A fizikai modellezésen alapuló hangszintézis igazándiból a szoftverek világában talált otthonra. Egyszerű oka van ennek: nem kell különleges áramköröket fejleszteni és gyártani, sokféle számítógépen vagy önállóan futtatható alkalmazásként vagy valamilyen hangmunkaállomás bővítményeként.

A fizikai modellezésen alapuló szintézistől az elektrofon hangszerek iránt érdeklődő világ a zenei eszközök megújulását várta. Az általános célú, hardver szintetizátorokat tekintve meg is jelent néhány típus, a lelkesedés azonban napjainkra szinte teljesen kimúlt. A nagy gyártók a csúcskategóriák szintetizátoraiba tesznek fizikai modellező motort is, de ez csak az egyik a sok közül.

A fizikai modellezésen alapuló hardverek és szoftverek gyártói igen ritkán árulják el, hogy a szintetizátoruk melyik eljáráson alapul. A muzsikust ez általában nem is érdekli, neki csak az a fontos, hogy a hangszere könnyen kezelhető legyen.

A fizikai modellezésen alapuló hangszintézis gyakorlati megvalósítása azért izgalmas feladat, mert olyan, korábban elhanyagolt rezgéstani, hangszerakusztikai, anyagszerkezettani kutatásokat, méréseket, elemzéseket kell elvégezni, amelyek során a hangszerek korábban rejtett tulajdonságai tárulnak föl előttünk. S az eredmények láttán ismét elcsodálkozunk, hogy mi mindenen múlik egy-egy hangszer hangzása.

Egy hangszer vásárlásakor nem arra kéred az eladót, hogy az általad a kezébe nyomott Karlplus-Strong algoritmus szerinti, a visszavert hullámot moduláló szűrő karakterisztikája segítségével válassza ki a neked megfelelő instrumentumot, mert akkor a megriadt kufár hirtelen felindulásból hívná a rohamkocsit.

A szemcse alapú hangszintézis a magas számítástechnikai követelmények miatt sokáig csak a szomorú zenészek kísérleti terepe volt. Csupán a 20. század utolsó évtizedében születtek meg azok az olcsó, a korábbiakhoz képest jóval nagyobb teljesítményű számítógépek, amelyekkel már otthon is lehetővé vált a szemcsés szintézis. Napjainkban egyre több előadói szintetizátor, zenei munkaállomás képességei közé tartozik a szintézisnek ez a módja, noha az előadók még elég bátortalanul használják ki a lehetőségeit. Meglehet, nem is tudják, hogy mi mindennel játszhatnának.

A szotyinak van héja és van belseje. Ennyiben hasonlít a szemcsés hangszintézishez, ahol a héjat burkolónak, a szemcse belsejét pedig tartalomnak, hullámformának nevezzük. Míg azonban a szotyi héja szemétnek minősül, addig a hangszemcsék burkolójának fontos szerepe van abban, hogy a szemcsés szintézis eredménye hogyan is szól. A hangszemcsék a hangzás atomjai, a kapott hangszínt e szemcsék belső felépítése (mikroszerkezet) és a szemcsék összekeverésének módja (makroszerkezet) együttesen határozzák meg.

Még csak pár másodperces időközönként követik egymást az esőcseppek. Külön-külön hallatszik a koppanásuk, amint földet érnek. Ha nagyon figyelsz, azt is meg tudod mondani, hogy egyenként hol landolnak. Aztán egyre jobban szaporázzák, de még mindig szétválik a becsapódásuk hangja. Végül leszakad az ég, s folytonos, az egyes összetevőit tekintve lokalizálhatatlan hangtömb, hangfelhő vesz körül.

A modern mintázók elképzelhetetlenek ismétlők, szekvenszerek nélkül. Rájöttek erre az Akainál is, azonban az, hogy a mintázókról elsőként ennek a cégnek a neve jusson az eszünkbe, egy másik cégnek tönkre kellett mennie.

A két fogalom nem mindig egymás ellentéte, ha azonban az Akai cég nevét halljuk, csak a profi muzsikusoknak és diszkósoknak jutnak eszébe az Akai mintázói.