Sztár a szórakoztatóiparban csakis az lehet, aki teljesen hibátlan. Vagy már annyira rettenetes, hogy egy-egy pillanatra a közönség sztárt csinál belőle. Ilyen hullócsillag volt néhány évvel ezelőtt Szarka László 40 éves ököritófülpösi biztonsági őr is. Ő az Alphaville együttes Big in Japan című dalát adta elő, gyenge angol kiejtéssel, illetve – a szöveg egyes részeinél – homofonikus jellegű halandzsával helyettesítve. Ökörítófülpös nagyközség honlapján ugyan nem tüntetik föl a híres emberek között, ám első tévés szereplését követően pár hónap alatt egymillióan nézték meg Youtube-on a TV2-ből fölvett klipet. (A homofonikus jelleg meg azt jelenti, hogy a hangok gyakorisága alapján ugyanannyi lehetőség felel meg egy-egy hangnak, mint ahány százalék volt a megjelenése az adott szövegben. Legyünk már tudományosak, ne halj meg hülyén!)

A szórakoztatóipar az egészen fura esetekkel együtt is állandóan bajban van, mert a termékei gyorsan avulnak, és meg kell találnia azokat az új szereplőket, akik mindenben megfelelnek a – részben a szórakoztatóipar teremtette, divatos – fogyasztói elvárásoknak. S bár tudjuk, hogy illúzió az egész, de szeretjük ezt az illúziót. Különösen, amióta rengeteg technikai eszközünk van az illúzió megteremtésére.

Az egyik legnehezebb feladat olyan szereplők megtalálása, akik mind külsejükben, mind zenei tudásukban osztályon felüliek. A képi megjelenést tekintve egyszerűbb a helyzet, mert előnyös öltözékkel, sminkeléssel vagy cicikbe operált szilikonnal, illetve a pénisz pumpás pöckölésével sokat lehet javítani leendő hősünk megjelenésén. Az éneken azonban nagyon nehéz: a legegyszerűbb másnak a hangját használni, mint akinek a testét mutogatjuk. Aztán esetleg évtizedek múlva derül ki, hogy a „My fair lady”-ben, a talán legtökéletesebb hagyományos musical filmváltozatában, nem a csodálatos Audrey Hepburn dalolt. Pedig a saját hangján sem volt gyönge a csaj.

Szóljon hangosan a pléhbekk! Gyakorta az összes színpadi szereplő tátog csupán. A playback-bandák egyik legnépszerűbbje a Boney M. volt.

De mi van akkor, ha nincs kéznél egy kiváló énekes, és csak itt-ott kéne javítani? Ekkor lehet bevetni a hangtechnika Photoshopjainak egyikét, az autotune-t, az önműködő hangmagasság korrektort. A szerkezetet 1997-ben mutatta be az Antares cég.

Az effekt megméri a bemenetére adott jel frekvenciáját, és összehasonlítja a korábban beprogramozott tiszta zenei hangokkal. Ha a hang rezgésszáma nagymértékben eltér a vonatkoztatási értéktől, akkor megváltoztatja a hang magasságát. Beállítható, hogy milyen tűréssel dolgozzon az algoritmus, azaz, hogy mennyire hagyja elcsúszni a hangot, nehogy túl sterilnek, gépiesnek tűnjék.

Az eredeti program persze sokat fejlődött az idők folyamán; napjainkban már rengeteg dolgot tud, és élőben is használható, készülék-változata is van, úgy 600 dollárért.

Az autotune másik, gyakori használata az énekes hangjának fémessé torzítása. Elsőként Cher producere jött rá erre; a „Believe” című, 1988-ban azonnal sikert aratott nótával robbant be a cucc.

Pontosabban, az eljárást akkor még nem leplezték le, és mindenféle ködös magyarázatokat adtak, hogy hogyan is készítették (ki) az énekesnő hangját. Én pl. egy másik effektre, a vokóderre gyanakodtam, s valóban, az autotune fölfogható speciális vokódernek is. (Erről az effektről később lesz szó.) Aztán mégis kiderült a turpisság, és ettől kezdve elszabadult az autotune pokol.

Mindenre tettek autonune-t.

Az ellentábor is megszólalt: Jay-Z a „Death of Auto-Tune” című számában a használata ellen foglalt állást.

Christina Aguilera 2009-es pólója szerint az autotune az idiótáknak való.

Ugyancsak 2009-ben iPhone-ra is megjelent az autotune, „I Am T-Pain” fedőnéven.

Ez már pár dollárért elérhető, de minek fizetni, ha ingyér is lehet szórakozni?

