Cs. Kádár Péter - XXI. századi diszkónika, 184. Fésű és selyempapír

Az akusztikus hangszerek negyedik hatalmas ága, a membranofon hangszerek szintén remek példái annak, hogy bármiből lehet hangszert készíteni, ha nagyon erős késztetést érzünk erre. A membrafonoknak három nagy csoportjuk van a megszólaltatás módját illetően: a mirlitonok, a frikciós dobok és az ütéssel megszólaltatott dobok csoportja. E három csoport közös jellemzője, hogy a hang egy kifeszített bőr vagy rezgő membrán, hártya segítségével keletkezik.

A mirlitonok valójában nem is önálló hangszerek, inkább csak színezik a rájuk enyhén fújt hangot. Néha egy enyhe fuvallat is elegendő a megszólaltatásukhoz, ami nem is mindig a szájunkból jön, hanem… De a sok szöveg helyett mindent elárul az alábbi videó.

A mirlitonok nagyon sokfélék lehetnek, sőt, akár egy egész zenekar is létrehozható belőlük.

Az egyik legismertebb házi készítésű szerszám évszázadok óta a nádmirliton vagy nádiduda – más néven zúzoló – volt, amelyet ügyesebb gyerekek is könnyen el tudtak készíteni. Mindkét végén nyitott, száraz nádcső egyik oldalán egy darabon eltávolítják a nádfal szilárd részét, vigyázva, hogy az alatta levő vékony hártya megmaradjon. Az egyenes náddarab szabaddá tett belső hártyája ugyanolyan zizegéssel közvetítette a csőbe dúdolt dallamot, mint a fésű elé tartott selyempapír. A tanulási idő maximum 5 perc. Fontos, hogy a hangszer oldalán lévő hártyát ne érintsd játék közben!

fsr02

A tökmirlitont vagy lopótökdudát lopótökből készítik. A kitisztított belsejű tök gömbölyű részét kettévágják, és szárának végét is lemetszik. A csöves végére disznóhólyagból membránt tesznek. Ettől kis távolságra ovális nyílást vágnak, ebbe kell beledúdolni. A következő képen mégsem ezt a hangszert láthatod, hanem egy olyan szerkezetet, ami hangszerre emlékeztet.

fsr03

Ez a koteka, amelybe a nyugat-pápuai férfiak a férfiasságukat öltöztetik. A fütyire húzott koteka másik végét madzaggal kötik a derekukhoz vagy a nyakukhoz. 

Mivel a mirlitonok nemcsak a magyar népzenében, hanem az egész világon elterjedtek, 1840 körül a Georgia állambeli Macon városban egy Alabama Vest nevű afroamerikai utcazenész készített magának fémből egy igen jó hangú zizegő zeneszerszámot, amelyet állítólag egy bizonyos Thaddeus von Clegg nevű órásmester Clegghorn néven kezdett sorozatban gyártani. A hangszert később kazoonak vagy zobónak is elnevezték. A kazoo kisméretű, szivar alakú hangszer, műanyagból vagy fémből. Kellemes „zümmögő” döngicsélő hangot ad, amikor belehümmögsz, beledúdolsz, belebeszélsz vagy énekelsz. A hang minősége nagymértékben függ az azon játszó személy tehetségétől! Ha tisztán tudsz dúdolni vagy énekelni, te is megfelelő módon meg fogod tudni szólaltatni a kazoot!

fsr04

fsr05

Tedd a kazoo szélesebbik végét a szádba, a végét és a tetején lévő membránt is szabadon hagyva! Mond bele hangosan, hogy „dú” és megkapod a kívánt hangot. Nagyon nehéz hangot kiadni, ha mosolyogsz, nevetsz vagy röhögsz. Amikor már van egy kis tapasztalatod, játszhatsz az „rrr”-ekkel, hogy az minél kifejezőbben hangozzék. Kazoo hangzik föl néhány pop- és rockzenei nótában is:

A mirlitonok nagyon viccesek is tudnak lenni:

Mirlitont kukoricaszárból is készíthetsz. Az ép vastagabb szárból vágj le kb. 15 cm hosszú részt!

fsr06

Ennek a közepéből fúrószárral lehet óvatosan kiszedni a középső rész, vigyázva, hogy a szár meg ne roppanjon!

