Képzeld el azokat a mozikat az Egyesült Királyságban, amelyekben először vetítették az „Egy csepp méz” című filmet!

Képzeld el azt is, hogy a jegy mellé kapsz egy kis füzetet, amely tájékoztat arról, hogy mi a homoszexualitás, és ez a bűnözésre hajlamosító betegség hogyan gyógyítható! A 20. század második felében, 1961-ben vagy, amikor Jurij Alekszejevics Gagarin a Vosztok űrhajóban megkerüli a Földet; sikertelenül próbálják megdönteni Kuba rendszerét; megépül a Berlint kettéosztó fal; elválik Arthur Millertől Marilyn Monroe; már olcsó tömegcikk a japán tranzisztoros zsebrádió, de még minden tv-készülék csöves és kisképernyős. Viszont a vásznon első ízben láthatod, hogy egy angol tini lány egy fekete bőrű fiúval csókolózik; a lány anyja 8 évvel idősebb a barátjánál, akihez később hozzá is megy; a lány nem csúnyácska, hanem kifejezetten csúnya; a lány szinte gyerekfejjel teherbe esik, és bár nem akarja elvetetni a bébit, anya sem akar lenni. És igen, a lány barátja meleg, ami ekkor még az Egyesült Királyságban és szinte mindenütt a világon bűncselekmény, amit börtönnel büntetnek, ha az illetőről kitudódik, és nem hajlandó pszichiátriai és hormonális „gyógykezelésnek” alávetni magát. A lány anyjának a már említett pasija a háborúban elvesztette az egyik szemét, alkoholista és zsarnok. Valóban, mindez benne van a filmben. És mindez tabu volt Európa egyik leggazdagabb és állítólag legdemokratikusabb országában; ahol az egyház be is akarta tiltatni a filmet, ahogy sok országban nem is engedték a vetítését.

Ám a film nem erről szól.

Akkor miről? Kérlek, nézd el nekem, hogy kivételesen részekre osztom a mondandómat!

Shelagh Delaney 1958-ban, tizennyolc évesen, állítólag két hét alatt írta meg az „Egy csepp méz” című drámát.

Ő mondta a darab bemutatója után egy interjúban, amikor megkérdezték, hogy mi az üzenete a színművének: „Semmi. Ilyenek vagyunk.”

Shelagh Delaney a film forgatókönyvének is társszerzője, és néhány másodpercre a filmben is „szerepel” statisztaként. Piros nyíllal jelöltem meg őt.

Az „Egy csepp méz” nálunk is megjelent VHS kazettán (átkozom a pillanatot, amikor kidobtam), és DVD-n is. A DVD talán még kapható valahol.

Természetesen szól a film valamiről, de ahhoz, hogy ez kiderüljön, nyugodt körülmények között, csak erre a filmre figyelve nézd meg, ami egyébként technikailag se lesz egyszerű. Letöltés nélkül is láthatod az alábbi linkre kattintva, sajnos, csak magyar szinkronnal.

https://videa.hu/videok/film-animacio/egy-csepp-mez-1961-angol-filmdrama-wNCV4nGy3JpOziQ0

Két magyar szinkron is készült hozzá, mindkettő remek, csak… Na várj! Itt van egy link, ezen angolul beszélnek, viszont magyar felirat nincs hozzá.

https://m.ok.ru/video/1290591800006

Az ncore-ról letölthető változatban van felirat is, magyar szinkron is, választhatsz! Én az angol hangot javaslom, magyar felirattal.

A majdnem igazi az volna, ha hozzá tudnál jutni a Criterion 2016-ban forgalomba hozott Blu-ray kiadványához. Meg ha volna Blu-ray játszód.

De miért csak majdnem igazi? Azért, mert bár a Criterion Collection cég remek munkát végzett, mégsem azt a filmet láthatnod, ami a moziban volt. Az olyan, képre-hangra kényes filmek esetén, mint az „Egy csepp méz”, bármilyen jó és gondos is az eljárás (4K szkennelés), mindenképpen roncsol a filmen: túl szép lesz a kép, kissé viaszosak lesznek az arcok, és óhatatlanul elválik a hang a képtől. Az „Egy csepp méz” fényhangos változatában a párbeszédeket térben kicsit előbbre éreztük a képhez képest, mert a beszédérthetőség fontos volt, a digitális hang viszont – noha a filmzene gyönyörű, tiszta lett – egyenesen lepottyan a képről.

