Már Laurens Hammond élete során is felvetődött, hogy a hangkerekeket elektronikus oszcillátorokkal kellene felváltani, mert az utóbbiak lényegesen kisebb súlyúak, méretűek, hangolhatók és vezérelhetők. Azonban az analóg, csöves vagy félvezetős oszcillátorok könnyen elhangolódtak, az kész csoda volt, ha egy-egy korai elektronikus orgona nem mászott el a koncert kezdetétől annak a végéig.

Laurens Hammond egyik érve a Leslie hangsugárzóval szemben az volt, hogy a Hammond orgona hangját vibrátóval, kórus effektussal és zengetővel együtt a hangszer vonal kimenetéről is lehet hangosítani vagy rögzíteni, a Leslie hangsugárzóhoz viszont mindenképpen mikrofon kell. Don Leslie viszont azzal vágott vissza, hogy a Leslie hangsugárzóhoz a Hammond orgona effektjei nem is hasonlíthatók.

Mindig együtt jár. Az egyik a Hammond orgona, a másik persze, hogy a Leslie hangsugárzó! Az a szerkezet, amely egyértelművé tette, hogy a Hammond orgona nem a sípos orgona jobb-rosszabb utánzata, még akkor sem, ha rengeteg templomban használják orgona helyett.

Miként a világon semmi, így a Hammond orgona sem tökéletes. E remek hangszer hiányosságaival nemcsak azért érdemes foglalkozni, mert egy letűnt kor csodás képviselője, hanem azért is, mert a hiányosságai az évtizedekkel későbbi elektrofon hangszerekre is jellemzők, és amelyek miatt még nem sikerült teljesen utánozni a Hammond orgonát.

Az elektromechanikus hangszerek közül a legnagyobb karrier kétségtelenül a Hammond orgonáé. Ennek egyik oka, hogy jó időben született meg a hangszer. A másik, hogy rengeteg pénzt nyomtak a reklámozásába. A harmadik, hogy ugyanúgy nem orgona, ahogy a Rhodes zongora sem zongora, jóllehet, a hangzása közelebb áll a sípos orgonáéhoz, mint a Rhodes zongora hangja az akusztikus zongoráéhoz.

Vásároljon mosómedvét! – mondja Pepin sógor a Sörgyári capriccioban.