Ha még nem telepítetted volna, töltsd le és telepítsed a Reaper nevű programot az operációs rendszerednek megfelelően! Feltéve, hogy windowsod van, mert az általam választott autotune bővítmény csak azon működik.

http://www.reaper.fm/download.php

Aztán a GSnap nevű bővítmény mindkét változatát töltsed le, mert a Reaper szeleburdi jószág, és példánya válogatja, melyiket hajlandó elfogadni.

http://www.gvst.co.uk/gsnap.htm

Két filét kell kapnod a kibontást követően!

A GSnap.dll-t másold be a Reaper „Plugins” mappáján belül levő „FX” mappába!

Érdemes a kézikönyvet is megnézned, esetleg a pdf filét is letöltetened. A google fordító elég érthetően fordítja magyarra, noha mókás, hogy a kezelő gombokat dudornak hívja.

http://www.gvst.co.uk/gsnap_manual.htm

Indítsd el a Reapert – ne zavarjon, hogy pénzt kér, meg fogja unni.

Készíts felvételt! Csatlakoztass mikrofont (bármilyen ócska is lehet) a számítógéphez, és hozz létre egy sávot a „Track – Insert new track” menüponttal!

A sávkezelőn válasszad ki forrásként a mikrofont, és nyomd meg a felvétel gombot!

A sávkezelő melletti kis műszer jelezni fogja, hogy készen állsz a felvételre. A megfelelő szintet alul, a tolókákkal szabályozhatod. Indítsd hát el a felvételt a középen levő, nagy piros gomb megnyomásával!

Ha elkészültél, nyomd meg a négyzet alakú gombot, és a sávkezelőn is kapcsold ki a pirosat!

Menj a nóta elejére a „kezdet” gombbal, majd hallgassad meg a nótát a lejátszás – háromszög – gomb megnyomásával!

Ellenőrizzed, hogy azért nagyon hamis ne legyen! Én is majd csak egy későbbi fejezetben kornyikálok; ehhez a teszthez alkalmi művésznének Dienes Orsolya tanárnőt választottam, aki a legócskább, 400 Ft-os mikrofonba danolász.

Mentsd el a filét! Ez egy kicsit macerás. A „File” menüből kattints a „Render…”-re!

Egy remek felület fog megjelenni. Mindent beállíthatsz benne, de a legfontosabb, hogy nevet adj a cuccnak, és meghatározzad, hová mentsen.

Nyomd meg a „Render 1 file…” gombot! A mentés után megjelenik egy új ablak, és meghallgathatod az eredményt a „Launch file” megnyomásával.

Zárd be az ablakot!

Duplázd meg a sávot! Bökj a meglévő sáv kezelőjére, és a „Track” menüből válasszad ki a „Duplicate track” parancsot!

A felső sáv kezelőjén nyomd meg az FX gombot: meg fog jelenni az effektkezelő.

Válasszad ki a „VST GSnap (GVST) effektet, és nyomj „OK”-t!

Ma sem éltél hiába, megjelent az effekt kezelő felülete!

A Midi résszel ne törődj, inkább válassz egy alapbeállítást! A „Select a Scale”-val a hangnem legyen gisz-dúr; a maximális frekvenciát írd át 2000 Hz-re; az érzékelő sebességét pedig 1 ms-ra, hadd dolgozzon gyorsan a bővítmény! Az „attact” legyen 1 ms, hogy hamar reagáljon az effekt, minden mást hagyj békén!

Ha ezek után egyszerre hallgatod meg a két változatot, kiderül, hol nyúlt bele a program, és a GSnap bal oldalán láthatod is a beavatkozásokat.

Rendereléssel mentsd el!

Ha csak az effektezett változatra van szükséged, akkor a duplikált sávot töröld ki, és úgy renderelj!
A beprogramozott beállítások között van néhány meglepő is. Ilyen pl. a „Lendületes C-dúr”.

A GSnap a szintén ingyenes Audacityban is használható.

Ha linuxot használsz, akkor a Vocprocot ajánlják a szakértők, de ennek a kezeléséhez már pilótavizsga kell.

Mac-on pedig a Pro Tools a profik kedvence. Ennek is van ingyenesre lebutított változata, még ingyen autotune plugint is le lehet tölteni hozzá.

Játssz hát kedvedre, és ha sztár leszel, feltétlenül említsd meg, hogy nekem köszönheted! (Nem kell cizellálni, elég, ha a honoráriumból 80%-ot haladéktalanul a számlámra utalsz!) Persze, nem árt, ha énekelni is tudsz. Például így: