Cs. Kádár Péter - XXI. századi diszkónika, 183. A királynő

Az aerofon hangszerek csúcsa a trónusáról letaszíthatatlan sípos orgona. Noha a könnyűzenében ritka a valódi orgona, azért érdemes legalább egy kicsit megismerkedned vele, mert akár egyházi rendezvényeken, akár koncerteken találkozhatsz vele, s előfordulhat, hogy éppen rockzenekarral együtt csendül föl.

Az biztos, hogy otthonra nem vásárolsz igazi orgonát, hiszen például a budapesti Zeneakadémia orgonájának restaurálása 800 millió forintot vitt el mindannyiunk adójából, de egy kisebb orgona is sokmillióba kerül, arról nem is szólva, hogy a ma használatos példányok közül egy se férne be a panelketrecbe.

https://zeneakademia.hu/videok/orgona-rekonstrukcio-riportfilm-117614

A méret az oka annak, hogy az orgona volt az a hangszer, amelynek a hangját elsőként próbálták utánozni- először akusztikusan, aztán elektromechanikusan, később tranzisztorokkal és analóg integrált áramkörökkel, napjainkban pedig digitális vasakkal és hangmunkaállomás bővítményekkel. Az orgonisták szerint – és kivételesen szerintem is – hiábavaló az erőlködés: ezek a készülékek sokat tudnak ugyan, de mást tudnak, mint az akusztikus orgonák.

Az orgona a pánsíp és a duda keresztezéséből született, de ahány orgona, annyiféle. Az orgona nem konfekciótermék, hiszen a konkrét hangszer sajátosságai attól is függnek, hogy a monstrum hová kerül – jó esetben. Rossz esetben, pl. költségtakarékossági okok miatt orgonából is lehet rosszat vagy a helynek nem megfelelőt előidézni. Ez utóbbira az egyik szomorú példa a budavári Mátyás-templom orgonája, aminek a hangja nem képes betölteni a teret. Jó példa viszont a Művészetek Palotájának orgonája, a világ legnagyobb koncerttermi orgonáinak egyike. Ennek az orgonának a szerkezetét be is barangolhatod a kép utáni linkre kattintva.

krn02

https://www.mupa.hu/rolunk/a-mupa-orgonaja

Minden orgonának három része van: 

Az első a hangzószerv, vagyis a sípok, sípsorok összessége. A sípok az orgonatestben helyezkednek el. Az orgonatest védi a sípművet a külső behatásoktól. A hangot összefogja, és úgy bocsátja ki a térbe, hogy közben maga az orgonaszekrény is rezonál, tehát felerősíti a rezgéseket. Szép kiképzésével, esetleg faragványaival dísze is a teremnek, annak egyik bútordarabja. A sípok hossza néhány centimétertől több méterig terjed. A sípok egy része ajaksíp, a másik része nyelvsíp.

krn03

Az ajaksípok az orgona sípkészletének körülbelül 85 %-át teszik ki. E sípok lehetnek nyitottak, fedettek, kónikusak (kúp alakúak), állandó átmérőjűek, kupakosak, félfedettek, stb. Készülhettek ón és ólom ötvözetéből esetleg rézből, vagy fából – ekkor lapokból összeállított négyzetes hasáb formájúak.

krn04

krn05

krn06

A hangfekvésben, hangszínben és hangerőben eltérő sípcsoportokat regisztereknek hívják, amelyek egymástól függetlenül és a játékos által kiválasztott tetszőleges kombinációkban használhatók. A regiszter hangmagasságát hosszúságmértékkel, lábszámmal adják meg. 1 láb (’) kb. 30 cm.

krn07

Vannak végig (az orgona teljes hangterjedelmében) kiépített regiszterek, és vannak olyanok is, amelyek csak a mélyebb vagy a magasabb hangfekvésekben szólnak. A regiszterek segítségével lehet kiválasztani, hogy éppen melyik „hangszeren” szeretnénk játszani. Gyakori ajaksíp regiszter elnevezések: principál, fuvola, oktáv, mixtura, cimbel, salicional, gamba, burdon.

A principál az orgona legfontosabb regisztere, ez az a sípsor, amelynek nagyobb sípjait gyakran helyezik az orgona homlokzatára.

krn08

Nyitott, henger alakú, arányos fémsípok (mélyfekvésben fasípok is lehetnek) a tagjai. Hangja érces, kissé fanyar: ez a jellegzetes orgonahang. A másik jellemző regisztert, a burdont, legtöbbször fából készült fedett sípok alkotják. Hangja lágy, telt, hasonlít a barokk furulya hangjára. Igen jellegzetes a megszólalása, ugyanis füllel hallhatóan a síp duodecima módusban rezeg először, majd utána szólal meg az alaphang: a síp „köpköd”.

