Fő boncmesterünk egy magyar származású Nobel-díjas tudós, Békésy György lesz. Róla fogok most mesélni egy kicsit neked.

Egyik legnagyobb tudósunk 1899. június 3-án, Budapesten született, nagypolgári család első gyermekeként. Törékeny egészségű kisfiú volt, aki egyszerre érdeklődött a képzőművészet és a természettudományok iránt. Gyógyulása érdekében a bajor fennsíkra vitték a szülei.

Édesapja magyarul, édesanyja németül beszélt a gyermekeihez. Békésy György csak érettebb korában tökéletesítette magyar nyelvtudását, de megtanult franciául, törökül, angolul is. Nem attól magyar valaki, hogy nem vét nyelvhelyességi hibát vagy hogy mekkora kokárdát tűz a mellére, sőt, még attól sem, hogy a „magyar” szót csupa nagybetűvel írja-e, hanem, hogy minek vallja magát, és mennyire szolgálja a hazáját.

Békesy György a gimit 1913-ban, Pécsett kezdte, ám édesapját Zürichbe helyezték, így az ottani magánsuliknál nívósabb (bizony!) állami iskolába járt. A diákok néhány kiválasztott tárgyból több osztály óráit is párhuzamosan látogathatták, vagyis egy év alatt két osztály anyagát is elvégezhették. Békésy a tizenhatodik évét betöltve jelentkezett érettségi vizsgára.

A matek érettségin úgy érezte, hogy megbukott. A bizottság elnöke két órán keresztül szívatta, azonban az utolsó feladatot Békésy nem volt képes megoldani. Valójában az elnök felfigyelt a kiemelkedően értelmes pasira, és megkísérelte kideríteni, meddig terjed a rendkívüli képességű diák tudása. Az utolsó feladat egyébként megoldhatatlan volt.

S itt érdemes megállnunk egy pillanatra! Csekély tudású emberek szokták azzal áltatni magukat, hogy lám, a matekzsenik is megbuktak matekból. Ez azonban hazugság, szinte kizárólag csak az ellenkezőjére van példa. Mint ahogy az sem igaz így, hogy elegendő megérteni vagy megtalálni valamit, és nem kell tudni is. Bizonyítható, hogy a nagy tudósok lexikális ismeretei is hatalmasak voltak. Békésy például mindent bemagolt a későbbiekben is.

Mielőtt Békésy egyetemre jelentkezett volna, elszegődött egy berni finommechanikai műhelybe. Gyanakvó mesterét azzal fegyverezte le, hogy a műszerészmunkának az öreg szaki számára nehéz, de számára egyszerű matematikai problémáit játszi könnyedséggel oldotta meg. Megismerte a precíziós gépek használhatósági területét és teljesítőképességének határát. Ez az alapos műszaki tudás az egyik pillére annak a sokszor megcsodált találékonyságnak, amivel az akusztikus Békésy tervezte meg meghökkentően egyszerű és a megcélzott jelenséget leghatékonyabban vizsgáló műszereit.

1917-től járt egyetemre. Kémiát, később elméleti fizikát tanult. 1923-ban Budapesten fizikusként doktorált, és sokáig nem talált állást. Olyan intézményt keresett, ahol van megfelelő laboratórium, tehát kedvére kutathat. Így lett a Gyáli úti Postakísérleti Állomás (PKÁ) legalacsonyabb beosztású dolgozója, mert mérnöki diplomája nem volt.

A Trianonban kötött békeszerződés utáni Magyarországon haladtak át Közép-Európa telefonhálózatainak vezetékei. A kábelcsatornák a PKÁ aknáiban voltak, a PKÁ feladata lett a nemzetközi vonalak beszédérthetőségének javítása.

A telefonközpontok ekkor még kézi kapcsolásúak voltak. A kezelő a vonalba egy kar átbillentésével lépett be, amit egy éles kattanás jelzett. Békésynek igen kifinomult hallása volt, megfigyelte, hogy a kattanás hangszíne szoros összefüggésben van a vonalon folytatott beszélgetés akusztikai jóságával. A kattanás egy impulzus. Az ideális impulzusnak – ezt te is tudod már – végtelen sok frekvenciát tartalmaz a spektrumképe. Ha tehát egyetlen impulzussal lökjük meg a vonalszakaszt az elején, akkor a végén mért spektrumképből megállapítható a hiba. Korábban szinuszokkal mértek, ami kb. 40 percet vett igénybe. Békésy eljárása óta már csupán néhány másodperc kell hozzá.

Ekkor jött rá arra, hogy ahhoz, hogy a hangtechnikai eszközök műszaki jellemzőit érdemben tudjuk javítani, meg kell ismernünk a hallórendszer működését, és ehhez kutatni kell az érzetek kialakulásának folyamatát.

