Még csak pár másodperces időközönként követik egymást az esőcseppek. Külön-külön hallatszik a koppanásuk, amint földet érnek. Ha nagyon figyelsz, azt is meg tudod mondani, hogy egyenként hol landolnak. Aztán egyre jobban szaporázzák, de még mindig szétválik a becsapódásuk hangja. Végül leszakad az ég, s folytonos, az egyes összetevőit tekintve lokalizálhatatlan hangtömb, hangfelhő vesz körül.

A modern mintázók elképzelhetetlenek ismétlők, szekvenszerek nélkül. Rájöttek erre az Akainál is, azonban az, hogy a mintázókról elsőként ennek a cégnek a neve jusson az eszünkbe, egy másik cégnek tönkre kellett mennie.

A két fogalom nem mindig egymás ellentéte, ha azonban az Akai cég nevét halljuk, csak a profi muzsikusoknak és diszkósoknak jutnak eszébe az Akai mintázói.

Amikor az IBM-ben kitalálták a PC-t, nem gondolták, hogy egy irodai használatra szánt berendezésnek hangot is kell majd adnia. Ezt a rést használták ki olyan otthoni számítógépek, amilyenek a Sinclair Research vagy a Commodore Business Machines termékei voltak.

A mintázók (szemplerek) tanulmányozása azt bizonyítja, hogy a muzsikában nem mindig fontos a létrehozott hang minősége. S ha nem sikerül – technológiai vagy költséghatékonysági okok miatt – hagyományos értelemben vett szép hangokat csiholni, akkor a hangzásmódosító eljárások és a szolgáltatások képesek elfedni a mégoly drága eszközök hibáit, legalábbis egy ideig.

Ha végigtekintünk a magyar feltalálók és találmányok sorsán, akkor az az érzésünk támad, hogy roppant tehetségesen barmoljuk el a lehetőségeinket. Mintha hazánk döntéshozói kiváltképp nagy állatok lennének. Pedig nem vagyunk ebben a tekintetben sem rosszabbak más népeknél, de a kudarcaink jobban érintik meg a lelkünket, mint mások sikertelensége.