Hogy mi köze ennek a rockzenéhez?

Nos, a zene furcsa egy jószág. Noha az európai zenetörténetben nagyjából a zenekari muzsikálástól számítva egyre fontosabb szerepe lett a hangszerelésnek, a dallam elsőbbsége a 20. századig megmaradt. Egyszerűen azért, mert gyakorta örültek, hogy van egyáltalán valamilyen hangszer ott, ahol a művet játszották, és még a késői barokkban sem mindig adott hangszerre komponáltak a szerzők. Mivel a rockzene alapvetően tánc(olható) zene, és Stockhausen vagy Cage műveire csak nagyon betépve lehetne ropni, nem is ritkaság, hogy napjainkban is kétirányú a folyamat: egyrészt a „hagyományos” nótákat – pl. Beethoven vagy Bach műveit – szólaltatják meg rockos hangszerelésben, másrészt rockzenei alkotások kapnak régebbi hangszeres körítést. Ehhez még annyit, hogy az elektrofon hangszerek fejlesztésének eredeti célja az akusztikus hangszerek hangjának utánzása volt, csak kisebb méretekkel és súllyal. Tök szerencse, hogy ez az irány sokáig nem volt elég sikeres, különben nem lennének csodás új hangszereink, és a zenei kifejezésmód is leragadt volna a 20. század elejénél.

Hallgassad meg például ezt:

Ez volt eredetileg:

A cimbalom húrjai a hangszer teljes szélességében, a trapéz szárai mentén elhelyezett tőkék között futnak sajátos, csak erre a hangszertípusra jellemző elrendezésben.

A pedálcimbalmot Rácz Aladár tette szalonképessé a komolyzenében – rá is büszkék lehetünk. A 20-21. században nagyon sok zeneszerző komponálta művét cimbalomra. Napjaink magyar könnyűzenéjében, világzenéjében, jazz-es hangulatú muzsikájában is fontos szerepe van ennek a hangszernek.

A modern cimbalom majdnem olyan hangos is tud lenni, mint a zongora, és mert a cimbalmos kapcsolata közvetlenebb a húrokkal, mint a zongoristáé, a dinamikai árnyalás elvi lehetősége nagyobb. Éppen emiatt síkideg vagyok, amikor néhány száz fős közönség számára hangosítják a cimbalmot, mert ha már vettek hangosító cuccot, azt használni is kell valamire. 

A cimbalom felvételre történő mikrofonozása alapvetően kétféle lehet. Az egyik esetben két oldalról, 20-30 cm-re a húroktól, AB-szerűen helyezzük el a mikrofonokat, a másik esetben 60-70 cm-re a húroktól, felülről, a középpontban elhelyezett XY párral. Ez utóbbi akkor használható eredményesen, ha szólót játszik a cimbalmos, és jó a terem akusztikája. Természetesen csíptetős hangszermikrofonokat is használhatunk, ha nincs jobb ötletünk.

A popzenében sokkal gyakoribb egy másik kordofon hangszer, a csembaló. Ez a hangszer majdnem kiment a divatból, amikor a zongora különböző változatai megpróbálták elfoglalni a helyét, de valahogy időről-időre visszaosont, mígnem a múlt század utolsó harmadában mindenki beletörődött, hogy végleg köztünk marad.

A csembaló billentyűs, pengetős hangszer, s polifon, mert egyszerre több – akár az összes – hang is megszólaltatható rajta. Nagyon sokféle formában – egy- vagy kétsoros billentyűzettel – készítették. Hangterjedelme 4-5 oktáv.

Csembalót napjainkban is gyártanak, ezek un. kópiák, valamelyik régi hangszert másolják le.

A húrok két helyen rögzítettek, viszont a hátsó, hídnak nevezett rögzítő pont mögötti húrszakasz szintén vibrál a billentyűleütés után, amely zengetett jelleget kölcsönöz a hangnak. A híd feladata a húrrezgést átadni a rezonáns lapnak, amely kisugározza a hangot a levegőbe. A húrokat a plektrum pengeti meg. A pengetés után a plektrumok felfüggesztése elhajlik, más szögben tér vissza, így nem pengeti újra a húrt. A billentyű elengedése puha anyagú csillapító, hangtompító elemet enged a húrra, amely így nem rezeg tovább.

Az egyes húrok dinamikája és a leütés utáni hangzása a játékos által nagyon kevéssé befolyásolható, a derék muzsikusnak viszonylag korlátozott variációs lehetőségei vannak. A csembaló gyakran több regisztert tartalmaz, ezek a nevüket az orgonasípok hosszáról kapták. A nyolclábas regiszterben azon a magasságon szól a hang, ahogyan a kottában áll, a négylábasban egy oktávval feljebb hangzik. A regiszterek ki-bekapcsolásával megváltoztathatjuk a csembaló hangszínét és hangerősségét is. 

A következő videóban Oláh Aino mutatja be a csembalót. Ez a nagyon kedves, csupa szív muzsikus és tanárnő 1981-ben született, de csupán 37 évig élt. A felvétel 2007-ben készült.

A csembalóra írott modern művel egyike Ligeti György Hungarian rock című szerzeménye.

Ez egy roppant furcsa, 1978-ban született nóta, nagyon sokféle zenei anyag keveredik benne, s ezek mindegyikének egyszersmind a paródiája is. Több, nagyon komoly elemzést is olvashatsz róla a neten, de egyszerűbb, ha kellő nyitottsággal meghallgatod az egyik felvételét.

Következzék egy sokkal lágyabb muzsika!

Meg egy egészen vidám:

Hangfelvétel szempontjából a csembaló sunyi szerkezet. Ugyanis halk hangszer, de kicsi a dinamikája, ezért a felvétel jól kivezérelhető, s ettől hangosabbá válik a többi hangszernél. Ráadásul nagyon éles impulzusokat is képes kiadni magából, ami hagyományos, kvázi-csúcsmérőn (QPPM) meg sem jelenik, de ronda torzítást okoz, és ennek az ártatlan hangszernek a hangja a varrógépéhez lesz hasonlatos. (A vezérlésmérőkről a 90. részben olvashatsz.) Hogy elkerüld a túlvezérlést, érdemes a csúcsszint alatt 10 dB-vel meghatározni a maximális kivezérlést. A túl közeli mikrofonozás már a mikrofont is túlvezérelheti, ráadásul a csembaló mechanikája elég zajos, ezért a mikrofon-húr távolság legalább 80 cm legyen! A hangszer teteje a közönség felé nyílik, s a nézőtérre veri a hangokat. Ezt érdemes kihasználni, mégpedig úgy, hogy két mikrofont állványra szerelve, az egyik mikrofon a mély, a másik a magasak felé nézzen, kicsit a tetőt is megcélozva. Az optimális távolság a hangszertől 1-1,5 méter. Igen jó eredményt lehet elérni ORTF elrendezéssel is.

Ha végképp nincs más megoldás, a csembalóra szerelt hangszermikrofonnal vagy kristály hangszedővel is lehet próbálkozni, de akkor már hasznosabb egy varrógépet telepíteni a színpadra a varrónővel együtt, mert úgy legalább lesz egy jó kis rucid. Mondom, kicsi.