Cs. Kádár Péter - XXI. századi diszkónika, 215. Birodalmi lépegető

A múlt század hatvanas éveinek vége felé már rengeteg cég gyártott kombó orgonát. Mivel a tőkés országokból az egykori szocialista országok hivatalos kereskedői csak elvétve hoztak be ilyen hangszereket, természetes volt, hogy néhány ország saját gyártással próbálta mérsékelni a hiányt. Annál is inkább, mert ezekben az országokban komoly előzménye volt az elektrofon hangszerek készítésének.

Az egyik ilyen ország a néhai Szovjetunió volt. Hiszen az első, színpadon is használható elektrofon cucc, a teremin itt született meg, és aratott később nagy sikert az egész világon. (Lásd e sorozat 209. részét.) A második világháború kitöréséig nehéz körülmények között ugyan, de folytatódtak a próbálkozások, csak éppen sorozatban gyártott termékek nem lettek belőlük, mert a szovjet vezetőségnek pillanatnyi kétsége sem volt, hogy a tőkés országok, s közülük leginkább a Harmadik Birodalom háborút fog indítani a nem kapitalista rendszer ellen, s hogy e háborút megnyerhesse a Szovjetunió, minden erőforrást a fegyverek fejlesztésére és gyártására kell használni. Így aztán az elektronikus orgonák helyett a Sztálin orgonák, Katyusák híre járta be a világot.

A Nagy Honvédő Háború a Szovjetunió győzelmével ért véget, ám azon nyomban kezdetét vette a hidegháború és a fegyverkezési verseny. Többek között ennek a versengésnek a következménye volt, hogy ismét rengeteg erőforrást a hadiipar fejlesztésére fordítottak, de ellentétben a sokkal gazdagabb tőkés országokkal, e fejlesztések eredménye nem, vagy csak nagyon későn jelent meg a lakossági fogyasztásra szánt termékekben. Noha a hatalmas birodalom több üzemében gyártottak elektronikus orgonát is, sem a mennyiségi, sem a minőségi igényeket nem tudták kielégíteni, noha ezen instrumentumok szellemi, mérnöki, technikusi, muzsikusi tartalma semmivel nem volt jelentéktelenebb, mint a tőkés országok produktumaiban. Sőt, az állandó nyersanyag- és alkatrészhiányt sok-sok mérnöki csellel próbálták enyhíteni, viszont a technológiai problémákon, a fegyelmezetlen gyártáson sem a Szovjetunióban, sem a többi szocialista országban nem tudtak úrrá lenni.

Az érdekesebb szovjet gyártmányok között azért nehéz válogatni, mert annak idején valami baromállat kitalálta, hogy a szintetizátor szót tilos használni, lévén a szintetizátor imperialista ármány. Emiatt minden elektrofon hangszer электромузыкальный инструмент (elektromos zenei hangszer), illetve eлектроорган (elektroorgona) lett.

S ahogy az kispolgári társadalmakban szokás, minden, ami új, szokatlan, egyből ellenséggé is vált. A rockzene, a hosszú haj, a miniszoknya tekintetében ezúttal legfeljebb időbeli különbség volt az un. „kelet” és a „nyugat” között, ám mindkét világrendszer szuperhatalmának – ahogy anno az USA-t és a Szovjetuniót nevezték – be kellett látnia, hogy széllel szemben nem lehet orgonálni. Legfeljebb iszonyat nótákkal lehetett szalonképessé tenni a cuccosokat.

Pedig a hivatalos szovjet propaganda mindig arról szólt, hogy az elektromosság, majd az elektronika a szovjet ember jövője. Hiszen Lenin is azt mondta az Oroszországi Szovjetek VIII. kongresszusán egy híres beszédében, hogy a kommunizmus = szovjethatalom + elektromosság. Hirdette ezt akkor, amikor az ország területének még alig 10%-án volt hálózati villanyáram. Utólag úgy tűnik, hogy évtizedeken keresztül sem mindenki értette meg, hogy technikai modernizáció nélkül nincs társadalmi haladás – a rendszer végül kapitulált.

A szovjet hagyományokhoz tartozott az is, hogy évente rendezték meg a konstruktőrök versenyét. 1963-ban pl. második helyezést kapott a Дайна (Dajna) nevű orgona, amelyet a rigai rádiógyárban terveztek.

bkt02

A meglehetősen egyszerű külsejű, 50 elektroncsövet tartalmazó szerkezetet 1954-ben kezdték fejleszteni. Az öt oktávos, polifonikus hangszernek 12 regisztere volt, a tömege pedig 40 kg.