Javaslom, hogy bármire is van esélyed, a filmet minél nagyobb képernyőn nézd meg; praktikusan valamilyen okostévén, ne számítógépen! Miután a film elindult, állítsd meg, merevítsd ki a képet ott, amikor a lányok a mosdóba érnek, s ha igaz, zajos, szemcsés állóképet fogsz látni.

Ez a jó, ezt kell elérned akkor is, ha mozog a kép. A legtöbb modern tv-készülék és sztrím-eszköz alapértelmezés szerint időbeli zajszűrést (Temporal Noise Reduction) alkalmaz.

Ez a folyamat több egymást követő képkockát hasonlít össze. Mozgás közben az algoritmus próbálja kiszűrni a „zizegést” (a film szemcsézettségét), amit hibának érzékel. Emiatt az arcok textúrája elvész, és kialakul a „viaszbábu” effektus. Amikor megállítod a képet, az időbeli elemzés leáll. A processzor már nem próbálja átlagolni a képkockákat a zaj eltüntetése érdekében, így az adott képkocka eredeti, nyers adatai – köztük a természetes filmszemcsézettség – jó esetben megjelennek. Ha a tévéd „szappanopera-effektus” (TruMotion, Motionflow stb.) beállítása aktív, a készülék mesterséges köztes képkockákat generál. Ez a folyamat szinte minden finom részletet és szemcsézettséget megsemmisít a mozgóképen. Ha kikapcsolod ezt az interpolációt, visszakapod a 24 kép/s-os forrás többé-kevésbé valódi arcát. Ha tehát teheted, minden képjavító vackot kapcsolj ki vagy állíts alacsony fokozatra, és ha van „Film” vagy „Cinema” opció, arra állj rá! Sok modern (különösen OLED és felsőkategóriás LED) panelnél a gyártók a firmware-be, a gép belső programjába égetik a zajszűrést, amit a felhasználói menüből nem lehet teljesen kiiktatni. Bár a Criterion a legjobb Blu-ray minőségben készítette el a lemezt (de még nem adta ki UHD változatban), a Blu-ray lemezeken használt AVC (H.264) kodeknek van egy úgynevezett „deblocking” (blokkmentesítő) szűrője, ami a kódolási szabvány része. Alacsonyabb felbontású jeleneteknél a kódoló szoftver összemossa a finom részleteket a mozgó felületeken, hogy elkerülje a kockásodást.

Miután befejezted a kínlódást a beállításokkal, tényleg nézd végig a filmet megszakítás nélkül! Nem kell görcsösen koncentrálnod, csak engedd el magad, és élvezd az „Egy csepp méz” varázsát, hangulatát, szépségeit, drámaiságát!

Biztosan észre fogod venni a zene hangszerelésének egyediségét, a film sajátos humorát, a színészi játék finomságait, a szövegmondás árnyaltságát. Az „Egy csepp méz” nem netflixes háttér-sorozat, nem akciófilm, nem hal meg benne senki, lassú, mégis nagyon sűrű. Amikor először láttam általános iskolásként – az első szériában még Telefunken képcsővel szerelt – kisképernyős Orion AT 403 típusú tévén, én sem mindent értettem. (Az alábbi fotó nem a mi lakásunkban készült, de csipkés terítő a mi tévénk tetején is volt; néhai nagymamám horgolta.)

Talán semmit sem értettem akkor még a filmből. Csupán magával ragadott, azóta már sokszor láttam, a legkedvesebb filmemmé vált, s részemmé az eddigi életemnek. A legújabb kutatásaimat többek között a Gemini és a Chat GPT is segítette, időnként jókora melléfogásokkal, de végül is eredményesen. Remélem, másodszor is meg fogod nézni a filmet; s hogy jobban megértsd, miközben persze majd ugyanúgy vagy még jobban élvezed, sok mindent elmesélek most neked, különösen majd a hangjával kapcsolatos titkok egy részét. Korántsem mindent, mert az idők során rengeteg dokumentum elveszett, vagy valahová megközelíthetetlenül elzárták őket.

Akkor hát belevágok.

A múlt század közepe világszerte az általános gazdasági fellendülés korszaka, egyszersmind az Egyesült Királyság hatalmas gyarmatbirodalmának megszűnése. A 2. világháború harcosai közül még sokan élnek, de ugyancsak sokan érzik úgy, hogy feleslegessé váltak. A háború alatt-előtt születettek ebben az időszakban válnak felnőtté; a háborús emberi veszteségek pótlásaként születettek, a „baby boom” teremtményei pedig kezdik – vagy legalábbis kezdenék, ha tudnák – elfoglalni a világot.