fsr07

A csövecske egyik végétől kb. 3 cm-re egy 1*1,5 cm-es négyzet alakú lyukat kell kivágni.

fsr08

fsr09

Ilyen lesz:

fsr10

A csőnek a lyukhoz közelebb eső végét finom smirglivel simára és egyenesre kell dolgozni, majd a peremre egy 9*10cm-es zsírpapír vagy sütőpapír darabot kell kisimítva, kifeszítve ráragasztani. A papírt a csőre simítva spárgával ráerősíteni.

fsr11

A felesleges papírt vágd le!

fsr12

A kész mirlitonba a kifaragott lyukon keresztül kell beledúdolni.

A membranofon hangszerek másik csoportja a frikciós vagy dörzsölős doboké. A hangszer általában egyetlen membránból áll, amelyet valamilyen sugárzásjavító, üreges, rezonáns testre feszítenek ki. A hangszer hangját a súrlódás által rezgő membrán kelti. A rezonáns test sokféle lehet. s nemcsak membránnal lezárt változat létezik, hanem nyitott végű is. A súrlódás előidézéséhez a membránt közvetlenül meg lehet dörzsölni az ujjakkal vagy egy szövettel; illetve a membrán középpontjához rögzített bot vagy huzal segítségével, amelyet kézzel lehet mozgatni. Egyes típusokban a membrán tulajdonságait is lehet változtatni úgy, hogy a membránt a hüvelykujjal lenyomják. Néhány típusban a rezonáns testet forgatják, a rúd körül. Hazánkban a legismertebb frikciós dob a köcsögduda. Olyannyira elterjedt, hogy számos neve is van: szötyök, höppögő, köpü, huhogó, döfű, burrogató.

fsr13

Ez is egyszerű szerkezet: egy kisebb cserépfazék, amelyet kifeszített disznóhólyag membránnal fednek be, annak közepére vesszőt vagy nádszálat és lószőr csomót erősítenek. A nedves kezet vagy posztódarabot húzogatva a vesszőn, határozatlan hangmagasságú, morgó hangot ad. Ritmikus dallamkíséretre használható.

A bika a moldvai csángók hangszere, amelyet az újévköszöntő hejgetéshez használnak. A bika teste többnyire feneketlen fadézsa. Ennek felső pereméhez rögzítik a kikészített, szőrtelenített juhbőr membránt. Közepébe lófarokszőrt fűznek, annyit, amennyi a hegedű vonójához kell. Nedvesített kezeit felváltva húzogatja a lófarokszőrön a játékos, így a bika a köcsögdudáéhoz hasonló, mély hangot hallat.

A frikciós dobok persze ugyancsak nem kizárólagosan magyar találmányok. Európán kívül a dél-afrikai ingungu nevezetű frikciós dob tökből készül, és a membránba erősített pálcával szólaltatják meg. A szintén dél-afrikai mosupiane nevezetű frikciós dobon gabonaszárral dörzsölve képeznek hangot.

Nagyon érdekes frikciós dob elkészítését és mikrofonozását láthatod a következő videón. A szerkezet akkor is működik, ha nincs macskád.

A membrán masszírozásával változtatják a cucc hangmagasságát egy brazíliai szerkezeten.

A következő képen egy német változatot láthatsz. Karneválokon és karácsonykor muzsikáltak vele.

fsr14

Az ukrán bugaj készítését is megnézheted.

A videó szövegét az alábbi linken találod; a gugli meglehetősen jól fordítja magyarra.

https://ukrainer.net/bugay/

A velencei karneválok zenekaraiból sem hiányozhatnak a frikciós dobok.

A kolumbiai cuccost zamumbiának hívják.

fsr15

A spanyol zambomba pedig egy csomó frikciós dob gyűjtőneve.

Azért mutattam ennyiféle változatot, mert minden ilyen eset bizonyítja, hogy az ember nem típuslény, szereti a változatosságot, és a hangszereket is igyekszik a saját képére varázsolni. A világfaluvá zsugorodó Föld, vagyis a globalizáció csábít az egyentermékekre, a humanisták dolga viszont az, hogy ne csak a gazdaságossági tényezőket vegyék figyelembe, hanem azt a sokszínűséget is, ami az emberiség kultúrkincsét jellemzi.