• 1
  • 2

Stax Múzeum, Art Leadership Award 2015

Mint láthattuk az elmúlt hetekben, az amerikai sajtó és annak főként a művészetekről szóló rovatai sokat foglalkoztak a Motown és a Philadelphia International Records háza táját érintő dolgokkal.

Ezt a sorozatot a héten követte, a southern soul stílus fellegvárának számító memphisi Stax kiadóról szóló hírek. A Stax Múzeuma, néhány napja megkapta, a Tennessee állam kormányzójától kapható legmagasabb művészeti kitüntetést, az Art Leadership Award-ot, melyet olyan intézmények nyerhetnek el, akik a legtöbbet tették a művészetért támogatóként, pedagógusként, vagy művészeti ágat támogató vállalatként.

stax vegeA Stax Records Múzeum, az egykori kiadó helyén került kialakításra Memphisben, a McLemore sugárút és a College utca sarkán, 2003-ban. A Stax kiadónál, fennállásának közel 15 éve alatt, majd 200 Billboard slágerlistás dalt készítettek és közel 300 volt azon zeneművek száma, melyek a soul listákra kerültek. Olyan, ma már legendává vált énekeseket támogatott a Stax, mint Otis Redding, Isaac Hayes, vagy Albert King. A Stax Múzeum, ma nem csak feleleveníti és megmutatja az amerikai soul zene fontosságát és a későbbi időszakokra, az egyetemes zeneművészetre gyakorolt kiemelkedő hatását, hanem jelentős energiákat fordít az oktatásra, és rendkívül pozitív hatással van a társadalmi életre. A Stax Múzeumot működtető alapítvány ma országos szintű középfokú zeneiskolát és akadémiát működtet.

satx kozepHíven folytatja a Stax Records-nál, a 60-as évek elején, az akkori szegregációs környezetben elkezdett karitatív tevékenységét, mely szerint a hozzájuk befolyt bevételek és adományok jelentős részét fordítják jótékonysági célra. Támogatja a rászorulókat, és a szegény, de tehetséges fiataloknak biztosít rendkívül magas fokú képzést. A Time magazin a Stax Múzeumot, mint az egyik leghitelesebb amerikai intézményt említi. A National Geograhic folyóirat Memphis-t, a világ 20. legérdekesebb városának jelöli „best of 2013” listájában, kiemelve, hogy ennek rendkívül nagy szerepe van a Stax Múzeumnak, mely zarándokhellyé vált. A múzeumot és intézményeit üzemeltető Soulville Alapítvány napjainkban 625 diák számára biztosít olyan magas fokú, elsősorban soul zenei képzést, hogy az ország bármely felsőfokú zenei intézményébe, 100%-os a felvételt nyerő diákjaik aránya.

A Stax kiadóról és a southern soul stílusról a „stílusok” menüpont alatt olvashat többet, de pl Isaac Hayes életének és lemezeinek a története is megtalálható a bio&discogs-ban.

Megjelent: 1353 alkalommal