A béke és a gazdasági fellendülés korántsem mindenkinek volt kedvező. Az „Egy csepp méz”-et néhány jelenetsor kivételével Salfordban és környékén forgatták. Salford Manchester mellett fekszik, és történelmi tanulmányaidból tán fölsejlik, hogy ez a tájegység volt az ipari forradalom egyik szülőhelye. Salford körülbelül 320 km-re északnyugatra található Londontól. A 20. század elején Salford hanyatlásnak indult. Egy 1931-es felmérés szerint a város egyes részei a legrosszabb nyomornegyedek voltak az országban. Ez a helyzet az ötvenes évek végén sem volt sokkal jobb; s aki tehette, el is költözött innen. Lepusztult, elhanyagolt, szennyezett levegőjű, vízipatkányok lakta részei voltak, különösen az óvárosban és a Manchestertől elválasztó folyó partján.

A szegénység nem azt jelentette, hogy minden koszos volt. Sőt. Akik a nyomorúságot a szutyokkal társítják, sosem látták még, hogy nagyon szegény emberek milyen gondosan ápolják azt a keveset is, ami van nekik. Erről tanúskodik a Facebook Salford-retró csoportjában rengeteg fénykép. A gyárkémények okádta füst, korom ellenére tiszta utcákról, a városról  ̶  az angol nagyipari munkásság egyik közösségéről.

Az ötvenes évek végétől épültek új lakótelepek is. Shelagh Delaney így vallott a szülővárosáról 1960-ban a BBC-nek:

Napjainkra Salford teljesen megváltozott. A gyári nagyipar szinte teljesen megszűnt; a dokkok 1980-ban bezártak. 2020-ban Salfordot választották Anglia és Wales legzöldebb lakóhelyének.

Salfordban és környékén ugyan angolul beszéltek és beszélnek ma is, de nem a BBC angolt, vagy ahogy azt hivatalosan hívják, RP-t (Received Pronunciation), hanem az egyik dialektust. A legfőbb különbség a hangzásban rejlik. A BBC angol regionálisan semleges akcentus, míg az „Egy csepp méz” szereplői hamisítatlan észak-angliai (Lancashire/Nagy-Manchester) tájszólásban társalognak.

A film nyelvezete tele van olyan kifejezésekkel, amelyeket egy ’60-as évekbeli BBC bemondó soha nem használt volna élő adásban. A filmben gyakori a love, chuck vagy bloody (mint nyomatékosító jelző). Bár a szótár szerint pl. a bloody azt jelenti, hogy „véres”, a brit angolban a bloody szót évszázadokon át az egyik legcsúnyább káromkodásnak tartották. Nem azért, mert erőszakos, hanem mert vallási és társadalmi értelemben volt „tisztátalan”. Sokan úgy tartják, hogy a szó a „By Our Lady” (Miasszonyunk) kifejezésből ered. Így a használata istenkáromlásnak számított, mert a beszélő a szájára vette a szent nevet. Amikor az „Egy csepp méz”-ben azt mondják: „We're bloody marvellous!”, az valójában azt jelenti: „Kibaszottul nagyszerűek vagyunk!” Vagy szelídebben: „Irtó klasszak vagyunk!” Ez akkoriban sokkolta a londoni fülű hallgatókat, mert a szent és tiszta BBC angolba belerobbant a valóság: az, ahogy az emberek az utcán, a kocsmában vagy a gyárban ténylegesen beszéltek.

A BBC angol ekkoriban a my dear vagy a formálisabb megszólításokat preferálta. A filmben megjelenik a kettős tagadás (I didn't do nothing) és a thee/thou archaikusabb, északi maradványainak használata, ami a BBC angolban ekkor már helytelennek minősült.

A különbség lényege a presztízs. A 20. század közepéig a BBC nyelvezete volt az elvárt angol. Ha valaki érvényesülni akart a politikában vagy a médiában, le kellett szoknia a tájszólásáról. Ez a beszédmód távolságtartó, kimért és tanult volt. Az elit nyelve. Shelagh Delaney és később a film is szándékosan hozta be a hétköznapi, „piszkos” és őszinte beszédet. Ez a nyelv nem akart úrinak látszani; a szegénységet, a kikötői életet és a társadalom peremén élők sorsát közvetítette. Az ”Egy csepp méz” segített elindítani azt a folyamatot, amelynek végén a BBC és a brit média ma már befogadja és ünnepli a regionális akcentusokat. A 21. században nem kell előkelően beszélni ahhoz, hogy valakit komolyan vegyenek Londonban.

