Cs.Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 120..A szingli meg az iker

A mágneses hangszedők a szerkezeti felépítésük alapján két nagy csoportra oszthatók. Az egyik csapat az egytekercses (single coil), a másik az ikertekercses (humbucker) hangszedők világa. Volt időszak, amikor e két társaság vetélkedett egymással, de napjainkra lecsitultak a harci idegek, hiszen mindkét fajta másképp szól, és inkább elviselik egymást, mintsem a hangszedők újoncai mindkettőjüket eltüntessék.

Az egytekercses hangszedők szerkezete egyszerűbb.

sr02

A gyalog Fender Telecaster acél alaplemezén hat mágnesrúd ácsorog.

sr03

A rudakra közvetlenül, csévetest nélkül tekerték a huzalt, a szerkezet teteje fém fedőlemez, azon egy műanyag, az egészet bemártották viaszba, majd vékony textil szalaggal tekerték körül. Az eredmény csengő, éles, szinte karcos, kicsit szikár, jól definiált hang, de kis kimenő feszültség, és az ilyen hangszedő hajlamos eléggé összeszedni a hálózati brummot. Gerjedékeny is.

Az első Telecasterbe, az Esquire nevűbe még csak egy hangszedőt építettek, a húrlábhoz.

A későbbiekben két hangszedőt kapott.

sr04

A fejhez közelebbi hangszedőt a már említett fém árnyékolás védi – némiképp – az elektromágneses zavaroktól. A hangszedőt tartó csavarok pedig közvetlenül a gitártestbe futnak.

Az alsó hangszedő borítás nélküli, amely közvetlenül a húrlábhoz rögzítettek. A hangszedő alatt található fém húrláb előnye, hogy fémburkolat nélkül is csökken az elektromágneses tér zavarása és a gerjedékenység. A húrláb közelében levő hangszedő fényesebb és hangosabb, a nyaknál levő sötétebb és halkabb jelet ad.

{youtube}qV7BprHxnok{/youtube}

A Telecaster modelleken három szabályozót találunk, melyek egymás mellett, krómozott alátéten helyezkednek el. Az első egy háromállású kapcsoló, amellyel a hangszedők között váltogathatunk. (Középállásban egyszerre működik mindkét hangszedő.) A kapcsoló melletti egyik potenciométer a hangerőt, a másik a hangszínt állítja.

A Stratocaster hasonló felépítésű. de az alaplemez műanyag, és az egész hangszedő műanyag borítást kapott.

sr05

A gitáron három hangszedő is van, ezek a régebbi cuccokban három-, majd ötfokozatú kapcsolóval válthatók, illetve köthetők össze.

sr06

sr07

Gyakran az egyszerűség csodákra képes. A rúzs (lipstick) hangszedő talán a legközönségesebb cucc.

sr08

Itt az ideje, hogy élvezkedjünk! Hangerő szabályozót koppanásig fel!

Egészen más felépítésű, de szintén egytekercses hangszedő a Gibson P90.

sr09

Acél alaplemezre két hasáb alakú Alnico mágnes került, köztük egy furatokkal ellátott acélrúd van. Ebbe csavarokat csavarnak, amelyek pólusként viselkednek. A viszonylag alacsony, de széles csévetest a mágnesek fölött helyezkedik el. Az egész szerkezetet műanyag fedél borítja, amiből kiállnak a pólusok állítható csavarjai és két átmenő csavar. A csavarok vége a gitártestben rögzíti a hangszedőt, és lehetővé teszi a magasság állítását.

A P90 mérete kicsit változik, attól függően, hogy a húrlábhoz vagy a nyakhoz való-e.

sr10

Az egytekercses hangszedők legnagyobb hátrányát, a magas zaj- és főként nagy zavarszintet kompenzáló tekercsekkel próbálták csökkenteni, amelyek azonban inkább csak a frekvenciamenetet rontották tovább. Hatásosabb, ha a hangszedő árnyékoló serlegbe kerül, netán a húrokat földelik, de csak óvatosan, mert többet árthat, mint amennyit használ.

A modern egytekercses hangszedők a vasmagját különlegesen munkálják meg. A vasmag felső részét úgy alakítják ki, hogy a húrok felé eső részen közvetlenül csak a húrok alatt legyen mágneses tér.

A másik csapatot, az ikertekercses – humbucker, humbi – hangszedőket azért találták ki, hogy az elektromágneses zavarok csökkenjenek.

sr11

Az USA-ban a 60 Hz-es, nálunk az 50-es hálózati brumm, valamint a világítás szabályozás okozta zavarok vagy a fölösleges rádióvétel kiszűrésére két ellenfázisú tekercset alkalmaznak. Acél alaplemezen van a két tekercs közt elhelyezkedő Alnico 5-ös hasáb mágnes, melyekhez egyik oldalon egy menetes furatokkal ellátott acéllemez csatlakozik. Ebbe mennek bele az egyik tekercs állítható, menetes pólusai, míg a másik tekercs rejtett, nem állítható pólusai közvetlenül érintkeznek a mágnessel, a fennmaradó helyet pedig távtartó rúd tölti ki. A tekercsek műanyag csévetesten vannak, amely körbeveszi a pólusokat, az egészet pedig egy fém doboztető zárja le, rajta nyílásokkal a csavaros pólusok részére.

