Az 1982-ben elfogadott midi ajánlás lökött egyet a gitárszintetizátorok fejlesztőin is. A digitalizálás és a midi üzikké történő átalakítás azonban rontotta a nyomkövetést, amit napjainkig is csak a midi megkerülésével, a gyors digitális hangprocesszorok alkalmazásával lehet mérsékelni.
Noha a múlt század hetvenes éveiben a Roland szintetizátorai és a Boss márkanéven forgalmazott effektpedáljai már ismerősek voltak az elektrofon hangszerek kedvelői számára, arra azért kevesen mertek volna fogadni, hogy a cég gitárszintetizátorai is sikeresek lesznek.
A szintetikus multieffektek után az első komoly ugrás 1977-ben történt, amikor két olyan szintetizátor is megjelent, amelyik a hangmagasság-feszültség átalakítást végre többé-kevésbé jól ívelte. Az egyik megbukott, a másikat napjainkig emlegetik.
A rockzene legjellemzőbb hangszere a gitár. A gitáron játszó muzsikus van legtöbbször előtérben, főként, ha énekel is. A gitárosok azonban nem érték be azzal, hogy gitároznak, megirigyelték a szintetizátoros előadókat, és meg akarták mutatni, hogy a gitárral is meg lehet csinálni mindazt, amit a billentyűs hangszerekkel, sőt, többet is.
A Roland TB-303 basszusszintetizátor népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nemcsak az eredetit utánzó vasak, hanem emulátorok is készültek.
A Roland TB-303 basszus célszintetizátor hangját annyira megkedvelték az acid világában és az elektronikus zene más szféráiban, hogy boldog-boldogtalan másolni kezdte. Én az 50. típusnál abbahagytam a keresgélést, és közülük válogattam néhány népszerűbbet.