Cs. Kádár Péter - XXI. századi diszkónika, 159. Öt meg egy az három

A minimálmikrofonozás elnevezése is azt sugallja, hogy minél kevesebb mikrofont akarunk használni a hang rögzítéséhez vagy továbbításához. Már a sztereónál is kiderült, hogy erre számos eljárás van, a kvadró pedig lényegében kiterjesztette a sztereónál már bevált megoldásokat. Logikus, hogy az 5.1-es megoldások tovább tupírozzák ezeket. Azt gondolnád, hogy az 5.1-hez legalább hat mikrofon kell. Az élet azonban cáfolja ezt a vélekedést, mert igyekszünk elcsalni, amit csak lehet. Így például a szubbasszust a legtöbb esetben nem mikrofonozással, hanem szűréssel állítják elő.

Előtte azonban egy kis táblázatban foglalom össze az egyes csatornák angol nyelvű jelölésének jelentését, mert nincs kedvem azzal szarozni, hogy minden rajzon átnevezzem ezeket magyarra. Hozzáteszem azért, hogy azt viszont nagyon rühellem, amikor magyar szakemberek magyar produkciókon más magyar szakembereknek „leftrájt”-oznak, amikor a sztereó főkimenetről van szó.

omm02

Az 5.1-es mikrofonozások alapfilozófiája, hogy ha egyáltalán van kép, a kép és a hang között összhang legyen. Ez az összhang azonban nem azt jelenti, hogy pontosan azt kell hallanunk, amit látunk, hanem azt, hogy a hang és a kép között ne legyen olyan tartalmi ellentmondás, ami kizökkenti a nézőt-hallgatót. Az 5.1-es mikrofonozásnak olyannak kell lennie, hogy fokozza a jelenlét érzését. Ezért a hátsó térfél csak akkor szakadhat le az elsőről, ha ez szándékos. Minden egyéb esetben a hangtér legyen összefüggő, s legyen teljes. Az 5.1 is a tartalomért született, nem azért, hogy a mikrofon villoghasson, tehát a céllal ellentétes, ha a hallgatót állandóan zaklatja a mikrofonozás, ha ez feltűnő. Ebben az értelemben a mikrofonozásnak semlegesnek kell lennie. Ez megint nem azt jelenti, hogy a mikrofonoknak nem szabad látszaniuk, tolakodniuk nem szabad.

A legegyszerűbb az 5.1 AB mikrofonozás, a mikrofonok gömb karakterisztikájúak, de az első közép nyolcas is lehet.

omm03

Nem túl nagy találmány ez, olyasféle, mintha elöl Decca fa volna, hátul meg egy közönséges sztereó AB. De úgy is tekinthetjük, mint egy közép mikrofonnal kiegészített kvadrót. Eltűnődhetsz azon, hogy miért nem egy kör kerületén vannak a mikrofonok? Tulajdonképpen lehetnek úgy is, sőt, a „Polyhimnia pentagon” nevű változat valójában ilyen, pontosan követi a hangsugárzók elrendezését.

omm04

Ha már a Decca fa szóba került, van ennek is 5.1-es változata. A Wide L és Wide R jelű mikrofonok jele kerül hátulra. Minden mikrofon gömb karakterisztikájú.

omm05

Ezt az elrendezést módosította Akiro Fukada, a japán közszolgálati rádió és tv (NHK) hangmérnöke, kétszer is.

omm06

Az egyik változat 1999-ben készült. Csak a két szélső mikrofon gömb karakterisztikájú, a többi vese, viszont a két szélső jele is az első két csatornába kerül, s a négyzet hátsó csúcsaié vannak hátul.

omm07

A második változatot DPA mikrofonokhoz tervezte az alkotó, 2006-ban.

omm08

Ebben a változatban ismét csak a hátsó mikrofonok vesék, a többi gömb.

Az egyik legérdekesebb elrendezés egy másik japán fazon, Kimio Hamasaki (NHK) nevéhez fűződik.

omm09

Ebben az elrendezésben még Jecklin tárcsás mikrofon is van, hogy az első térfél tere szebb legyen.

omm10

Az eddigiekből jól látszik, hogy a Decca fa módosítások főként az első térfélre koncentrálnak. Pedig van, ami hátulról is érdekes.

omm11

Megvolt a mai öröm is, léphetünk tovább. Annál is inkább, mert ahelyett, hogy csökkent volna, nőtt a mikrofonok száma. A csökkentés legegyszerűbb módja, ha elhagyjuk az első közép mikrofont. Ilyenkor a maradék négy csupán a környezeti keretet teremti meg. Az egyik ilyen négy mikrofonos rendszer az IRT kereszt. A nevét az Institut für Rundfunktechnik kutatóintézetről kapta; ezzel a műintézménnyel a műfejes sztereónál ismerkedhettél meg.

