Cs. Kádár Péter

Cs. Kádár Péter

A játékfilm tulajdonképpen színház. Abból nőtt ki; kezdetben sokszor nem is volt más, mint fényképezett színház.

A múlt század ötvenes-hatvanas éveinek európai új hulláma kilépett a filmstúdiók műtermeiből. Díszletek helyett igazi helyszíneken készültek a filmek.

1958-ban Tony Richardson rendező, John Osborne drámaíró és Harry Saltzman producer megalapította a Woodfall Film Productions nevű mozifilm gyártó céget.

Ebben a moziban nincs kóla, nincs pattogatott kukorica és nincs reklám. Csak a film van és te vagy, meg a többi néző.

Az 1950-es években az olasz filmgyártás fő irányzata, a neorealizmus kezdte elveszteni népszerűségét.

„Ha van olyan jelenete a filmművészetnek, ami a boldogságról szól, ami a boldogságot jeleníti meg, ezt a megfoghatatlan érzést, akkor az Ének az esőben ikonikus jelenete az, amikor Gene Kelly az esernyőjét forgatva sétál az esőgépek generálta nagy esőben, tapicskolja a vizet, és őrülten forog egy lámpaoszlop körül.”

Mivel is lehetne kezdeni a hangosfilm technikájának és esztétikájának elemzését?

A mozgófilm történetében a forgatást követő fázis egyre nagyobb szerepet kapott.