Az elektronikában a normalizálás valamihez igazítást jelöl, a normalizált állapot pedig vagy valamilyen alaphelyzetet vagy az igazítás megtörténtét jelöli.

A hallásmechanizmusban is felfedezhetők normalizálási jelenségek, amiket részben a már eddig leírt sajátosságok mutatnak, normalizáltnak pedig az átlagos, egészséges hallást, észlelést és az erre adott válaszreakciókat tekintjük.

A hangtechnikai normalizálást már becsempésztem egyszer, elsőként tehát a legegyszerűbb normalizálásról lesz szó, arról, amikor megadjuk a maximális jelszintet, és ehhez igazítjuk a többit. Legyen ez a jelszint a 0 dB!

Hallgassad meg először az eredeti jelet, majd a normalizáltat!

Ugyanígy normalizálunk egy másik hangfájlt is:

Néhol valóban eléri a jel szintje a 0 dB-t. Hogy ez jobban látszódjék, a második esetben széthúztuk az időskálát a normalizált részen.

Egy kicsi szakaszon még jobban:

A csúcsnormalizálásnak az az értelme, hogy jobban kihasználjuk az eszközeink lineárisan működő tartományát. Azt már jól tudod, hogy a nagyobb jelet kisebb veszteséggel lehet átvinni vagy rögzíteni egy zajos csatornán. Az sem újdonság, hogy noha technikai értelemben nem változott a dinamika, mégis a nagyobb hangerővel szóló hangot nemcsak hangosabbnak, hanem szebbnek, jobban elemezhetőbbnek, árnyaltabbnak halljuk, mint a halkat a hallórendszerünk torzításai miatt.

Hogy némi újdonság is legyen a dologban, hallgassad meg a két normalizált jelet egymás után!

Dráma van! A két részlet egyáltalán nem egyformán hangos. Mégpedig azért nem, mert noha a csúcsszintek azonosak, a két jel energiatartalma különböző. Ha egy rádióműsorban vagy egy diszkóban e két részlet egymás után szólalna meg, bizony, kapkodni kéne a hangerő szabályzóhoz vagy a keverőhöz. A csúcsnormalizálás tehát védi ugyan a rendszert a túlvezérléstől, de a hangosság-érzetet nem képes ugyanarra a szintre hozni. Mégpedig azért nem, mert – és most figyelj! – mert nem nyúl bele a jel tartalmába, csak az erősítést változtatja meg, amit nem tekintünk torzításnak.

A probléma olyannyira összetett, hogy évtizedeken keresztül bajlódtak azzal, hogy miként lehetne a hangosságot normalizálni. Amit sikerült elérni, az az, hogy ha nem vesszük figyelembe, hogy a hangosság-érzet nemcsak a jelek villamos és akusztikai jellemzőitől függ, hanem attól is, hogy egy-egy hallgatónak mi tetszik, akkor a hangosságnormalizálók nagyjából azonos hangosságszintre tudnak hozni egymástól eredetileg független jeleket.

Az egyik ilyen eszköz, számítógépes algoritmus a ReplayGain névre hallgató cucc.

Bővítmény formájában is létezik, innen töltheted le:

http://forum.audacityteam.org/viewtopic.php?f=42&t=63067

A „NEW VERSION”-ra kell kattintani.

Letöltés után a bővítményt az Audacity program Plug-ins mappájába kell másolni.

Ha minden jól megy, akkor vagy felismertetés után, vagy automatikusan megtalálod az Effekt menüben a Replaygaint.

Föl fog ugrani egy kis ablak. Ha az „Analise”-t választod ki, akkor a program elemzi, hogy a biztonság kedvéért – nehogy túlvezérlődjék a a jel – milyen szintre ajánlott normalizálni. Tapasztalataim szerint ez nyugodtan figyelmen kívül hagyható. A „normalize” kiválasztását követően nyomd meg az OK-t, és pillanatokon belül megtörténik a csoda.

Hallgassad is meg!

