Cs. Kádár Péter - XXI. századi diszkónika, 171. A Sztájnvéjj és a többiek

Úgy tűnik, hogy a zongora, valamint a képző- és a fotóművészet elválaszthatatlanok egymástól. Ám a képek túlnyomó része nőt ábrázol a zongoránál. Még Renoir vagy Cezanne híres festményei is azt sugallják, hogy a zongorázás a nők dolga.

 

stt02

stt03

A zongora lakberendezési tárgyként a 19. században egyszerre volt képes megjeleníteni a polgársághoz, tágabban, a középosztályhoz való tartozás mindkét feltételét: a vagyont és a műveltséget. A szomorúzene alaphangszere akár hang nélkül is jelezte a látogatónak, hogy művelt emberek otthonában jár: a társadalom közép- és felső rétegei pedig szívesen és gyakran használták a művelt jelzőt, ha meg akarták magukat különböztetni a számukra undorító, de azért jól kihasznált „aljanéptől”.

stt04

A zongora drága is volt ahhoz, hogy státuszszimbólummá válhasson, s használatának elsajátítása a gyermekek taníttatásának formájában, szintén jelentős költségekkel járt. Hogy mennyire volt drága a zongora? Annyira, hogy Liszt Ferencnek Széchényi Imre gróf özvegye vette az első zongoráját.

stt05

Liszt később mohón pusztította el a zongorákat, pl. a látvány és a biztonság kedvéért akár hármat is szerepeltetett a színpadon, és mindegyiket húrszakadásig püfölte. A hangszer tönkretétele tehát nem a rock újítása, igaz, Liszt nem gyújtotta föl a zongorákat, és a nézők közé se dobta azok roncsait – inkább arról van szó, hogy a korabeli instrumentumok még nem voltak eléggé Liszt-állók, holott a mester sokat tett a zongora fejlesztéséért.

stt06

Kupálódj pöppet!

A zongora persze csak akkor mutathatta meg a tulajdonosának rangját, ha birtoklását közszemlére tették. A polgári lakás nyilvános tere a szalon vagy nappali volt, a korabeli illedelmes partik helyszíne. A szalonban tették közszemlére az értékesebb bútorokat, műtárgyakat – és önmagukat.

stt07

Később a zongora elveszítette a központi jelentőségét, átrakták a lányszobákba, lehetővé téve így a valódi, hétköznapi használatát, vagy legalábbis annak látszatát. A zongora kistesója, a pianínó is elég volt ehhez.

stt08

Az éveken át tartó, sok esetben teljesen meddő, kínzásnak is beillő zongoratanulásnak fegyelmező, engedelmességre szoktató szerepe is volt, miként a kötelező kézimunkának is. A zongorázni tudás társadalmi és kapcsolati tőkét is jelentett; az eladósorba került lányok a klimpírozáson keresztül is próbáltak a rangjukhoz méltó férjet fogni maguknak: fehér lovon érkező, gazdag királyfit vagy legalább egy snájdig katonatisztet.

stt09

S ha az udvarló nem felelt meg, tipli. Ez a hagyomány a hirtelen meggazdagodott kispolgárokra még a 20. század első felében is jellemző volt; ezt is kigúnyolja egy későbbi, közismert magyar vígjáték.

stt10

Emancipált emberként bármennyire is elítéljük a zongorának ilyetén funkcióit, az kétségtelen, hogy ennek köszönhetően lett a zongora az egyik legelterjedtebb hangszer még akkor is, ha egy jó zongora napjainkban is egy vagyonba kerül.

stt11

Sőt, a rockzenében is gyakorta felbukkan; a jóval kisebb méretű és könnyű elektronikus orgonák és szintetizátorok megjelenéséig a gitárok és a dobszerkó után a leggyakoribb hangszer. Persze, általában nem koncertzongora, hanem kisebb-nagyobb zongi vagy pianínó formájában.

