Cs. Kádár Péter - XXI. századi diszkónika, 162. A tökéletes hangszer

Hű, de rengetegen voltak: 2015-ben 1 085 lány regisztrált az ausztrál bikini parádéra. Ezt a számot ugyan még nem sikerült felülmúlni a nagyobb koncertek hangosításakor, ám az nem ritkaság, hogy több száz mikrofon jelét kell összekutyulnia a hangmesternek, hangmérnöknek egy-egy rendezvény élő hangjának vagy felvételének készítésekor. Azt az eljárást, amikor sok hangforrás vagy ezek valamilyen csoportja külön-külön legalább egy mikrofont kap, polimikrofonozásnak nevezzük.

Polimikrofonozáskor minden egyes mikrofon helyét külön-külön meg kell találni. Mivel a mikrofonok közel vannak a hangforráshoz, a teremakusztika nem játszik annyira, sőt, gyakran azért polimikrofonozunk, mert a teremnek rosszak az akusztikai tulajdonságai. Az egyes hangforrások hangzási jellemzőinek egy részét, a hangforrások egymáshoz viszonyított arányát is keveréssel állítjuk be.

A polimikrofonozás előnye, hogy a minimálmikrofonozáshoz képest sokkal biztonságosabb, mert szabadabban bánhatunk a mikrofonok jelével, s ha egyáltalán megszólal valami, az nem szólhat annyira szélsőségesen rosszul, mint a minimálmikrofonozás során – nem számítva azt, amit botfülű és fakezű „szakember” képes elkövetni. Hangosításban csak a polimikrofonozás használható, mert az egyes mikrofonok közel vannak a hangforrásokhoz, nem kell túl érzékenyeknek lenniük, tehát a hangsugárzókból érkező jóval nagyobb hangerő esetén sem gerjednek. Hangsúlyozom, hogy azért rá lehet venni a rendszert a gerjedésre, csak akarat kérdése.

Ha minden egyes mikrofon jelét külön-külön rögzítjük, vagyis sokcsatornás felvétel készül, utólag könnyebben masszírozhatjuk kedvünkre a végeredményt. A végső hangképben az irányok jól elkülöníthetők, panorámázhatók. A környezet, például a közönség zavaró hangjai jól kezelhetők. Stúdiófelvételkor a felvétel rájátszásos – playback – technikával is készülhet, tehát ha az egyik előadó hibázott, csak neki kell ismételnie, hiszen az egyes részfelvételek függetlenek egymástól, legalábbis, ebből a szempontból.

A polimikrofonozásnak természetesen hátrányai is vannak. Legfőképpen az, hogy több jó mikrofon drágább, mint ha csak kevesebbre van szükség. Valljuk be, hogy ez már önmagában is nyomós érv. Ha sok mikrofont használunk egyidejűleg, könnyebb mellényúlni, eltévedni a mikrofonok erdejében.

thr02

Mivel polimikrofonozáskor nem azt halljuk, mint amit természetes helyzetben, hiszen nem szoktunk beleülni a hangforrásokba, vagy oly közel menni hozzájuk, mint ahogy a mikrofonokat helyezzük el, a mikrofon jelének formázgatásakor súlyos hibákat lehet elkövetni. Pedig szinte kizárt, hogy ne kelljen effektezni. A leggyakoribb hiba a nagyon éles megszólalás, mert a kis távolság miatt a levegő még nem csillapít eléggé. Ha pedig irányított mikrofonokat használunk, a közeltéri hatás mélyemelése is vidáman gyakorlatozik.

A sok mikrofon jele egymással találkozván interferál, és bizonyos tartományokban erősödéseket, gyengüléseket és kioltásokat is megfigyelhetünk. Nem ritka a fésűszűrő hatás sem. A polimikrofonozásnak nem szép a tere, gyakorlatilag nincs neki. Ha meg pl. nóta közben huzigáljuk a keverőket, mert valamit túl soknak vagy kevésnek érzünk, a hangkép lihegni fog.

A jó polimikrofonozás titka, hogy nagyon ismerjük a hangforrások akusztikai tulajdonságait. Ehhez persze kicsit magukat a hangforrásokat is ismerni kell. Ezek többnyire hangszerek. S ha már egyszer, régen, elképzeltük a szabványos embert, aztán a tökéletes mikrofont is, most gyűjtsük össze, hogy milyen legyen a tökéletes hangszer! Segítek.

