A klónokat és replikákat gyártók nem éreztek ellenállhatatlan késztetést a Roland TR sorozatú ritmusgépek többi tagjának utánzására. A két, jelenleg is kapható kivétel éppen magának a Rolandnak a terméke.
A Roland TR-909 ritmusgép volt a sorozat legdrágább, legacélosabb és áramkörileg legösszetettebb tagja, hiszen analóg és digitális részeket kellett összegyúrni. Ez lehet az oka, hogy számos utánzási kísérlet abbamaradt, vagy az elkészülteket gyorsan kivonták a forgalomból.
A 300. rész rólam szól. Az eredeti és a 21. századi Diszkónikáról.
Amikor egy elektrofon hangszer replikáját vagy klónját piacra akarják dobni, mindig kérdéses lehetne, hogy tényleg érdemes-e a cuccot újraalkotni. A retróláz idején azonban még a legpocsékabb – vagy annak kikiáltott – készülék sem kerülheti el a megújulás sorsát.
A másolatok készítése az emberiség történetének szerves része. Ha valami jól sikerült – legyen az akár művészi alkotás, akár használati tárgy – akkor azt minél több példányban igyekszünk előállítani. Valójában ennek a folyamatnak az eredménye a tömeggyártás.
A mintavételen alapuló szintézis győzelmét a Rolandnak is be kellett látnia. 1984-85-ben dobta piacra a TR-707, illetve a TR-727 ritmusgépet, 960 dolláros listaáron.