehézségeiről beszél. Tök izgi, bár egy csomó dolog ismerős lesz neked.

Bőhm Dánielről azt írja a Wikipédia, hogy magyar hangmérnök, hangrestaurátor, zenész és felsőoktatási oktató. A CleanFilmSound képalapú filmhang-restaurálási eljárás társkifejlesztője Dobos László fizikussal. Számos klasszikus magyar film hangfelújításában játszott szerepet a Magyar Nemzeti Filmarchívum szakmai együttműködésével, és jazz-zenészként is aktív volt. Tagja a Magyar Filmakadémiának. Én hozzáteszem, hogy barátságos, művelt, közvetlen, nagytudású szakember, s itt egy kép a Böhm Sound Design Stúdióról.

A „Valahol Európában” több színházi szerzőt megihletett, az igazi szenzáció azonban az eredetileg a Fővárosi Operettszínházban 1995-ben bemutatott musical volt. A szövegkönyvet Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter írta. Nekem szerencsém volt, mert ezt a változatot a Haumann Péter-féle szereposztásban láttam, és meglepett, hogy milyen jó, ami ritkaság egy film alapján készült musical esetében. Igazából csak az szomorított el, hogy csupán Radványi Géza szerepelt a plakáton ötletadóként. A „Valahol Európában” musical azóta trendi lett, számos változatban legalább kéttucatnyi társulat adta elő, úgy kb. 500 előadásban. Ennek a zenés darabnak azonban van egy titka.

A nóták – Dés László kompozíciói – önmagukban nem állnak meg, pont ez a jó bennük, hiába jelentek meg CD-n, és hiába énekelték már oly sokan pl. a „Nem szabad félni” című szerzeményt.

A teljes musical is letölthető az ncore-ról több változatban is, pl. az operettszínházi előadásban, sajnos, VHS-ről digitalizálva.