A fém burkolat szerepe részben az elektromos árnyékolás, részben mechanikai védelem.

A hangzás testes, melegebb, lágyabb, teltebb, gyakran erőteljesebb, mint az egytekercses hangszedőé, határozottan sötétebb tónusú, hiszen az induktivitás, szórt kapacitás és az ohmos ellenállás is dupla értékű. A kimenő jel nagyobb, a zaj lényegesen kisebb.
A testesebb hangzást az is okozza, hogy szemben a keskeny egytekercses hangszedővel, az ikertekercses jóval szélesebb, nagyobb húrhosszon „veszi” a rezgéseket.

A zajcsökkentés kicsit hasonlít a szimmetrikus jelvezetéshez.

sr12

A két tekercset ellenfázisban kötik össze. Vagy úgy, hogy az az azonos irányban tekercselt egyik tekercs végéhez a másik tekercs vége csatlakozik, vagy úgy, hogy a tekercsek ellentétes irányban vannak tekercselve, és ezeket egyszerűen sorba kötjük. A zavaró jel mindkét tekercsbe azonos fázisban érkezik, ezért ezek kioltják egymást.

A két tekercsben a mágnesek pólusait is felcserélik. A húrok által keltett mágneses téringadozás tehát ellentétes lesz a két tekercsben. A két ellentét – fázis- és póluscsere – végül ugyanabba az irányba változtatja a hasznos kimenő jelet.

Na nézzük még egyszer! Ez a jel és a zaj az egytekercses hangszedőben:

sr13

Most egymás után kötünk két hangszedőt:

sr14

A jel kétszer nagyobb lesz, de a zaj is, hiszen mindkettő az eredeti fázisban került a kimenetre.

sr15

Ha a két tekercset ellenfázisban kötjük be, a zaj és a jel is kioltódik.

sr16

sr17

A következő ötlet, hogy a tekercseket eredeti bekötésükben hagyjuk, és a mágnesek pólusait fordítjuk csak meg.

sr18 

Ez a legrosszabb variáció. Mivel a külső zajt nem befolyásolja a mágnesünk, a hasznos jelet viszont igen, így a jel szembefordul és kioltódik, a zaj pedig összeadódik, és még nagyobbá válik.

sr19

Ha viszont a mágnesek pólusait és a bekötést is megfordítjuk, a zaj kioltódik, a hasznos jel felerősödik.

sr20

sr21

Mivel a két hangszedő rész nem egyforma, a kioltás nem tökéletes.

Jöjjenek az összehasonlítások! Először egy P90 és egy ikertekercses hangszedő.

Most egy hagyományos egytekercses egy ikertekercses.

Az ikertekercses hangszedőt is lehet két egytekercsesként használni. Persze, nem arra találták ki.
Az ikertekercses hangszedők osztott változatában a két tekercs vagy egymás mellett vagy egymás fölött van. Az egymás melletti tekercsek a gitár húrjait két részre osztják, ez főként basszusgitárokban terjedt el. Az egymás fölötti elrendezés az egytekercses hangszedők hangját utánozza.

sr22

S megint élvezkedjünk!

Ha ingyen ki akarod próbálni sokféle hangszedő hangzását, létezik ám rá egy bővítmény. Kicsit egyszerű a lelkem, de játszani jó. Még a gitár testének anyagát is variálhatod.

sr23

Töltsd hát le!
http://www.vst4free.com/free_vst.php?plugin=Redshift&id=2408

sr24

Letöltés után egyetlen zip kiterjesztésű tömörített állományt fogsz kapni. Bontsd ki, és másold be a hangmunkaállomásod – mondjuk, a Reaper – effekt mappájába!

sr25

Indítsd el a munkaállomást, tölts be valami akusztikus gitárfelvételt, hívd be a bővítményt, és már cserélgetheted is a 24 virtuális hangszedőt meg a rengeteg anyagfajtát. Sajnos, az anyagok közé bekerült az emberi testszövet is – az alkotók nyilván nem tanultak a II. világháború szörnyűségeiről. Kérlek, ezt az anyagot – "Human Tissue" – ne próbáld ki!

sr26

Hasonlót lehet játszani egy másik bővítménnyel. A hangszedők ugyanazok, de van benne hangszínszabályzó és sztereó felvevő is.


http://www.vst4free.com/free_vst.php?plugin=Tribe&id=2405

sr27

sr28