Békesyt egy évre szerződtette a berlini Siemens-Halke távközlési laboratórium. Itt tanulta meg a módszeres kutatást, és fedezte föl, hogy e munka számára öröm. 1926-ban ismét haza jött. A területet, amit művelni kezdett, ma biofizikának neveznénk. Méréseit friss emberi preparátumokon végezte, ehhez azonban meg kellett szereznie a hullák fejét. A bonctermekből (némi támogatás fejében) kilopták a szükséges anyagot, ő pedig az általa szerkesztett és készített műszerekkel tárta föl a hallószervek szerkezetét.

1928-ban publikálta első eredményeit, s ennek alapján sok országba hívták meg előadónak. 1931-ben, 32 éves korában nyerte el az első jelentős nemzetközi elismerést, a Német Fülorvosi Társaság Denker-díját. 1933-ban magántanárává fogadta a Pázmány Péter Tudományegyetem, majd A PKÁ is felemelte a fizetését. A PKÁ-nak elég ciki lehetett, hogy egy nemzetközi hírű tudós alacsony beosztásban dolgozik, emiatt rövidesen postamérnöki státuszt kapott.

Teremakusztikai kérdésekkel is foglalkozott. 1934-ben, a Moszkvában megszervezett szovjet akusztikai konferencián is teremakusztikáról tartott előadást. Ő tervezte a Magyar Rádió 6-os stúdiójának akusztikáját. A képen az általa tervezett stúdió látható. Békésy mellszobra talán még ott áll a stúdió előtti folyosón, ha ki nem dobták a semmihez se értő, barbár vezetők.

1940-től lett a Pázmány Péter Tudományegyetem Gyakorlati Fizikai Tanszékének vezetője. Állítólag pocsék tanár volt, nem egy kifejezett celeb-típus. Előadásaiban nem tényeket közölt, hanem a tudományos kutatás módszereit mutatta be.

A 2. világháború után Stockholmban, a Karolinkska Intézetben dolgozott, ahol végre élő majmokkal kísérletezhetett. Előtte, még Pesten, arra is volt példa, hogy egy cirkusztól kapott egy halott elefánt fejet, ami azért volt előnyös, mert az elefánt hallószervei sokkal nagyobbak, mint az emberé. Az intézetben készítette el azt az automata audiométert, amelynek továbbfejlesztett változataival napjainkban is vizsgálható a halláskárosodás mértéke.

Külföldi tanulmányútjának egyéves hosszabbítását 1947-ben nem engedélyezték. Ennek nem annyira politikai okai voltak, mint inkább a tudóstársak féltékenysége. 1948-ban örökre elhagyta a hazáját.

1966-ig az USA-beli Harward Egyetem munkatársa volt. A Memorial Hall alagsorában hozta létre az Érzékszervek Élettanának Laboratóriumát. Megépítette a fül működéshű mechanikai-elektromos modelljeit, amelyek igazolták hallás-elméletét. Ekkor már az USA hadseregének is dolgozott. Azt kutatta, milyen érzékszervi vizsgálatokkal lehet eldönteni, hogy ki, milyen katonai szolgálatra alkalmas a világűrben. Az ilyen irányú – és sokáig titokban tartott – munkája miatt nem mert haza jönni, mert attól félt, hogy lelövik. Nem a magyarok, hanem a CIA. Túl sok titkot tudott. Az orvosi Nobel-díj is itt érte őt 1961-ben, "A csigában történő szimulációk fizikai lefolyására vonatkozó fölfedezéseiért.” Valójában e fölfedezéseket még Magyarországon tette, s a legújabb dokumentumok szerint e későn kapott díjjal is palástolták katonai kutatásait. A laboratórium 1996-ban leégett, és Békésy összes feljegyzése megsemmisült. Meglehet, ez sem volt véletlen.

Ezt követően fogadta el a Hawaii Egyetem meghívását, s ettől kezdve többnyire Honoluluban élt és dolgozott. Békésy György 1972. június 13-án, rákban halt meg. Munkatársa és barátja, Floyd Ratliff szerint George von Békésy valódi reneszánsz ember volt, nagyon széles érdeklődéssel, nagyon mély tudással.

„Visszatekintve Magyarországon eltöltött éveimre, mondhatom, hogy sokkal alapvetőbb és sokkal fontosabb kutatásokat végeztem ott, mint később az Egyesült Államokban. De eredményeim sokkal gyorsabban nyertek elismerést Amerikában.” – írta a tudós az emlékirataiban.

Ahhoz, hogy te is elmélyítsd a tudásodat, kérlek, hogy olvasd el, nézd meg, hallgasd meg ismét gondosan az eddigi részeket, különben nem fogod érteni a következőket.