XXI. századi diszkónika, 207. Mellotront mindenkinek!

Noha keveseknek adatott meg, hogy valamelyik analóg Chamberlin, Mellotron vagy Novacord gazdája lehessen, ez a fura hangszercsalád nemcsak a muzsikusok, hanem a zenerajongók szívébe is belopta magát. Az instrumentumok hátrányai közül a két legnagyobb az ár és a súly volt. Ahhoz, hogy ezt a népszerű hangszert bárki birtokolhassa, e két paraméter értékét kellett jelentősen csökkenteni, lehetőleg nullára.

A Mellotronok és különböző változatai számos más kórságban is szenvedtek. Olyan sokban, hogy szinte felsorolni is lehetetlen az összeset, ezért csak a legjellemzőbbeket foglalom össze. (A továbbiakban, hacsak nem jelzem külön, a Mellotront összefoglaló néven használom, tehát pl. Chamberlinek és a Novacordok értelmében is.)

Még az M400-as típust is elég kevés példányban készítették, és ezen a típuson belül is számos változat létezett. Pl. az EMI egy licensz alapján gyártott 100 darabot, és az EMI kicsit más, mint az eredeti M400, ami nemcsak abban nyilvánul meg, hogy nem fehér színű.

mmk02

Mivel a hangszereket egyedileg, kézműves jelleggel gyártották, ahány hangszer, annyiféle; annyira sem hasonlít egymásra két azonos típusú Mellotron, mint amennyire – mondjuk – két Steinway D 274 akusztikus zongora. Ráadásul, a megrendelő kérésére gyakran módosítottak valamit a hangszeren; legtöbbször a hangmintákat cserélgették másra. A Mellotronok analóg mágneses hangrögzítésen alapulnak. Ennek a módszernek egyik kikerülhetetlen jellemzője a szalagzaj. Mivel a Mellotronon gyakorta több billentyűt is egyszerre nyomnak le a muzsikusok, ez a zaj tetemes lehet, olyannyira, hogy sok zenész porszívónak becézte a hangszerét. Az analóg szalag öregedésével a felvételek elveszíthették a magashang tartalmukat, vagyis a Mellotron hangja időről-időre változott. Az idősödő szalag egyre inkább nyúlt, fodrosodott, rosszabbul érintkezett a fejjel. A jelkiesések (külföldiül a drop¬ outok) száma nőtt, mert a mágneses réteg le-levált a hordozótól, a hangszer recsegni-ropogni kezdett, mintha érintkezési hibái lennének. A szalagtovábbítás sem volt tökéletes, ebből adódóan a Mellotron hangja többé-kevésbé nyávogott. Remegett a hang, és ingadozott a magassága. A nyávogást angolul wow and flutternek hívják, a legtöbb Mellotron esetében ezt a paramétert nem specifikálják. A szalag-fej érintkezés során nemcsak a szalagok koptak, hanem a fejek is, és ez is magashang veszteséget okozott. Ha a szalag visszahúzása nem volt tökéletes, akkor a billentyű lenyomásakor kisebb-nagyobb koppanás hallatszott, ráadásul a megszólaltatni kívánt hang felfutásának egy része is lemaradhatott. A billentyűket szinte lehetetlen közel azonos fej-szalag nyomásra beállítani, ami a különböző magasságú hangokban kicsit eltérő karaktert eredményezett. A Mellotron billentyűzete nyomásérzékeny (aftertouch) és elmozdulás érzékeny jellegű, de ahány billentyű, annyiféle mértékben és módon. Ezek az érzékenységek némi utójátékot, újabb nyávogást okoztak a megszólaltatott hangban. Az analóg elektronikának is volt torzítása, többek között zaja. A legfeljebb nyolc másodperces lejátszási idő gyakran korlátja volt a művészi szabadságnak.

Mindezen problémák ellenére megható olvasni egyes muzsikusok véleményét, akik szerint az az érzés, amikor első ízben játszol igazi Mellotronon, olyan, mint amikor először eszel csokoládét, iszol valódi narancslevet vagy csókolózol. A Mellotron szaga, a fa érintése, a motor enyhe remegése és az a tény, hogy éppen a pontatlanságok miatt minden alkalommal másképp szólal meg a Mellotron minden egyes hangja, teszi a cuccot igazán érzékivé és szerethetővé. Elismerik, hogy a Mellotron szeleburdi, megbízhatatlan, s hogy a digitális változatok mindegyike praktikus, használnak is ilyeneket, ám a zenész és a hangszer kapcsolata ez utóbbiak esetében hűvösebb, tartózkodóbb. Noha a következő videóban kicsit sokat beszél a bácsi németül, ez a szeretet átsüt még akkor is, ha egy kukkot se értesz belőle, viszont ismét gyönyörködhetsz az M400-as hangjában és szerkezetében.

