A leggyakrabban több összetett hang is szól egyidejűleg, vagyis egy adott időpillanatban nagyon sok harmonikus (és több alaphang is) található egyszerre a hangingerben, és ezek átfedésben vannak egymással. Ezeket az átfedésben lévő, összekeveredett harmonikusokat szét kell a hallórendszerünknek válogatnia, megállapítania, hogy melyek járnak együtt, melyek származnak egy forrásból. Erre van egy régi kísérlet is. A kísérleti személyeknek három különböző frekvenciájú tiszta hangot mutattak be:

A hallási észlelés alapegységének megjelölésére a pszichoakusztikában a hallási lánc kifejezést használják. A hallási folyamatban során csak olyan dolgokról szerezhetünk tudomást, amelyekkel valami történik, és emiatt hangot bocsátanak ki. Ezek mind egyedi, különálló és aktív történések. A hallási lánc kifejezés ezekre a történésekre, más néven hallási eseményekre vonatkozik. 

A hallással foglalkozó tudományok talán legizgalmasabb és legszebb területe az, ami a teljes hallási folyamatokkal foglalkozik. Ellentétben más érzékszerveinkkel, hallásunk folyamatosan aktív. A túlterhelés elkerülése érdekében a hangingereket a hallórendszerünk csoportosítja, vagyis az egymás után bekövetkező hanghatásokat bizonyos paraméterek alapján egységként észleljük. A folyamat során agyunk összehasonlítást végez, a beérkező ingereket összeveti a hosszú távú memóriában tárolt korábbi ingerekkel. Hasonlóság esetén az ingerek egységesülnek, eltérés esetén a sorozat megszakad. A részekre szakadás az adott egység végét és egy újabb kezdetét jelenti.

A kétfülű hallásnak nemcsak az irány- és térfelismerésben van szerepe, hanem az egyes hangesemények szétválasztásában is. Ennek már többször emlegetett példája a koktélparti effektus, vagyis az az intelligens hallási tulajdonság, amikor nagy nyüzsgésben arra tudunk figyelni, amire akarunk. A koktélparti effektust tágabb értelemben véve binaurális – kétfülű – felfedésnek, angolul BMLD-nek (Binaural Masking Level Depression) hívják. A kétfülű felfedés illusztrálására az a legegyszerűbb – bár sokat kell vele vacakolni, hogy működjön is – példa, amikor az egyik, mondjuk, a bal fülbe egy szinuszos jelet adunk, és ezt sávhatárolt zajjal fedjük el. Ha a másik fülbe ugyanezt a zajt nyomjuk bele, a bal fülben meg fog szólalni a szinuszos hang, persze, kicsi szinten.

Annak következtében, hogy a hallórendszerünk csupán a hullámjelenségek alapján észleli a hangjelenségeket, a torzítás igen jelentős. Ez különösen így van az irány- és térérzékelés esetén. Valamiért azonban jobban el tudjuk viselni az iránytorzítási jellemzőket, mint pl. a magas vagy mély hangok hiányát vagy túltengését. Sőt. Gyakorta tudomást sem veszünk arról, hogy mi, honnan szól.

Akit szeretünk vagy amit zsákmányul akarunk ejteni, ahhoz igyekszünk minél közelebb lenni. Akitől vagy amitől félünk, ami vagy aki elől menekülünk, attól szeretnénk minél távolabb kerülni. Furcsa kapcsolatunk van a távolsággal. Szeretnénk minél messzebbre jutni a lehető legrövidebb idő alatt, és ugyancsak szeretnénk, ha mindig a közelünkben, karnyújtásnyira lennének a számunkra fontos dolgok.