Még szintén csöves volt az 1958-tól gyártott Экводин В-9 (Ekvodin V-9) is, amelynek érdekessége, hogy nemcsak sebességérzékeny billentyűzete, hanem tapiszalagja is volt. A sebességérzékeny billentyűk jobbra-balra mozgatásával lehetett vibrátózni. A 32 csővel 330 (egy klaviatúrás változat), illetve 660 (két klaviatúrás változat) féle módon lehetett regisztrálni a hangszert. Az Ekvodin V-9 aranyérmet nyert az 1958-as brüsszeli világkiállításon, a következő esztendőben pedig a moszkvai népgazdasági kiállításon is díjazott lett. Különösen a brüsszeli siker volt fontos, mert végre sorozatban kezdték gyártani, és számos megoldását világszerte szabadalmaztatták.

bkt03

Az alábbi rajzfilm valamennyi effektje, állat hangja és zenéje is Ekvodin V-9-cel készült. Ismerős?

Van egy részletesebb bemutatója is ennek a hangszernek, s ha van időd, hallgassad meg, nagyon menő!

Az Ekvodint úgy reklámozták, hogy hogy képes a szimfonikus hangszerek teljes skáláját utánozni, a fafúvóktól a rézfúvósokig és a húros hangszerekig, sőt néhány orosz népi hangszerig. A kütyü tömbvázlatából kiderül, mennyire modern volt ez a hangszer a maga korában – különösen a hangszínformálás tekintetében.

bkt04

Az Ekvodin legelső változata egyébként Andrej Volodin (1914-1981) tervei alapján készült 1937-ben, a legutolsót, a 11-es-et pedig 1969-ben kezdték gyártani. A frekvenciastabilitás ± 12 cent volt; 100 cent egy félhangnyi távolság.

bkt05

A megszólaltatható hangszereket sorolja föl a korabeli hirdetés.

bkt06

A kombó orgonákhoz vezető út első állomása az 1965-ben forgalomba hozott, germánium pnp rétegtranzisztoros Юность (Junoszty), magyarul „Ifjúság” nevű hangszer volt. Belül egyszerű, kívül ronda teremtés volt szegény. Az öt oktávos billentyűzet hat oktávnyi hangterjedelmet kezelt átkapcsolhatóan, mindössze négy regisztere volt, és egy pofonegyszerű, egytranzisztoros vibrátó áramköre.

bkt07

Nemcsak bilikék, hanem sötétkék és csokibarna színben is készült. Így szólt:

A Junoszty szép, nagy családdá nőtte ki magát. A Junoszty 70 az 1970-ben fejlesztett változat volt, immár élénkített libafos színben.

bkt08

Ebből is volt csokibarna. Nézz a belébe, és meg fogsz lepődni! Minőségi potenciométerek, példás rend, könnyű szervizelhetőség. A hangszer ára a fizetésekhez képest nagyon magas volt, kb. fél éven át kellett érte dolgozni.

1973-ban a Junoszty új külsőt és belsőt kapott.

bkt09

Az olasz Farfisára hajazó külcsinhez 8 oktávnyi hangterjedelem (a billentyűzeten öt oktáv) 6 regiszter, vibrátó, glisszandó és néhány ütős hangszer hangja tartozott. A félvezetők továbbra is germánium pnp rétegtranzisztorok voltak.

1975-re már egészen pofás lett a Junoszty kombó orgona.

bkt10

A legmélyebb hang 65 Hz-es, a legmagasabb 3 951 Hz-es lehetett, ezzel lényegében átfogta a legtöbb kombó orgona alaphang tartományát.

bkt11

A Junoszty sorozat nem műanyag, hanem fém burkolattal és vázzal készült, ezért ennek a hangszernek a tömegét sem tudták 40 kg alá vinni – volt benne anyag. S miközben a világ fejlettebb tájain már múzeumokban őrizték a germánium tranzisztorokat, ebben a változatban is ragaszkodtak hozzájuk.

Néhány évnyit visszaugorva az időben, 1968-ban készült el Rigában az első Перле (Perle). Ezt a hagyományos kinézetű elektronikus orgonát fából készült vázba építették.

bkt12

A regiszterei is a klasszikus orgonáét idézik, de van néhány effekt áramkör – pl. tremoló, vibrátó is benne. Ez is germánium pnp tranzisztoros volt. A tömege 20 kg.

Két évvel később kezdték gyártani a Perle 2-t, ami kicsit módosított hangszer volt, s ugyanebben az esztendőben indult útjára az Эстрадин (Esztradin) sorozat első használhatóbb darabja, az Esztradin-3.

bkt13

A billentyűzet ugyan csak 3 oktávos, de a hangszer teljes hangterjedelme 7 oktávnyi volt, a regiszterek száma 4. A meglehetősen csúf készülék oszcillátorait ±1,5 cent pontossággal lehetett hangolni, s volt benne tremoló meg vibrátó is. Semmivel nem volt szebb az 1971-es Esztradin 3 M sem, de a billentyűzete 3,3 oktávos lett, a regiszterek száma pedig ötre nőtt.

bkt14

Igazán nagy ugrás az Esztradin 9 volt, ez már egészen úgy nézett ki, mint egy kétmanuálos kombó orgona.

bkt15

Húsz esztendőn keresztül, 1973-tól 1993-ig gyártotta a Szverdlovszki Automatikai Üzem a ФАЭМИ (Faemi) nevű kis hangszert. 36 billentyűje volt. Utánozta a furulya, az oboa, a klarinét, a szaxofon és az orgona hangját.

bkt16

A vibrátó bekapcsolásakor néhány regiszter hangja állítólag a hegedűre és a csellóra hasonlított. Az első példányok sok-sok évvel előzték meg a Casio hasonlóan buta szintetizátorát. Az elképzelhető összes színben készítették, a legkirívóbb az ocsmánylila volt.