Mit is művelt a program valójában? Ez volt az eredeti csúcsnormalizált

És ez lett belőle

Az első részlet csúcsszintjéhez nem nyúlt, a másodikét viszont igencsak lenyomta, kb. a felére, vagyis 6 dB-lel. Az első részlet hullámformájában lényeges változtatásokat látunk, tehát a program eltorzította az eredeti jelet. Ez derül ki a spektrumképből is, amit az Audacity „elemzés” menüjéből lehet előcsalogatni.

Ha jobban megnézed a két diagramot, nemcsak azt látod, hogy a hangosságnormalizált változatban a középtartomány feldúsult, hanem azt is, hogy megemelkedett mindennek a relatív szintje kb. 12 dB-vel. Ha ismét meghallgatod a végeredményt, azt is észreveheted, hogy a két részlet hangzásvilága lényegesen közeledett egymáshoz.

A hangosságnormalizálásnak ez az egyik nagy előnye, ha... Ha nem fontos az egyes nóták egyénisége. Mert ezek a programok bizony, uniformizálnak. Ez a malackodás egy „mindegy, mi szól, csak ne legyen csönd” háttérműsorban vagy egy buliban nem zavaró, de ha figyelni is akarsz a zenére, baromi fárasztóvá válik.

Nézd csak, mit csináltak a dalommal! – énekelte egykor Melanie.

De mi van akkor, ha nem ugyanolyan sorrendben és nem teljesen ugyanazokat a nótákat akarod lejátszani? Visszavonható-e a hangosságnormalizálás?

Az Audacity és más, egyszerű programok nem tudják azt, ami a ReplayGain lényege. Mégpedig, hogy nem a hangfilét módosítjuk, hanem a hangfilét kiegészítjük egy adatsorral. Ez az adatsor azt mondja meg a lejátszó szoftvernek, hogy egy-egy adott lejátszási sorrend esetén hogyan végezze el a hangosságnormalizálást. Ha a nóták egy része kicserélődik, akkor ez a kiegészítő adatsor – a metafilé – módosul. Ezt az adatsort album-adatnak hívjuk, ugyanis az egyes nótákat külön-külön is lehet hangosságnormalizálni. Az album adatsor úgy áll elő, hogy az erre alkalmas szerkezettel elemeztetjük a teljes, egymás után szerkesztett műsort, és a program ennek megfelelően társítja az egyes nótákhoz az adatsorokat.

A ReplayGain-nek számos alváltozata van, és a metafilé is más és más, függően attól, hogy a hangfilé micsoda; pl. flac vagy mp3. Természetesen, olyan lejátszó eszközt kell alkalmazni, ami tudja értelmezni a metafilé tartalmát. Ha nem tudja, akkor nincs hangosságnormalizálás.

A közismert VLC szoftver képes értelmezni a metafilé hangosságnormalizálás adatait, a winamp pedig képes ilyeneket készíteni is.

Ehhez a winampban be kell tölteni a kívánt album számait a médiatárba. Ha album adatsort akarsz készíteni, akkor az összes nótát ki kell jelölni.

Jobb egérgombbal bökj rá a kijelölt nótákra, válasszad a „Küldés”, majd a „ReplayGain kiszámítása” parancsot!

Ha a program kiszámolta a megfelelő értékeket, eldöntheted, hogy az egyes számokhoz (track) vagy az albumhoz mented-e őket.

Ha ReplayGain adatsorral bővített számot vagy albumot hangosságnormalizálással akarsz lejátszani, a winamp beállításainál be kell jelölnöd ezt a lehetőséget, és már indulhat is a party.

Ennyi. Egy nagy fenéket ennyi. A ReplayGain és más hangosságnormalizálók algoritmusa eléggé kacifántos eljárásokon alapul. Ahhoz, hogy ne csak bambán alkalmazd ezeket, illetve, hogy el tudd dönteni, melyiket mikor alkalmazod vagy használod-e egyáltalán, jó időre visszalopózunk a pszichoakusztikához. Mert most jön még csak a java!