Kevés olyan találmány létezik, amelynek alkotója annyira egyértelmű, mint a gramofoné. Igaz, Berliner ötlete sem a semmiből jött.

Körülbelül háromévesen kezdődik az egyedfejlődésnek az a korszaka, amikor mindenre rákérdezünk, hogy miért van úgy? A felnőttek gyakran meghökkennek ilyenkor, hiszen már beletörődtek abba, hogy sok mindenre nem kaptak választ.

A fonográfok és fonográfhengerek dicső korszaka a múlté. Azonban a világ és az egyes népek, nemzetek kulturális örökségének olyan felbecsülhetetlen részei, hogy e kincs megőrzése egyre fontosabb feladata a 21. század amatőr és hivatásos gyűjtőinek, kutatóinak.

Az analóg hangrögzítés elterjedéséhez olyan készülékekre volt szükség, amelyekkel a fonográfhengerekre felvételt lehetett készíteni, illetve, ezeket le lehetett játszani.

A fonográf egyik tervezett alkalmazása a gyerekek szórakoztatása és tanítása volt. 1890-ben mutatta be az Edison Phonograph Toy Manufacturing Company a beszélő és megvásárolható babát.

A gépi hangrögzítés kezdetén számos olyan eljárást találtak ki, ami a hanglemezgyártásban is visszaköszön a mai napig.

Thomas Alva Edison súlyosan hallássérült volt; csaknem teljesen siket. A fonográfot elsősorban beszélőgépnek szánta. Az USA sok irodájában még 1950-ben is fonográfot használtak; a Columbia Phonograph Company és utóda, a Dictaphone Corporation termékeit nyúzva.

Edison találta föl a fonográfot, Bartók és Kodály fonográffal gyűjtött népdalokat, az első megmaradt magyar fonográf felvétel Kossuth Lajos hangját őrzi.

Amikor 1988 januárjában a Sony tokkal-vonóval felvásárolta kétmilliárd dollárért a világ egyik legnagyobb hanglemez gyártóját és kiadóját, az USA-beli CBS Records-ot, és azonnal megszüntette az analóg hanglemezek készítését, sokan úgy gondolták, hogy ez volt az utolsó szög a hagyományos hanglemez koporsójában.

A még működőképes analóg magnók többsége lassanként eléri a matuzsáleminak számító, fél évszázados kort. Számos honlap foglalkozik azzal, hogyan lehet megóvni ezeket a készülékeket.