• 1
  • 2

Bill Withers, a Grammy díjas repülőgépgyári munkás

Bill Withers egyike volt a 70-es évek legismertebb soul zenei művészeinek. Hatalmas slágerek kötődtek a nevéhez, mint az Ain’t no sunshine, a Lovely day, vagy a Lean on me, hogy csak néhányat említsek. Sőt, azon kevesek közé tartozott, akinek a dalai annak idején hozzánk is eljutottak nem néhány évtized, csak néhány hónap, év csúszással. Több, a nagyközönség számára kevésbé ismert kiváló dala fut a Soul Station Radio repertoárjában, mint pl a Creativ Source, Who is He and what is He to you című funk sláger. A művész részletes életrajza és lemezeinek története olvasható weboldalunk bio and discogs menüpontja alatt, de most itt, egy vele kapcsolatos érdekességet osztanék meg.

 

Pályája kezdetén rendszeresen és szorgalmasan dolgozott a Douglas Aircraft Company (DC tipusú gépek) kaliforniai összeszerelő üzemében. Napi munkája után kisebb klubokban vállalt fellépést a 60-as évek végétől és egyre sikeresebb lett. Saját dalait adta elő, melyeket évekkel később az egész világ megismert. Miután a Sussex Records elnöke felfedezte és elkészítették a stúdióban első nagylemezét, még mindig szorgalmasan bejárt munkahelyére. Nem akart felhagyni biztos kenyér keresetével, ugyanis a rendkívüli tehetsége ellenére sem bízott a hosszú távú sikerességében. Szerénysége, melyet sugall, a mai napig végig kíséri és példaértékű.

Egyetlen napot sem szeretett volna hiányozni a gyárból, ezért a stúdiófelvételeket is az állandó munkája utánra időzítették. A lemezkiadó egy napra fényképészt szerződtetett azért, hogy Billről a promóciókhoz és persze a lemezborítóhoz fotót készítsen. Nem volt hajlandó szabadságot kivenni, hanem azt kérte, hogy miután a fotósnak mindegy, hogy hol dolgozik, menjen be hozzá a gyárba és készítse el ott azokat. Így történt, hogy az ebédszünetében tudtak csak fényképezni. Jól látható a lemezborító képén, ahogy áll az ebédlőajtajában, a téglafalnak támaszkodva és mögötte ott az ebédhordó üst. A Grammy díjas album lemezborítója, két DC9-es repülőgép wc -ülőkéjének a szerelése közben, ebédszünetben készült. Az akkori órabére 3 dollár volt. A kollégái a tányérjaik fölül, levest kanalazgatva kiabáltak Billnek viccesen, hogy - Hey Mr Bill „Hollywood” Withers – emlékezett vissza a művész. A munkatársai nagyon szerették és innentől kezdve állandóan viccesen gúnyolódtak vele. Az album a fotózás után kb 4 hónappal jelent meg, de időközben Bill-t létszámleépítés miatt több száz társával együtt elküldték a munkahelyéről.

Bill elkeseredve üldögélt munka nélkül otthonában, amikor megjelent a Just as I am, melynek sikerességét ismerjük. Két levelet kapott akkor reggel. Az egyiket a Douglas Aircraft Company-tól és az állt benne, hogy visszaveszik régi munkahelyére. A másikat Johnny Carson küldte, aki az egyik legnépszerűbb kaliforniai tv műsortt vezette akkoriban, Tonight show címmel. Bill akkor úgy döntött, hogy nem a repülőgépgyárba fog dolgozni, hanem a show bussines-t választja teljes erejéből. Milyen jól jártunk ezzel a bölcs döntésével.

Megjelent: 798 alkalommal