De mit is tud, milyen is a jó zongora? Ezt akkor is érdemes tanulmányozni, ha a rockzenei gyakorlatban már inkább elektronikus célszintetizátort – elektronikus zongorát – használunk. Annál is inkább, mert sokféle méretű, színű és hangú zongorát láthattál már. A méretük alapján nagyjából négyféle zongora létezik, nem számítva ide a pianínókat.

A legkisebbek 140 - 180 cm hosszúak, a tömegük 280 - 350 kg. Ezek szólnak a legkevésbé szépen, de legalább elmondhatod, hogy zongid is van a szobádban.

A szalonzongora hossza 180 - 210 cm, a tömege 320 - 450 kg. Ezzel már dicsekedni is lehet, és játékmódjuk hasonló, mint a nagyoké, tehát a jobb muzsikusok többnyire ilyeneken szoktak gyakorolni. S persze, kisebb helyiségekben koncertezésre is jók, továbbá könnyebb őket cipelni.

A félkoncert zongora 210 -240 cm hosszú, a tömege 400 - 500 kg. Ezeket olyan helyszíneken használják, ahol a gazdinak nem volt pénze nagyobbra.

A koncertzongora 240 cm-nél indul, és napjainkban 308 cm-nél fejeződik be. A tömege kb. 480 - 700 kg. Aki csak egyszer hallotta a koncertzongik hangját, netán játszott ilyenen, mindig erre vágyódik.

A zongora billentyűs, polifon, kordofon hangszer. Billentyűsorral összeköttetésben álló, kis kalapácsokkal megütött, hangszekrényben kifeszített fémhúrok adják a zenei hang alapját. A jó zongora – mondhatnám, a tökéletes zongora – hűen követi a zongorista olyan mozdulatait, amelyekkel játszani akar. Ezeket a mozdulatokat a zongorista agya irányítja, és a művész izomzatán keresztül hat a zongorára. A zongora szerkezetének képesnek kell lennie arra, hogy a játékos izomzatának legkisebb változásait is át tudja vinni a kalapácsra, amely mozgásával, húrhoz csapódásával hozza létre a kívánt hangot.

Ütőhangszerről van hát szó, amelynek fejlesztése során éppen ezt az ütős jelleget próbálták mérsékelni a hangzásában. A zongora hangos hangszer, ezért alkalmas egymaga is egy nagyobb, akár több ezer nézőt is befogadó termet muzsikával betölteni. Népszerűségének oka az is, hogy egy játékos több szólamot képes egyidejűleg megszólaltatni rajta. A jó zongorán gyors futamokat is lehet játszani, a dinamikája pedig igen széles határok között, a muzsikus által változtatható. A jó zongora hangzása egyenletes: ha egymás után azonos erővel ütjük le a különböző billentyűket, nem érzünk hangerőkülönbséget. Minél nagyobb a zongora, annál hangosabban szólhat. Noha alapvetően billentyűsen működtethető, időnként másképp is szólásra bírják. Kapaszkodj, horror jövend!

A zongorán általában 88 billentyű van, 52 fehér és 36 fekete. Hangterjedelme 7 1/3 oktáv.

stt12

A húrok száma azonban ennél sokkal több, kb. 240, mert a középső oktávokban két, a magasakban három húrt használnak egyetlen hanghoz. (Meg van olyan zongi, amelyben a mélyekhez is.) A zongora húrjait hangoláskor megfeszítik, a feszítőerő összesen 100 000 - 300 000 newton. (Pongyolán 10 - 30 tonna, de te régóta tudod, hogy a tonna nem az erő mértékegysége.)