Ha Mellotront digitálissá akarják tenni, akkor az egyik kérdés az, hogy ezekből a sajátosságokból mit tartanak meg, és mit dobnak el annak érdekében, hogy a digitális Mellotron minél inkább megőrizze az analógok karakterét, de a megbízhatósága sokkal jobb legyen az elődökénél.

Az egyik kézenfekvő megoldás az volna, ha a Mellotron hangmintáit újból elkészítenék, immár modern hangfelvételi eljárásokkal. Ezt minden további nélkül meg lehet csinálni, hiszen vannak muzsikusok, a hangszerek is rendelkezésre állnak. Azonban az ilyen eljárások eredményét általában és nagyon tisztességesen nem nevezik Mellotron hangoknak. A cél ugyanis nem az, hogy pl. egy hegedűcsoport hangját adják vissza, hanem egy olyan hegedűcsoportét, amilyen a Mellotronon szólt.

A másik megoldás tehát az, hogy visszanyúlnak az eredeti felvételekhez – ha azok egyáltalán még hozzáférhetők. S itt valami egészen érdekes dolog történik. Ha az eredeti felvétel, vagyis a mesterszalag megvan, az nem úgy szól, mint ami a Mellotronban van, hiszen nem a mesterszalag, hanem a mesterszalagról készült másolatok kerültek az instrumentumokba, a másolás minden erényével és hibájával együtt. Tehát vagy egy még működő másoló géppel készítenek másolatot (ebből is legalább annyiféle van, ahány típusú Mellotron készült), vagy valamelyik, még fellelhető Mellotronból kinyerik a szalagokat, és azokat digitalizálják, vigyázva, hogy ne porladjon el a szalag még a digitalizálás előtt. A digitalizálás után vagy annak részeként hangrestaurálásra is szükség van. Lehetőleg azt az állapotot kell helyreállítani, amilyen a szalag akkor volt, amikor lekerült a másoló gépről. Vannak olyan számítógépes programok (iszonyatosan drágák), amelyekkel ez a feladat elég jó minőségben elvégezhető, de bonyolítja a helyzetet, hogy néhány másodpercből kell a helyreállításhoz szükséges paramétereket kinyerni. Szóba jöhet még, hogy ha pontosan tudják, hogy egy-egy hanglemezen melyik Mellotron szólal meg, akkor azt a felvételt is ráeresztik a számítógépre, ezzel segítve a program dolgát. Sőt, az se ritka, hogy csak hanglemez létezik már, amin az adott Mellotron szól. Roppant izgalmas, pepecselős munka ez – meg is kérik az árát egyes modellek digitális hangtáraiban. S akkor még csak a hangtár utánzásáról volt szó, az egyéb paraméterekről nem.

A harmadik lehetőség, hogy nem a hangmintákat digitalizálják, hanem a Mellotron hangjának keletkezését utánozzák valamilyen modellező algoritmussal. Ez az eljárás a legalkalmasabb arra, hogy ne csak a hangtár jellemzőit, hanem a hangszer egészének tulajdonságait hallhassuk a digitális Mellotronokon. Feltéve, hogy jó az algoritmus.

S akkor még hátra van (hátra lenne) olyan billentyűzet kialakítása, amelyen játszva a zenész úgy érezné, mintha az analógot nyomkodná.

A digitális Mellotront többféle módon lehet megvalósítani. Az egyik ilyen módszer az, hogy valamilyen szintetizátorba Mellotron hangokat is beraknak. A nevesebb cégek mindegyike próbálkozott ezzel. A Korg pl. egy olyan szerkezetet gyártott, amelyen régi hangszerek szólaltathatók meg. A kb. félmillió forintért mért „SV1 Stage Vintage Pinano” Mellotron hangját az alábbi videóban kb. 5:30-tól kezdve hallhatod. Ennek a 2010-ben piacra dobott szintetizátornak leginkább a zongora hangjai jók, a Mellotron kevésbé. Mondhatni, rosszak.

A Korg azóta sem tudott jobbat csinálni, és már nem is erőlteti, hogy igazi Mellotron-utánzatot produkáljon. Persze, ettől még nagyon szép hangjai vannak pl. a kb. 700 000 forintért kapható Korg Grandstage-nek, de nem Mellotron hangok ezek.