Lám, máris a film hangjának egyik fontos jellemzőjénél tartunk. Emiatt nem lehet mit kezdeni a magyar szinkronokkal. Ugyanis bár van nálunk is tájnyelvi kiejtés, de végig abban beszélni nem illik. Sőt, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, illetve utódjának, az MTVA hivatásos beszélőinek – műsorvezetőknek, hírolvasóknak, riportereknek – a mai napig lényegében tilos. (Szlenget persze szabad használni, ha ez indokolt, de trágár szavakat nem.) Ehhez hozzájárul az állami rádió és televízió központosítása, hiszen még azt a kevés körzeti stúdiót is megszüntették, ami legalább elvileg lehetővé tette volna a nem-budapesti beszédet. Mostanában önkínzásul hallgatva néha a Kossuth Rádiót… Mintha évtizedekkel ezelőtt volnánk. Amúgy a nem állami rádiók jelentős része sem kivétel; az önkormányzati Szeged tv-ben is pestiül beszélnek a műsorkészítők.

Az alábbi videóban az „Egy csepp méz” két fiatal főszereplője, Geoffry és Jo ugratják egymást. Hallani fogod a bloody szó gyakori használatát, ami akkoriban a BBC-ben elképzelhetetlen lett volna, valamint a szóvégi t-hangok elnyelését (glottal stop).

Amikor Jo és Geoffry a csatorna partján sétálnak, a beszédmódjuk lassabb, de a hangsúlyozásuk és a hanglejtésük még mindig jellegzetesen északi. A mondatvégi emelkedő hangmagasság teljesen más, mint a BBC bemondók tekintélyt parancsoló, ereszkedő hangsúlyozása.

A tájnyelv és a szleng használatának követelése a brit munkások osztályharcának része volt (jéééé), s hamarosan a popkultúra lázadásának is része lett. A Beatles és az akkori brit média közötti „nyelvi feszültségre” az egyik legjobb példa az az 1963-as interjú, amelyet nem sokkal a Royal Variety Performance (a királyi család előtti fellépésük) előtt készítettek velük. Ebben a híres videóban a BBC riportere feltesz egy olyan kérdést, ami ma már szinte elképzelhetetlennek tűnik. A riporter megemlíti, hogy Edward Heath akkori politikus (később az Egyesült Királyság miniszterelnöke) szerint a Beatles beszéde nem érthető „Queen’s English”-ként, vagyis a királynő angoljaként. Ezután megkérdezi tőlük: „Fogtok-e valamennyit leadni a liverpooli tájszólásotokból a királyi show kedvéért?” Paul McCartney azonnal rávágja: „Nem”, majd hozzáteszi: „Nem mindannyian beszélünk úgy, mint a BBC.” Ekkor John Lennon is közbeszól, és gúnyos, parodisztikus hangon, az elit kiejtését utánozva kontráz rá: „Nem mindannyian beszélünk úgy, ugye?” Ez a pillanat azért ikonikus, mert a Beatles tagjai – akik ekkor már világsztárok voltak – nyíltan visszautasították, hogy megváltoztassák a beszédüket a társadalmi elvárások kedvéért. Jól hallható, hogy a riporter hangja, a tipikus BBC RP és a Beatles tagjainak hangja között mekkora a szakadék. A Beatles nemcsak zenét, hanem újfajta önbizalmat is hozott Észak-Angliának: megmutatta, hogy a tájszólásod nem a korlátaidat jelenti, hanem az identitásod részét.

Aztán van, amire nincs is szavunk. A film kezdő képsoraiban az iskola diákjai valamilyen labdás játékot játszanak. A magyar szinkronban és feliratban ezt kosárlabdának nevezik, holott nem az, hanem netball. Kétségtelen, hogy a netball eredetileg a kosárlabdázás könnyített változata volt, hogy nők is játszhassák a hosszú szoknyájukban a szabadban.

Bevezetésként az alábbi linkre kattintva olvashatod a netball legfontosabb szabályait.

https://www.sportfogadas.org:2096/cikk/netball-harom-masodperced-van-passzolni

Ugye, most biztosan megnézed az „Egy csepp méz” című filmet?