stt13

Van ám itt egy elég nagy bibi! Kezdetben a hangszerekkel a természetbeli hangokat próbálták utánozni. Hogy ez mennyire sikerült, az más kérdés. A zongora fejlesztése során azonban a már említett, a minél nagyobb hangerőre, a minél nagyobb hangterjedelemre, a minél nagyobb dinamikai különbség játszhatóságára, az előadó elleni védelemre (nehéz legyen szétverni a hangszert), a minél gyorsabb futamok játszhatóságára, az egyenletes hangzás elérésére való törekvés olyan hangszert eredményezett, aminek egyből fölismerhető, általában semmi mással össze nem téveszthető, zongora hangja lett.  Máshonnan nézve: a zongorának zongora hangja van. Csakhogy: az a kérdés, hogy melyik zongorának van a legzongorább hangja? Mi az az etalon, amihez viszonyítva egy-egy zongora hangját minősíthetjük, és miért az az etalon? És ha az az etalon, akkor ahhoz képest egyáltalán lehetséges-e zongorább hangú zongorát készíteni?

A zongorák gyártói közül az elmúlt évtizedekben lényegében három-négy cég között volt igazi verseny: a Bösendorfer, a Yamaha, a Kawai és a Steinway & Sons között. Hozzáteszem, hogy még számos cég gyárt zongorát. A Bösendorfert 2007-ben mindössze 14 millió euróért megvásárolta a Yamaha, de ettől még – írom bánatosan – a Yamahának nem sikerült igazán jó szomorúzenei koncertzongorát csinálnia, messziről, behunyt szemmel is feltűnően kemény a hangzása. A Yamaha ezt lényegében tudomásul vette, és a jazz- és rockzenei felhasználást részesíti előnyben, bízva abban, hogy az ilyen hangszeren játszók még sosem hallottak más zongorát. (A Steinway-n és Bösendorferen természetesen jól lehet rockot és jazzt is játszani.) Az általa inkább presztízs-okokból megvásárolt Bösendorfer valójában sosem volt a Steinway vetélytársa, bár sokan szeretik a Bösendorfer hangját. Ráadásul baromi drága, a koncertzongijuk 65 millió Ft körül volt – ezért ment csődbe. Úgy tűnt tehát, hogy a Steinway egyedül marad, s az napjainkra is igaz, hogy a muzsikusok 95%-a Steinway zongorát választja, a koncerttermekben pedig a legtöbb nagy zongora – úgy 1 500 körüli a számuk – a D274 Grand Piano. Ez lett az etalon.

stt14

A kütyü 274 cm hosszú, 156 cm széles, a tömege 480 kg. Az ára 35 millió Ft, de ha tízet veszel belőle, lehet alkudni is. Természetesen nemcsak ilyen nagy zongorát gyárt a cég, sok koncertteremben is „csak” a kettővel kisebb, B sorozat valamelyik példánya van (ami nagyon másképp szól ám, mint a D, csak a játék módja hasonló), és Kocsis Zoltán lakásaiba is csupán a kisebbekből fért el négy példány. 

S akkor lássuk, hogyan készülnek a Steinway zongorák!

Hogy az élet mégse legyen unalmas, néhány évtizeddel ezelőtt új szereplő jelentkezett: az olasz Fazioli. Az ő legnagyobb, F 308-as modellje 308 cm hosszú, 158 cm széles, a tömege 690 kg, és kb. tíz millával többért mérik, mint a Steinway-t. Ebből azonban aligha rendelhetsz egyszerre tízet, mert évente csak alig több, mint 100 zongorát gyártanak, és annak csak egy része az ilyen jószág.

stt15

Nézzed meg, hogyan készül ez a cucc!

Sajnos, a két hangszer összehasonlításáról még nincs teszt, ami van, az egy kisebb, a Steinway-nél mindössze 4 cm-vel hosszabb Faziolit mér össze a D274-gyel.

Amennyire ebből a felvételből egyáltalán megítélhető, a Fazioli hangja kicsit lágyabb, „csajosabb”; a D274 precízebb, analizálhatóbb.