Hogy ne kerüljön sok pénzbe, gyakran bővítő kártyák formájában voltak kaphatók a szintetizátorba dugható Mellotron hangok. Ilyen pl. a Roland SR-JV80-08 kártyája, amely a JV és XP sorozatú szintetizátorokhoz volt csatlakoztatható.

mmk03

A Roland RD-800 digitális zongorába is tölthetők voltak Mellotron hangminták.

Sajnos, a hangszer most is kapható utódának, az RD-2000-nek a hangját nem tudom megmutatni, de egyrészt ugyanazok is használhatók hozzá, mint az RD-800-hoz, másrészt ehhez már modellezett fájlok is készültek. Ez a cucc se olcsó, hazánkban 800 000 Ft körül mérik.

mmk04

A 21. század első évtizedében a Casio is próbált Mellotron hangzást fabrikálni.

Nem mondhatnánk, hogy túl jól sikerült, és a későbbi típusok sem ezen a területen remekelnek.

Az elektromechanikus hangszerek klónozásában vitathatatlanul a Nord csúcs.

mmk05

Igaz, ezek a hangszerek nagyon drágák, a fenti típus csaknem kétmillió forintba kerül. De nem kell kétségbe esni, egy másik hangszert alig a feléért kínálnak, és ez is tud mellotronul.

mmk06

A Nord sok esetben eredeti mesterszalagokból indul ki, közöttük olyanokból is, amelyeknek Mellotronba való másolatát nem forgalmazták.

mmk07

A cég honlapjáról csaknem 200 Chamberlin és Mellotron minta tölthető le, sajnos, csak olyan formátumban (nsmp3), amelyet kizárólag a Nord egyes instrumentumai tudnak értelmezni. Szerencsére, a honlapon számos hangpélda meg is hallgatható.

https://www.nordkeyboards.com/sound-libraries/nord-sample-library-30/sound-collections

mmk08

mmk09

A digitális Mellotron másik lehetséges megvalósítási formája, ha olyan hangszer készül, amelynek fő funkciója, hogy Mellotron legyen. Az ilyen szerkezetet célszintetizátornak nevezzük, és gyakorta az analóg Mellotronra hasonlít a külsejük.

mmk10

mmk11

mmk12

A fenti képeken az M4000D típus látható.

A szerkezet persze sokkal többféle hangszert utánoz, mint bármely analóg társa külön-külön. Az első változatát 2010-ben mutatták be. Azóta elkészült az M4000D Mini…

és az M4000D Micro is.

Sőt, létezik M4000D Rack is.

Az M4000D szilárd, fehér fa tokban van, bár létezik fekete színben is. Kapcsolói és gombjai a múlt század hatvanas éveinek divatjához alkalmazkodnak. A hangszer kicsit kisebb, mint az M400, és laposabb annál. A tömege 17,5 kg, ami még mindig sok. A készülék Svédországban készül (meg ki tudja, hol), Markus Resch cége gyártja.

mmk13

Több analóg típusból származnak a hangjai, pl. három hegedű a Chamberlin Music Master 500-ból, hárfa a Chamberlin M1-ből, sípos orgona és tenorszaxofon a Mellotron Mark I-ből, fuvola a Mellotron Mark II-ből, vonósok az M300-ból vagy változatos kórusok az M4-ből. Továbbá hatalmas egyházi orgonák, álmodozó karcos csellók, mandolin zenekarok és vibrafonok szólaltathatók meg vele. Összesen kb. 100 hang van az alapkészletben, és három kiegészítő flash kártya is vásárolható hozzá. Ezek hangkészletét három pdf filében nézheted meg.

https://www.mellotron.com/pdf/Soundcard01.pdf

https://www.mellotron.com/pdf/Soundcard02.pdf

https://www.mellotron.com/pdf/Soundcard03.pdf

Az M4000D általában 8 másodperces hangokat tartalmaz, de van benne néhány hurok is. Ellentétben az analóg Mellotronokkal, nem szólaltatható meg az összes hang egyszerre, csupán 12, korlátozott a polifónia. A billentyűzet természetesen nem olyan, mint az elektromechanikus társaké, de van a készülékben billentyűhang szimuláció is – a muzsikusokat mindazonáltal nem lehet átverni.

Az M4000D mini billentyűzete még rosszabb, és néhány szolgáltatás hiányzik belőle, pl. az XLR csatlakozók hátulról, viszont a tömege csak 9,5 kg.

mmk15

A 2017-ben piacra került Micro változatnak keskenyebbek a billentyűi, kevesebb is van belőlük, a hangszer tömege 2,9 kg.

mmk16

A Mellotron 4000D Rack ugyanazt tudja, mint az M4000D, de nincs billentyűzete, és a tömege 1,7 kg.

mmk17

A Mellotron 4000D kb. 3 600, a Mini kb. 2 400, a Rack kb. 2 000, a Micro kb. 1 200 euróért vásárolható meg, a bővítő kártyák pedig 4-500 euróért.