S ha már szóba kerültek a kicsik, 1974-től örvendeztették meg a gyerekeket a „Mindegy, hogyan szól, csak megbolondítsa a szülőket!” jellegű Чижик (Csizik), magyarul „Csíz” nevű rettenettel. Piszkosul olcsó volt: 18 rubel, ha lehetett kapni például a moszkvai háromszintes játékáruházban.

bkt17

Ne csak én szenvedjek, hallgassad meg te is!

Ismét komolyra fordítva a szót, 1974-ben egy egészen különleges orgona gyártását kezdték meg a Lubereckiben levő Elektromágneses Műszerek Gyárában és a moszkvai Számítógépes és Analitikus Műszerek üzemében. A Лель (Lely) nevű masina szinte mindent tudhatott, amit egy elektronikus orgonától várunk, de hanganyagot nem találtam róla.

bkt18

A Lely sorozat később átment szintetizátorba, s a mai napig hivatkoznak rá. 1982-ben jelent meg például egy egészen furcsa párosítás, a Lely 0042, amelynek felső billentyűzete orgona, az alsó pedig szintetizátor. Nem a csóróknak készülhetett, mert 3 000 rubel akkor nagyon nagy pénz volt.

bkt19

A szuperhatalmakra jellemző volt, hogy gyakran akartak valami egészen monumentálisat alkotni, hadd kergüljön meg a világ az áhítattól. Ilyen volt pl. 1976-ban a Прелюдия (Preljudija). Profi szomorúzenei orgonistáknak szánták, és végre integrált áramkörök is voltak benne.

bkt20

Az 1979-től gyártott Ритм-1 (Ritm-1) nevéből is következik, hogy ritmusszekciót is tartalmazó kombó orgona, némi szintetizátor jellemzőkkel, már npn szilícium planár tranzisztoros, de még nem IC-s áramkörökkel.

bkt21

A billentyűzete öt oktáv terjedelmű volt. A regiszterei orgonákat, fúvós, húros és ütős hangszereket utánoztak. Az effektek vibrátó, tremoló, glisszandó. A felfutás és a lecsengés idejét is lehetett szabályozni. Az automata ritmuskíséret stílusát keringő, tangó, szving, rumba, szamba, boszanova, foxtrott, valamint rythm & blues közül lehetett kiválasztani. Ha 15 évvel korábban kezdték volna gyártani, meghódíthatta volna a földtekét.

Egy évvel később már integrált áramkörökkel, műveleti erősítőkkel is büszkélkedhetett a rigai hangszergyár Мики (Miki) nevű orgonája. A gyár – a Szovjetunió legnagyobb hangszerkészítő üzeme – 1991-ben szűnt meg. Élelmes gyűjtők kb. 1 500 euróért juthatnak hozzá ehhez a hangszerhez.

bkt22

1981-es keltezésű a Вильнюс - 3 (Viljnusz-3) kombó orgona, ami inkább kisebb szórakozó helyekre vagy otthoni használatra volt való.

bkt23

Korrekten tervezett, szilícium planár tranzisztoros áramköröket tartalmazott, de már a megjelenésekor is elavultnak számított.

A rendszerváltás előtti egyik utolsó kombó orgona vagy inkább szintetizátor az 1986-ban, tehát a peresztrojka indulásakor megjelent Квинтет (Kvintett) nevű hangszer volt.

bkt24

Öt oktávnyi terjedelmű billentyűzetén orgona, zongora, csembaló és rézfúvós hangszerhangok voltak megszólaltathatók, néhány effekttel. A szintetizátor jelleget a midi csatlakozás is bizonyította.

Lehetne még sorolni a Szovjetunióban készült elektrofon hangszereket, de túl sok újat majd a szintetizátorok világában láthatunk. Ilyen szintetizátor volt az 1989-ben forgalomba hozott Солярис Эстрадин – 314 (Szoljarisz Esztradin 314) is, amelyet a már említett ok miatt neveztek elektromos orgonának.

bkt25

Most viszont egy klasszikus felépítésű elektronikus orgona fog megszólalni a szentpétervári Szent Katalin bazilikában.

bkt26

Natalja Mihajlova játszik.