XXI. századi diszkónika, 210. Az éteren túl

Bármennyire is szeretjük a teremint, az, hogy nem könnyű játszani rajta, s hogy szűkös a hangszínkészlete, arra késztette a későbbi – vagy a Lev Tyermennel azonos korszakban alkotó – hangszerfejlesztő harcosokat, hogy vagy annyira lebutítsák a hangszert, hogy azonnal játszani lehessen rajta, vagy gazdagítsák a megszólalás lehetőségeit.

Az utóbbira példa az ondes Martenot (Martenot hullámai) nevű hangszer. Maurice Martenot-nak a Lev Tyermennel közös vonása, hogy (zongora- és zeneszerzés-tanulmányai mellett) ő is tanult csellón bazseválni, és az ő egyszólamú, monofon elektronikus hangszere is képes volt a csellón és más vonós hangszereken könnyen megvalósítható glisszandó és vibrátó előidézésére.

aet02

aet03

Az ondes Martenot 1928-as első változata két egységből állt. A hangmagasságot egy, a tokjába porszívóvezeték módjára visszatekeredő zsinór kihúzásával és visszaengedésével lehetett szabályozni, a zsinór végén gyűrű volt a jobb kéz hüvelykujja számára. A hangerőt és a hangindítás élességét, felfutását a bal kéz határozta meg egy, a gázpedálhoz hasonlóan működő kallantyú lenyomásával. A képen a feltaláló húga püföli a hangszert.

aet04

Az első változatot 1929-ben követő másodikban a hangmagasságot szabályozó gyűrűs zsinór egy ál-zongorabillentyűzet fölé volt vízszintesen kifeszítve, és olyan hurkot alkotott, amely az álbillentyűzet két szélén elhelyezett csigákon fordult meg – tehát a zászlófelvonó zsinór elvén működött.

Az 1930-as harmadik változat hagyományos zongorabillentyűzethez hasonlót tartalmazott, de a billentyűket oldalra is lehetett mozgatni: fél hangot lefele vagy felfelé csusszantva lehetett vibrátózni, de rendesen glisszandózni nem. Az 1933-as negyedik változat az előző három szintézise, tehát egyaránt található rajta zongorabillentyűzet és gyűrűs zsinór. Az üvegből készült hangerőszabályzó billentyű és a regiszterkapcsolók egy kis fiókban kaptak helyet.

aet05

Az 1950-ben piacra dobott ötödik változat tökéletesítette a negyediket, a hatodik 1955-ben már kisebb és könnyebb alkatrészeket tartalmazott. A hetedik változat 1975-től volt az utolsó analóg, ez már tranzisztorokkal készült, a búcsúzó példány 1988-ban hagyta el a gyárat. Összesen 370 db hangszert gyártottak, köztük olyat is, amit rádióval építettek egybe.

Lényeges eltérés a tereminhez képest a hangszínszabályozás kifinomultsága. A T, G, 8, N, C, O és g jelekhez tartozó kapcsolók különböző hullámformákat váltanak, a D betűkkel párosított számok alatti kapcsolók pedig különleges hangszórókat hoznak működésbe. Az ondes Martenot-hoz a hagyományoson kívül további háromféle, kiegészítőkkel ellátott hangsugárzó tartozik: az egyikre kisméretű gongot, a másikra rezonáns húrokat, a harmadikra pedig zengető rugókat szereltek. A hangsugárzók ilyesfajta felosztása, jelentőségük hangsúlyozása, a hangszer szerves részének tekintése arra utal, hogy Maurice Martenot tisztában volt azzal, hogy elektronikával önmagában nem lehet megoldani azokat a feladatokat, amiket egy hangszertől elvárhatunk. Pedig hol voltak még akkor a gitárerősítők…

aet06

Az ondes Martenot-ban rejlő lehetőségeket nagyon szerették a 20., és kicsit a 21. század kísérletező szomorúzenei komponistái.

aet07

Kb. 1 500 műben szerepel a hangszer. Első hallásra furcsa, de szép muzsikákat alkottak.

A következő nótában nem is elégedett meg a szerző egy hangszerrel.

