Semmi nem úgy jó, ahogy van. A hangtechnikában vagy azzal van bajunk, hogy változatlan tempó mellett szeretnénk, ha a mély hangból magas, a magas hangból mély hang legyen, vagy azt, hogy változtatva a tempót, ne változzon a hangmagasság.

Ha valamilyen billentyűs hangszeren – zongorán, szintetizátoron – leütsz egy billentyűt, és sorban utána még néhány egymás mellett levőt, nyilvánvaló, hogy ahhoz a billentyűhöz tartozik magasabb hang, amely a másikhoz képest jobbra van. Teljesen természetes számunkra, hogy a pl. zongora hangjai egyértelmű hangmagasság érzetet okoznak. A hangszerek egyes hangjaiban több összetevő is van; például az alaphang és annak többszörösei, a felharmonikusok. A tiszta hangok esetében a hang frekvenciája többé-kevésbé meghatározta a hangmagasságot. Az összetett hangok esetén vajon melyik frekvencia felel ezért az érzetért?

A melodikus hangmagasság a fizikai hangok frekvenciái szerint szerveződő észlelés, ami azonban nem ad minőségi jellemzést arról, hogy milyen az egyes hangokhoz való viszonyunk. Két hang hangmagasság – a hangköz – érzékelése során azonban más a helyzet. Van olyan hangköz, ami tetszetős, kellemes; ezeket konszonáns hangközöknek hívjuk. A másik csoportba pedig a csúnyának, visszataszítónak, kellemetlennek tűnőek, vagyis a disszonánsak tartoznak.

A hangmagasság ugyanúgy szubjektív élmény, mint a hangosság. A hangforrások azonosítása sokkal inkább a hangmagasságon, mintsem a hangosságon alapul. A hangmagasság érzete pontosabb is, mint a hangosságé, különösen, ha összetett hangokról van szó. Már a hangerő esetén sem volt egyszerű a kapcsolat a hangossággal, a hangmagasság és a frekvencia viszonya még ennél is kevésbé egyértelmű; azonos frekvencia esetén is lehet eltérő az észlelt hangmagasság, és eltérő frekvencia is észlelhető azonos hangmagasságként.

Ha egy hang fizikai magasságát akartuk jellemezni, akkor frekvenciáról, rezgésszámról beszéltünk. Ha e rezgésszámok viszonyát vagy egymástól való távolságát akartuk ábrázolni, akkor mindenféle függvényeket rajzoltunk.

A kritikus sávokat a hallásiszűrő-modell alapján lehet elemezni. E tartományok nemcsak azért kritikusak, mert nehéz megérteni őket, hanem mert egy-egy sávon belül másképp érezzük a hangosságot, mint a sávon kívül. Visszaballagunk hát a hallásiszűrő-modellhez, és először arra keresünk választ, hogy milyenek is az egyes szűrők?