A nyelvsíp regiszterekre példa a trombita, az oboa, a regál, a vox humana elnevezés.

krn09

krn10

Az összes regiszter listája az alábbi linken érhető el:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Orgonaregiszterek_list%C3%A1ja

Az orgona második része a fúvómű, mert a sípok működéséhez levegő (szél) szükséges. Ezt állítja elő, vezeti és osztja szét a sípokhoz. A fúvómű a legrégibb orgonákban egyszerűen csak valamiféle fújtató volt. Az ilyen szerkezetbe egy befelé nyíló szelepen keresztül "szívjuk be" a levegőt. Az összenyomás kezdetén ez a szelep bezárul, a benn lévő nyomás kissé megnövekszik, és a levegő a felhasználás helyére, a sípok felé áramlik. Ennek a fúvóműnek az a hibája, hogy a lélegzete nem elég egyenletes. Ennek kiküszöbölésére már régen is két fúvóművet használtak: amikor az egyik szív, akkor a másik fúj. Az egyszerű fújtatóból kilépő levegő nyomása, áramlásának egyenletessége nagymértékben függött annak a személynek az ügyességétől, aki ezt a munkát végezte. Egyes nagyobb orgonák megszólaltatásához olykor akár ötven ember is kellett; ekkora csapat verejtékes erőlködését zenei igényességgel összehangolni igencsak reménytelen feladat. Túl kis nyomásra a hang esetleg meg se szólal, a kelleténél nagyobb levegőmennyiség pedig az orgonasípból torz kukorékolást présel ki. A napjainkban is használatos megoldás a tartályfúvó, ami egy fából készült, légmentesen záródó láda.

krn11

A fedele egy bőrharmonika segítségével fel-le tud mozogni. A ládába fújtatott levegő megemeli a láda tetejét. A fedélre nehezékeket raknak, ezekkel állítják be a légnyomást a kívánt értékre. A tartályfúvó töltésére ma már villanymotoros ventillátorokat használnak, s mert az orgonistáknak semmi nem jó, sokan éppen a ventilátor túlzott egyenletességére és morgására panaszkodnak.

A fúvóműből a szélládákba kerül a levegő, amelyek a sípok alatt vannak, és az orgonista irányításával szólaltatják meg a sípokat. 

Az orgona harmadik része a játszóasztal. Ezáltal játszhatunk az orgonán úgy, mint a billentyűs hangszereken, és szabályozhatjuk, hogy a sípok, sípsorok közül éppen melyek szóljanak meg. Itt található tehát a billentyűzet vagy billentyűzetek, attól függően, hogy hány manuálos az orgona, s itt van a pedálsor is.

krn12

A billentyűzetek, más néven művek lehetővé teszik, hogy a különböző regisztereknek a legkülönbözőbb variációit hozzuk létre. Képzeld el ezeket, mint különálló kis orgonákat, amiket egyszerre lehet működtetni! A leggyakoribb billentyűzetek elnevezései: főmű, pozitívmű, mellmű, felsőmű, redőnymű, pedálmű. A regiszterkapcsolók is a játszóasztalon vannak, ezek lehetnek lefelé vagy felfelé billenő keskeny fa, csont, műanyag, stb. lapocskák, illetve kihúzható-bedugható gombok. A játszóasztalon van a henger valamint a redőny működtetéséhez szükséges pedál is. A henger programozottan változtatja a hangerőt, a redőny lehetővé teszi a dinamika folyamatos változtatását. A fotók a redőnyszekrényt mutatják.

krn13

Pedálok vagy az un. pisztonok segítik a játékost, hogy bizonyos regisztereket vagy kopulákat – a manuálokat összekapcsoló szerkezeteket – lábbal is kapcsolni tudjon. A modern, elektronikus vezérlésű orgonán már található un. setzer-kombináció is, amely lehetővé teszi, hogy a különböző regisztrációkat előre beprogramozva, egy gombnyomással kapcsolni lehessen.