omm12

Amikor először láttam meg ezt a négy darab, vese mikrofonból álló rendszert, nem hittem el. Ez most komoly? Ezért vettek föl nagy lóvékat? Hiszen ez csupán félkoincidens jellegű kvadró mikrofonozás! S aztán kiderült, hogy még tartót is készítenek hozzá.

omm13

A későbbiekben az IRT kerestet is kiegészítették úgy, hogy a cucc hátrébb került, előre pedig egy Decca fa jellegű egységet, az OCT-t (optimális vese háromszög) álmodták.

omm14

A fenébe! Megint sok lett a mikrofon! Akkor nézzünk egy szellemesebbet, a dupla ORTF-et! Itt sincs első közép mikrofon. Az első és a hátsó mikrofonok között 25 cm a távolság, az azonos térfélbe mutató mikrofonok között pedig a megszokott 17 cm. Minden mikrofon vese.

omm15

omm16

És most jön az igazi trükk: a dupla MS rendszer. Ebben két vese mikrofon van, az egyik, amelyik előre néz, puska is lehet A harmadik mikrofon nyolcas karakterisztikájú. Ez veszi az oldal jeleket.

omm17

Az első közép egyetlen mikrofon jele, az előre néző mikrofoné: C = Melső
A bal első csatorna az előre néző vese mikrofon és a nyolcas (S) mikrofon összege: L= Melső +S.
A jobb első csatorna az előre néző vese mikrofon és a nyolcas (S) mikrofon különbsége: R= Melső -S.
A bal hátsó csatorna a hátra néző vese mikrofon és a nyolcas (S) mikrofon különbsége: LS = Mhátsó -S.
A jobb hátsó csatorna a hátra néző vese mikrofon és a nyolcas (S) mikrofon összege: RS = Mhátsó +S.

omm18

Nahát! Megvan mind az öt csatornánk, csak a szubbasszus hiányzik. A Protoolshoz ingyen tölthető le egy bővítmény, amivel a dupla MS-t masszírozni lehet.

Észrevehetted, hogy egyetlen mikrofonozás esetében sem volt szó kompatibilitásról. Az 5.1-es minimálmikrofonozású rendszerek sztereó és különösen a monokompatibilitása általában nagyon gyönge, a dupla MS-é viszont elég jó. A közép irány – ha azt mikrofonnal csinálják – erős szokott lenni. Az is nagyon változó, hogy a hátsó fertály mennyire szakad le, de ez a hangsugárzók minőségétől és beállításától is függ. Az oldal közepek nagyon ingoványosak; erre találták ki a 7.1-es rendszereket. Ezekben mindkét oldalon középen, nagyjából a hallgató/néző fejével egy vonalban is van egy-egy hangsugárzó.

omm19

A legtöbb esetben a 7.1-et vagy az 5.1 csatornáiból képzik, vagy egy-egy külön mikrofonnal. A csatornák számát akár a végtelenségig lehet növelni, de már a 22.2-es rendszerek is túlzásnak tűnhetnek. Egyébként ez is Hamasaki műve.

omm20

Lehet, hogy azért állnak a nézők, hogy gyorsan kimenekülhessenek? Pedig még az erre kitalált mikrofonrendszert nem is látták.

omm21

A kérdés ezek után az volt, hogy még meddig érdemes a csatornák számát növelni úgy, hogy valami érdemleges változás legyen. Az ugyanis vitathatatlan volt, hogy a hagyományos módon, a megszokott sztereós szemlélettel nem jutunk sehová. Nyilvánvaló, hogy egy – vagy több – új eljáráshoz a pszichoakusztikai kutatások eredményeit sokkal jobban föl kell használni, mint korábban, mert a mikrofonok működési módja aligha fog változni a közeljövőben. Lázas kutatómunka kezdődött hát, amelyben sokat segített, hogy a digitális munkaállomások egyre gyorsabbak lettek, a számítási kapacitásaik, terhelhetőségük megnövekedett. Ez azt jelentette, hogy egyidejűleg rengeteg csatornát tudtak használni, feldolgozni és manipulálni, ráadásul még a hangokhoz tartozó videók sem fagyasztották le őket. Ugyancsak a fejlesztőket segítette, hogy megváltoztak a hangzással kapcsolatos felhasználói-hallgatói elvárások is.