 A tökéletes hangszer nagyon hangos, ha akarjuk.
 A tökéletes hangszer nagy dinamikájú.
 A tökéletes hangszeren sokféle, sőt, az összes hang megszólaltatható.
 A tökéletes hangszer hangszíne kellemes.
 A tökéletes hangszeren könnyű játszani.
 A tökéletes hangszer nem hangolódik el, vagy ha mégis, egyszerű a hangolása.
 A tökéletes hangszer könnyű és könnyen hordozható.
 A tökéletes hangszer szép és gusztusos.
 A tökéletes hangszer ingyen van, vagy ha pénzbe kerül, lehetetlen ellopni.

A következő klipben szereplő hangszer, a kazookeylele csaknem mindenben megfelel a tökéletes hangszerrel szemben támasztott követelményeknek. Mondjuk, a neve kicsit riasztó.

Bizonyára a zsűri előítéletessége az oka, hogy a feltaláló pár évvel ezelőtt kiesett a tehetségkutatóból.

Az egyszemélyes zenekar természetesen nem új találmány, és a szintetizátorok megszületése óta virágkorát éri. Egykor zenebohócok okoztak derűs perceket, és a Mary Poppins elején is találkozhatunk eggyel.

Nem javaslom, hogy minden előzetes ismeret nélkül próbálkozzál új hangszert készíteni, még akkor sem, ha egyes „ismeretterjesztő” filmek szerint akár öt perc alatt is gyártható otthon kiváló hegedű. Csak vegyünk egy juharfa lécet…

Látszólag ez is egyszerű, pedig nem:

A modern zenetudomány szerint bármi lehet hangszer, ha hangszerként használjuk. Ezt gyerekkorunk óta tudjuk, pedig nem is olvastunk akkoriban szakfolyóiratokat.

A hangszereket a zenetudomány és a zenei akusztika a hang keletkezése, a hangkeltés módja alapján csoportosítja. Lehetne másképp is, de úgy tűnik, ez a legjobban használható módszer, pedig lehetne például annak alapján is, hogy egy-egy hangszer milyen nehéz, milyen a hangja, meddig ég vagy mennyibe kerül. Ezek a nagy csoportok a következők:

 Idiofon hangszerek.
 Kordofon hangszerek.
 Aerofon hangszerek.
 Membranofon hangszerek.
 Elektrofon hangszerek.

Rögtön hozzáteszem, hogy a csoportok között van átfedés, olykor csodálkozunk is, hogy valamelyik hangszer miért abba a csoportba került, amelyikbe, de hát minden besorolási rendszer önkényes. Az idiofon hangszerek önmagukban hangot adó, általában akusztikus erősítés nélküli cuccok. A kordofon hangszerek közé azok a hangkeltők tartoznak, amelyeknek a hangját elsődlegesen kifeszített húrok rezgése állítja elő. Az aerofon hangszerek hangját elsődlegesen a levegőben magában (ógörög ἀήρ = levegő) végbemenő valamilyen esemény hozza létre. A membranofon hangszerek hangja kifeszített bőr vagy rezgő membrán, hártya segítségével keletkezik. Az elektrofon hangszerek elektromos váltakozó feszültséggel dolgoznak.

A rockzenében a kezdetek kezdetén csak néhány fajta hangszeren játszottak – elektromos gitárok, dobcucc, zongora, villanyorgona. Később kicsit bővült ezek választéka a fúvósokkal, vonósokkal és néhány egzotikus hangcsiholóval, mint amilyen a szitár. Napjainkban már bármilyen hangszer lehet a popzene megszólaltatója. Ezért érdemes a leggyakoribbak mikrofonozásával megismerkedni. Ehhez természetesen a hangszerek tulajdonságait is föl kell térképezni. Ha ezt megtesszük, érthetővé válik, miért rakjuk oda a mikrofont, ahová tesszük, és nemcsak azért, mert másoktól ellestük a szokásokat.

Nem soroljuk a hangszerek közé, holott a legősibb hangszer az emberi hang. A beszéd, az ének és a csoportos éneklés, vagyis a vokál és a kórus.