Nagyon különleges szerkezet az Electro-Harmonix cég MEL9 nevű kütyüje. Ez a pedál a gitáros játékából – figyelembe véve a hajlításokat is – gyárt Mellotron hangokat.

mmk18

Az eredeti gitárhangot és a Mellotron hangot egyidejűleg megszólaltatva, nagyon szép hangzásokat lehet csiholni a pedálból.

https://www.youtube.com/watch?v=MiTHc8d9D20

Azért az jó, mi, hogy a gitárból pl. fúvós hangszert csinálunk, a billentyűsből meg gitárt… A MEL9 különben nem túl drága, 80 ezer forint körül mérik. E pedál elé érdemes kompresszor pedált kötni a gitárhangszedők különböző érzékenysége miatt. Persze, egy jó kompresszor se sokkal olcsóbb, mint a MEL9.

mmk19

A Mellotron digitális előállításának következő módja, hogy számítógépen szólaltatunk meg, emulálunk Mellotron hangokat. Ezek a digitális Mellotronok vagy közvetlenül, vagy hangmunkaállomáson keresztül futtathatók. A közvetlen futtatásra meglepő példa, amikor a legolcsóbb számítógépből, a Rasberry Piből lesz Mellotron.

Egy iPad táblagép is válhat Mellotronná. Több ilyen is készült az idők folyamán, a legjobbnak a Mellowsound bizonyult. Ez a program Iphone-n és iPadon is fut, és a teljes verzió néhány dollárért letölthető az alkalmazás áruházból.

Az igazán komolyan vehető Mellotron emulátorok azonban elsősorban bővítményként érhetők el, noha egy részük közvetlenül is futtatható. Megjegyzem, hogy a legtöbb modern szintetizátor is együttműködik egy csomó munkaállomással, sőt, e szintetizátorokat is munkaállomásnak hívják.

Az egyik legjobb, bővítményként és önállóan is használható cucc a Sonic Lab cég GForce M tron Pro nevű programja, aminek alapcsomagja kb. 200 dollárba kerül. A legfrissebb változata 2019. április 30-án jelent meg. 64 bites windows és Mac gépeken müxik.

mmk20

A program hangtára több, mint 160 hangfilét tartalmaz, köztük 19 olyat, amit az Abbey Road stúdióban található magnószalagok újradigitalizálásával készültek. 40 hang hurokban játszható le. A „szalagokat” hátrafelé és fele sebességgel is le lehet játszani. A kiegészítő csomagok száma 19, és ezeket se ingyen töltheted le.

mmk21

Természetesen léteznek ingyenes számítógépes bővítmények is, csak ezek nem sokat tudnak. A jobbak közé tartozik az önállóan is futtatható Tapeotronic.

mmk22

Innen töltheted le a zip tömörítésű filét:

http://www.vst4free.com/free_vst.php?plugin=Tapeotronic&id=799

Ha lecsorgott, bontsd ki valahová, és vagy másold be a Tapoetronic.dll-t a munkaállomásod bővítmények (plugins) mappájába, vagy indítsd el a Tapeotronic.exe filét! Kicsit masszírozni kell a beállításokat, nekem pl. nem akart megszólalni, de aztán minden ment simán. A kis hangszer 16-féle hangot tud, kicsit változtathatók a paraméterek, és midi billentyűzetről is működik. A Mellotron alapjai próbálhatók ki vele.

Kicsit más hangja van a szintén ingyenes Redtronnak.

mmk23

A következő analóg Mellotron hangokat utánozza: Mark II. fuvola, Mark II. 3 hegedű, M400 cselló, Mark II. rézfúvósok, M400 vegyes kar, M400 vonósok, M400 fafúvósok, M300A hegedűk, M300B hegedűk. A zip filét innen töltheted le:

http://www.vstplanet.com/Instruments/VST_Synthesizers32.htm#REDTRON

Ha már a gépeden landolt, csomagold ki! A Redron_SE. dll-t és a Redron_SE mappát is másold be a munkaállomásod bővítmények mappájába! Indítást követően ne felejtsd el megjeleníteni a virtuális midi billentyűzetet, vagy ha van neked, csatlakoztass a géphez igazit! Sok mindent lehet állítgatni, érdemes kísérletezni vele. Nálam így fest a cucc a Reaperben:

mmk24

Noha szerintem a Redtron jó ideig kielégítheti az igényeidet, térjünk vissza a profi nagyágyúkhoz!