Noha az általam meghallgatott, de nem a legnagyobb Bösendorferek nem veszik föl a versenyt a Steinway-vel – hangsúlyozom, hogy szerintem, egy hangmérnök szerint, aki kb. a Boci, boci tarka szintjén tudja megszólaltatni a hangszereket –, azért tisztességtelen volna nem beszélni a cég csúcsmodelljéről, a Concert Grand 290 Imperialról.

stt16

Ez a szintén bazi nagy dög 290 cm hosszú, 176 cm széles, és 552 kg a tömege.

stt17

97 billentyűjével teljes 8 oktáv a hangterjedelme, ennek segítségével nemcsak a más zongorákon lejátszhatatlan művek szólaltathatók meg, hanem, mivel a basszus húrok rezonálhatnak a többivel is, bizonyos esetekben sajátos hangkaraktere van. Az extra billentyűk fekete színűek.

Következzék az eddig lesajnált Yamaha, annál is inkább, mert a „Let it be” egyik koncertfelvételén egy Yamaha pianínón játszik a szerző, és minden nagyobb stúdióban akad néhány Yamaha zongora is.

stt18

A Yamaha legnagyobb, CFX jelű koncertzongorája 275 cm hosszú és 165 cm széles; a tömegéről nem leltem adatot, de az ára ennek is 40-50 millió Ft körül van. Látogassunk el a Yamaha gyárba!

Most hallgassad meg a CFX-et!

Ez pedig egy olyan felvétel, amin a Steinway 270D-t, a Bösendorfer Concert Grand 290 Imperialt és a Yamaha CFX-et mutatják be. De kár, hogy a Fazioli F 308 nincs ott...

Hogy ne kenődj el teljesen, íme, egy „mindössze” 3 millió Ft-ba kerülő Yamaha is:

Ha már szóba került, megemlítem a Kawai-t is, amelynek fél-koncert zongiját 20 milla fölött mérik, de a szalonzongorája sem olcsóbb hétmillió forintnál.

stt19

A szakértők többsége szerint a Kawai nem a nagy zongik világában büfé, a zongoráinak kissé kásás a hangja. Nekem nincs véleményem, mert élőben még nem hallottam ilyen zongorát sem.

Természetesen lehet sokkal olcsóbban kapni új zongorát, de az már általában a futottak még kategóriájába tartozik, hacsak nem pianínó. A használt, felújított zongorákat sem szabad lenézni, sőt, egyesek szerint a néhány évtizeddel ezelőtt gyártott Steinway-k szebben muzsikálnak, mint az újak. Tudjuk, régen minden jobb volt. Pár százezer forintért – mi az neked – gyakran egészen jókat lehet kifogni. Meg az is előfordulhat, hogy az ember tök ingyen kap egy régi zongit, amit csak rendbe kell hozni. Már persze, ha van hová tenni, mert a nagy koncertzongorák be se férnek a panelba. 

Az egyik barátomnak szerencséje volt, lett helye a cuccnak. Eléggé leharcolt állapotban érkezett hozzá.

stt20

Ennek a zonginak az az egyik érdekessége, hogy még abban a korszakban készült, amikor a „normal A” hang jóval 440 Hz alatt, 427 Hz volt, s nem is lehet az eredeti húrjaival ilyen magasra fölhangolni ezt a szerkezetet. Legalább 100 esztendős a kütyü; egyes becslések szerint akár 150 éves is lehet. Ilyen lett felújítás után:

stt21

stt22

A barátomnak már csak zongorázni kéne megtanulnia – vagy nekem, hogy amikor meglátogatom őt, és levesszük a zongi tetejéről a virágvázát és a csipketerítőt, eltávolítjuk a hamutartókat és az üres sörösüvegeket, s végül lekergetjük a pitbullt is, akkor a gombfocizáson kívül használni is tudjuk valamire. Ámbár… terepasztalnak se volna rossz.

stt23

Valójában csak irigykedem, mert nekem is mindig az kéne, ami a másé. A barátomnak különben nincs is kutyája. Viszont, ha továbbra is elég türelmes és érdeklődő vagy, neked is lehet ingyér zongorád. Egy kis vinyón is el fog férni, ígérem.