Az elektronikus hangszereket gyártó nagy japán cégek között szereplő Yamaha ugyan vokódert is tett számos szintetizátorába, de valahogy ezek nem igazán váltak híressé.

Jó szerszámmal a hülye is tud dolgozni, a mesterember viszont egy jól irányzott fejszével bármit pontos méretre tud szabni. Az elektrofon hangszerek világában számos példa van arra, hogyan vált valami pocsék dologból menő, sőt, ikonikus cucc – az elektromos gitártól a Hammond-orgonán keresztül például a Korg VC-10 vokóderig.

A sorozat előző részében bemutatott, és méregdrága vokóderek a stúdiókban érezték jól magukat. A legtöbb hangszergyár vokódereit főként színpadi használatra szánták, tehát előadói célhangszerek-effekteszközök, s legtöbbször billentyűs szintetizátorral építették egybe őket. Ennek azonban az volt a következménye, hogy a korai, elsősorban japán gyártók készítette vokóderek kevesebbet tudtak, viszont olcsóbbak voltak, és könnyebben lehetett kezelni őket.

Az elmúlt fél évszázadban minden nevesebb szintetizátor gyártó próbálkozott a vokóderrel. Igazán jót azonban keveseknek sikerült készíteni. Most a három klasszikust és azok utódait mutatom be.

Az emberi kommunikáció alapja a beszéd. Amikor gondolkodunk, legtöbbször akkor is beszélünk, csak megtanultunk úgy beszélni, hogy azt mások nem hallják. Vannak azonban olyan betegségek, amikor ha akarna, sem tudna az illető beszélni vagy azért, mert a beszédképző szervei mentek tönkre, vagy azért, mert az agya beszédirányító része sérült meg.

A midi 1.0 protokoll több évtizedes története során igyekeztek megoldani azokat a folyamatosan fölmerülő problémákat, amelyek egyrészt a mindenkori technika korlátjaiból, másrészt a midi eszközöket készítő gyártók egymással való versengéséből adódtak. A harmadik szempont az volt, hogy a kezdő midi felhasználók se érezzék magukat teljesen hülyének, és a midi legmélyebb bugyraiban élvezettel fetrengők se nagyon anyázzanak a kötöttségek miatt.