A játszóasztalt az orgonaszekrénnyel összekötő szerkezet a traktúra. Minél több sípot kell egyetlen billentyűvel működtetni, annál nagyobb erő kell a billentyű lenyomásához. Ez akkora fizikai erőkifejtést igényelhet az előadótól, hogy már feltétlenül a művészet rovására megy. A középkor legnagyobb orgonáit olykor tenyérnyi széles billentyűkkel kellett ellátni, a játékos pedig kénytelen volt öklét, könyökét használni a fárasztó muzsikáláshoz. Mechanikus traktúrából is kétfajta volt: az egykarú és a kétkarú.

krn14

A 19. század közepe óta igénybe veszik az orgonában egyébként is jelenlévő sűrített levegőt. Az első megoldásoknál még csak a billentésben segített a légnyomással működő emeltyű. Hamarosan elterjedt azonban a pneumatikus traktúra is, amelyben a billentyűtől a sípot megszólaltató szelepig vékony csövekben áramló sűrített levegő viszi a szabályozó jelet.

krn15

A legfiatalabb az elektromos traktúra, amelyben a billentyűk kapcsolókat zárnak-nyitnak, a sípokat és a regisztereket pedig mágnesekkel működtetik. A játszóasztalt és a szélládát tehát mindössze egy vezetékekből álló, hajlékony kábelkötegnek kell összekapcsolni. A játszóasztal így már tetszőleges távolságra kerülhet az orgona többi részétől. Például a színpadra, a nézőtérre, a templom padsorai közé is vihető. Ennek előnye, hogy a muzsikus úgy hallja az orgonát, mint a hallgató, ami elég kevés hangszerről mondható el. Ez zavaró is lehet, hiszen a hang késni fog a billentéshez képest. Az orgonisták egy része szerint a mechanikus traktúra legfőbb előnye a feltétlen pontosság. A hangok pontosan úgy szólalnak meg, ahogyan azt játsszák. Az elektromos traktúra pontatlansága miatt a ritmus gyakran elmosódik, „elkenődik”. A mechanikus traktúra tehát az artikulációt tekintve toronymagasan felülmúlja az elektromosat, ráadásul a billentés módját, minőségét sem közvetíti az elektromos traktúra. Egy igen jellemző vélemény szerint a mechanikus traktúrájú hangszeren muzsikálunk, az elektromoson csak hangokat szólaltatunk meg. Ennek ellenére – a historikusan restaurált orgonák kivételével – egyre inkább az elektromos traktúra a nyerő, bár nyilván meglepődne Bach, hogy mit műveltek ezzel a hangszerrel. S most rögvest hozzáteszem, hogy Bach csak korabeli kortárs zenét játszott, a historizálás Mendelssohn óta divat. Hogy mi mindent tud egy elektronikusan vezérelt orgona, azt Varnus Xavér mutatja be ismét a Müpa hangszerén.

Az orgona működését az alábbi ábrák foglalják össze:

krn16

 

krn17a

Ez meg egy kis összefoglaló-féle az eddigiekről:

Az orgona egyik sípjának hangzását elemzi a következő három ábra. A felsőn az ADSR, tehát a burkológörbe látható, ha a sípot rövid időre megszólaltatjuk. A középsőn az állandósult hang spektruma van, az alsón pedig egy számítógépes elemzés bizonyítja, hogy az egyes spektrum-összetevők intenzitása a megszólalás pillanatától kezdve különböző módon változik.

krn18

Végre eljutottunk az orgona hangjának elemzéséhez. S ahogy az királynőhöz illik, a hangszer alaphangjainak frekvenciái nagyon széles tartományt ölelnek föl. A legmélyebb általában virtuálisan, különbségképzéssel jön létre, kivéve a legnagyobb orgonákat, amelyekben 8 Hz-es síp is van. A legkisebb sípok pedig 10 kHz-et adnak ki magukból.

krn19

Ez azonban csupán az alaphangok sávja, a harmonikus és nemharmonikus részhangok, tranziens termékek akár 50 kHz-es komponensei is mérhetők, ráadásul a fúvós jellegből adódó zajszerű zörejkomponensek is nagy energiájúak a hallható tartomány fölött. Ezek a jellemzők már önmagukban is megnehezítik az orgonák hangjának rögzítését és átvitelét. Ehhez jön hozzá, hogy az orgona egyes sípegységei, az orgonatestek már önmagukban is nagyok, ráadásul gyakran szétszórják őket a terem, templom különböző részein. S ha templomi orgonát hallgatunk, akkor a hang magasról, valami megfoghatatlan helyről jön, elősegítvén azt a célt, hogy a Teremtőt magunk fölé képzeljük.