Lehet persze még több is, mondjuk, hat darab.

aet08

A fenti lemezen levő egyik műből már hallottál egy kis részletet. Következzék egy etno + progresszív rock keverék 1975-ből. Mondjuk, ennek a meghallgatásához is kell kicsit edzeni:

A The Guardian szerint az ondes Martenot hangja ugyanolyan nyugtató és játszadozó lehet, mint egy vonósnégyes, de „nyugtalanul izgat, ha örömmel nyúzzák". A The New York Times a hangját "kísérteties sikolynak" írta le.

Az ondes Martenot hangzását egy korai, 1975-től gyártott szintetizátorban, a Yamaha GX-1-ben is megpróbálták utánozni, de ez akkor még kevéssé sikerült.

aet09

Azért a 21. században is rá lehetett venni néhány poposabb előadót, hogy játsszon az ondes Martenot-n. Ha nem is az eredetin, de legalább a Japánban fejlesztett és jelenleg is gyártott, kb. 2 000 euróért mért ondomon.

aet10

Az ondes Martenot ihlette az egyik klónt is, a Therevoxot. Ez egy analóg szintetizátor.

aet11

Az ondes Martenot-nak kevés bővítmény változata van, és egyik sem ingyenes. A Soniccouture cég „Ondes” nevű bővítményéért 89 eurót kell leszurkolni, és csak az ingyenes Kontakt Playerrel vagy a fizetős teljes Kontakttal használható.

aet12

Ez a bővítmény az eredeti ondes Martenot-kból vett mintákon alapul, de lehetőséget ad polifonikus játékra is, és van benne ADSR. Sztereó beállítási lehetőség is van, de minden „fejlesztés” kikapcsolható. Modellezi a három hangsugárzót, ezek tulajdonságai változtathatók. A midizés igen sokoldalú lehetőséget nyújt, a gyártó azonban felhívja a figyelmet, hogy sokat kell gyakorolni.

A másik út a hangszer olyan butává tétele, hogy ne kelljen megtanulni hozzá a muzsikálás sajátos, csakis arra a hangszerre jellemző játékmódját, cserébe viszont a zeneszerszámon való játék alig engedi a hangzás egyedi módosítását. Ez gyakran nem baj, mert nem mindenki szeret kísérletezni. E lebutított hangszerek egyike az elektro-teremin. Paul Tanner fejlesztette ki Bob Whitsell-el 1958-ban. Tanner harsonán játszott Glenn Miller zenekarában, majd csatlakozott az USA hadseregének légierejéhez.

aet13

Az elektro-teremin ötlete nem véletlenül a harsonából indult ki; a hangmagasság beállításához csúszkát használ. Az egyes hangok helyét „billentyűk” jelzik, de ezek valójában csak matricák.

Az elektro-tereminen a hangerőt az oldalán levő gombbal, egy potenciométerrel lehet szabályozni. A teremin hangja összetett, leginkább az emberi hang és a cselló hangjának keveréke; az elektro-tereminé csak gyalog szinusz.

Hallgass meg egy nótát is, Tanner előadásában!

Ez pedig a legismertebb felvétel a Beach Boys-tól.

Egy Tom Polk nevű ürge 1999-ben készített néhány elektro-teremin változatot, amelyet Tanner tiszteletére tannerinnek nevezett el.

aet14

Az alábbi – igen rossz minőségű – felvételen ez a hangszer szól.

Ez pedig egy másik elektro-teremin klón:

Elektro-teremin bővítmény valószínűleg nem készült, helyette a teremin bővítmények tökéletesen megfelelnek. Az elektro-teremin nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a szinuszos hang még az eredeti teremin hangjánál is unalmasabb volt. A felhangok hiánya miatt a zenekari játék során sok hangszer hangja elfedte, vagy ha mégsem, akkor meg olyan aránytalanságokat okozott, amelyek miatt hamarosan száműzték őt a szintetizátorok. Ha pedig mélyebben belegondolunk, a teremin-élmény részei azok a mozdulatok, amelyeket az előadók csinálnak a „semmiben”.