A zenei folyamatok, a zeneszerző és – ha volt ilyen külön, a hangszerelő – elképzeléseinek rögzítésére sokáig a kotta volt a jellemző. Noha sokunk a kottaolvasással is nehezen birkózik, a kottaírás sem volt kényelmes a komponisták számára, ugyanis csak az utóbbi évtizedekben terjedtek el a kottaíró programok.

Az elektrofon hangszerek vezérlői nemcsak az akusztikus hangszerekéhez való viszony alapján csoportosíthatók. Az un. dimenziók szerinti felosztás is több lehetőséget kínál.

Egy akusztikus hangszert fújással, ütéssel, pengetésssel vagy dörzsöléssel szólaltatunk meg, mely tevékenységek során a zenészek leginkább a következő fizikai paraméterekkel játszanak: nyomás, sebesség, szög és pozíció. Ezen belül háromféle vezérlési gesztust különíthetünk el: a gerjesztést, azaz energia bevitelét a rendszerbe; a kiválasztást több lehetséges érték, pl. a hangmagasság vagy a hangszínek közül, illetve a modulációt, vagyis pl. hangerő vagy frekvencia periodikus változtatását.

A gesztus a nem szóbeli, metakommunikációs közlést jelöli, a testbeszéd egyik formája. Mozdulatokkal, taglejtésekkel fejezzük ki, amit szavakkal nem lehet. Az elektronikus hangszerek világában gesztusvezérlésen azt értjük, hogy valamilyen mozdulattal vagy mozdulatsorral hatunk a hangszer hangjára.

A 21. században a midi egyre szorosabban kapcsolódott a személyi számítógépekhez. Ebből az következhetett volna, hogy a midi üziket akár helyi hálózatokon, akár interneten keresztül is egyszerűen lehet továbbítani, csak rá kell szabadítani vezetékes vagy drótnélküli rendszerekre.

A midi üzeneteket adó és vevő, egymás után fűzött elrendezés korlátjai hamar kiderültek. Ha túl hosszú volt a lánc, a midi-jel eltorzulhatott, s ha valahol elszakadt a drót, a szakadás utáni összes eszköz vezérelhetetlenné vált.