mmk25

A francia Arturia cég régóta foglalkozik elektrofon hangszerek utánzásával. Az „Arturia V Collection” nevű cucc legutóbbi, hetedik változata 24 hangszert emulál, közöttük végre Mellotront is, és nem is akármilyen eredménnyel! A program önállóan és bővítményként is használható. Indítás után csak az M400-hoz hasonló hangszert látsz.

mmk26

Némi konfigurálás után a Mellotron így is megszólal, de az igazi csodák a fedél felnyitása után tárulnak eléd.

https://www.arturia.com/products/analog-classics/mellotron-v/overview

mmk27

A steril hangzást tehát el lehet rontani annak érdekében, hogy az az analóg Mellotronokhoz hasonlítson. Effektcuccból is van néhány, nemcsak azok, amelyek a képen láthatók, hanem pl. Leslie hangsugárzó is.

mmk28

77 oldalnyi a program leírása, nagyon egyszerű angol nyelven és sok képpel.

http://downloads.arturia.net/products/mellotron-v/manual/Mellotron_V_Manual_1_0_1_EN.pdf

Az igazán érdekes persze az, hogy hány hangszer hangját lehet utánozni a Mellotron V-vel. Az alapkészlet a Mellotron Mark I, Mark II, M300 és M400 készletből válogat, de készíthetsz saját hangzásokat is.

mmk29

Stílusok között is válogathatsz.

mmk30

Természetesen minden szerkeszthető, az egyes hangok keverhetők egymással, ADSR is van, meg minden, ami kell, csak a számítógéphez csatlakoztatott midi billentyűzet rezgései a motortól, a fa illata… szóval, az eredeti vas hiányzik.

A videóban az Arturia egyik midi billentyűzetét is láthatod. Ezek a billentyűzetek sokat tudnak, de baromi drágák, az alábbi képen például egy 249 eurós példány díszeleg.

mmk31

Természetesen nem kell feltétlenül ilyet használnod. Egyébként egy csomó folyamat automatizálható midivel.

S most kicsit elbizonytalanodtam. Ugyanis ilyen igényesen kidolgozott Mellotron programot még soha nem hallottam. Napok óta játszom vele, tekergetek mindent, és miközben egyre többet tudok róla, annál izgalmasabb, ezért nagyon nehéz írnom az áráról. De mielőtt erről lenne szó, megmutatom, honnan töltheted le az ingyenes demó verziót.

https://www.arturia.com/products/analog-classics/mellotron-v/overview

mmk32

A letöltött program telepítése és indítása után már kezdődhet is az Arturia Mellotron V kipróbálása.

mmk33

Ha nem tetszik neked, nincs több kérdés. Ha viszont tetszik… Mint láttad, 199 euró az ára a teljes változatnak. Ez bizony nem kevés, és csak egyetlen hangszer. Az „Arturia V Collection 7” 24 hangszert tartalmazó változata viszont nem a huszonnégytszeresébe, hanem csak a duplájába kerül; nálunk 129 ezer forintba.

mmk34

Ez még inkább sok zsé, viszont pl. egy olyan Hammond orgona emulátor is van benne, ami szintén az eddigi legjobb.

mmk35

Azt gondolom, hogy ha termelésre használod az Arturia programjait, pénzt keresel vele sokat, akkor a fejlesztők kiváló munkáját jutalmazd meg annyival, hogy megvásárolod a 24 progit. Ha viszont csak szórakozásra vagy tanulásra használod, már van ebből is feltört változat. Viharos gyorsasággal készült el.

mmk36

Vigyázz! Ha már kipróbáltad a demó változatot, akkor azt nagyon gondosan el kell távolítani, különben szívni fogsz. A teljes Arturia telepítése során számíts arra, hogy legalább egy órán keresztül fog dolgozni a cucc, mire mindent kicsomagol és felkúszik a helyére.

S hogy van-e jövője a Mellotronnak? 2018. nyarán a „Mellotron variációk” című művet játszották el az USA-ban, amelynek zenei anyaga CD-n még abban az évben megjelent. 2019. július 26-án került forgalomba a felvétel rózsaszínű analóg lemezen is.

mmk38

mmk39

A hangversenyt videón is rögzítették, a film bemutatóját 2019. november 8-án, a Memphis állambeli Crosstown művészeti színházban lesz.

2019. december 7-én este nyolckor pedig Nashville-ben lesz egy újabb koncert. Ha éppen arra jársz, ne hagyd ki!