Mindezeknek az a következménye, hogy jó orgonafelvételt nem lehet készíteni. Monóban vagy sztereóban biztosan nem, mert az orgona hangjának a teljes teret be kéne töltenie, nemcsak az előttünk levő térfelet. Minél nagyobb az orgona, annál jobban ellenáll minden hangmérnöki mesterkedésnek. Senki ne sértődjön meg, természetesen orgona szól ezeken a felvételeken is, még csak nem is kiegyensúlyozatlanul, de hát ez is csak olyan, mint amikor egy lenge öltözékű szépségkirálynő árnyékából következtetünk az arcvonásaira. Nekem legalábbis nem sikerült olyan orgonafelvételt készítenem, amivel elégedett lennék.

krn20

Kvadróban már más a helyzet, és mint másutt már említettem, tanítómesterem és példaképen, Ujházy László, gyönyörű kvadró orgonafelvételeket is alkotott, nemzetközi elismeréseket aratva a Magyar Rádiónak.

Tudomásul véve tehát a monó és a sztereó korlátait, sorra veszek néhány olyan szempontot, amelyek figyelembe vételével legalább a totális katasztrófa elkerülhető. Abból lehet kiindulni, hogy az orgona annyi hangszer, ahány sípja és esetleges kiegészítője – pl. harang – van. Elvileg persze minden sípra és egyébre szerelhető hangszedő, de szerencsére az orgona annyi sípot tartalmaz, hogy aligha van olyan elvetemült, aki hangszedőzésre adná a fejét. Bár ki tudja… Az egyes sípcsoportok nagyjából azonos területen vannak, tehát az biztos, hogy csoportonként elég egy-egy mikrofon is. Az orgona sípjai általában magasan vannak, miként az esztergomi bazilikában, a debreceni nagytemplomban, a tihanyi apátságban vagy a budapesti Szent István király zeneművészeti szakgimnáziumban is.

krn21

krn22

krn23

krn24

Ha a hangszer hangjának teljességét akarjuk rögzíteni, célszerű jó magasra tenni a mikrofonokat vagy függesztéssel, vagy kórusállvány alkalmazásával.

Az orgona nem önmagában, hanem az adott építmény terével együtt szól. Noha a hallgatók a diffúz térben ülnek, célszerű lehet megkeresni az energiaegyensúlyi felületet (lásd a 146. részt), és kicsit vagy jobban ez elé tenni a mikrofonokat. Némi hallásgyakorlat után ez a hely többé-kevésbé megtalálható, főként abból, ha az orgona analizálható hangja helyett csak zavaros massza hangzik. Ilyenkor a mikrofonokat közelebb kell vinni a sípokhoz. Sokat segíthet, ha van a helyiségnek alaprajza, és azt megnézheted te is, hát még, ha az akusztikai paraméterek is megismerhetők… A nem stúdiócélú helyszínek alapzaja igen magas lehet. Gondos elemzéssel és irányított mikrofonokkal e zajok egy része kiszűrhető, s gyakorta éjszaka érdemesebb felvételt készíteni, amikor a környezet ipari zajai kevésbé szűrődnek be. A nagy orgonák jóval a fájdalomküszöb fölötti hangnyomásszintet is képesek kiböffenteni magukból, ezért olyan mikrofonokat érdemes használni, amelyeknek akusztikus hangnyomásszint tűrése 1% THD-nál legalább 140 dBSPL.

Az alábbi videón egy csomó példát nézhetsz és hallgathatsz meg – persze, jó minőségű hangrendszeren érdemes –, hogy hogyan változik az orgona hangzása különböző távolságokban. Az egyik mikrofonpár Schoeps mikrofonokból álló AB elrendezés, a mikrofonok távolsága 34 cm. A másik vese karakterisztikájú Neumannok által képzett, félkoincidens DIN, tehát a mikrofon távolsága 20 cm, a membránjuk 90°os szöget zár be. A padlótól mérve 7 méter magasan helyezték el a mikrofonokat.

A következő felvételen mind az AB, mind a DIN elrendezésben vese mikrofonok vannak, a földtől 6,5 m magasságban.

Végül egy polimikrofonos felvétel készítését láthatod. Ha idáig eljutottál, megérdemled ezt az élményt! A kép után egy igazi muzsikus-királynő, Kateřina Chroboková cseh csembaló- és orgonaművész muzsikál, most csak neked: egy nagyon izgi és azonnal megszerethető nótát játszik a regisztrációt segítő kolléganőjével.

krn25