Hű, de rengetegen voltak: 2015-ben 1 085 lány regisztrált az ausztrál bikini parádéra. Ezt a számot ugyan még nem sikerült felülmúlni a nagyobb koncertek hangosításakor, ám az nem ritkaság, hogy több száz mikrofon jelét kell összekutyulnia a hangmesternek, hangmérnöknek egy-egy rendezvény élő hangjának vagy felvételének készítésekor. Azt az eljárást, amikor sok hangforrás vagy ezek valamilyen csoportja külön-külön legalább egy mikrofont kap, polimikrofonozásnak nevezzük.

Az utóbbi évek nagy divatja az úgynevezett virtuális valóság – virtual reality, VR. Számunkra, akik térhatású hanggal foglalkozunk, egyáltalán nem akkora újdonság ez, hiszen a sztereó, kvadró, 5.1 és annál is nagyobb csatorna számú rendszerekben sokkal több a virtuális, vagyis a hallórendszerünk által összerakott hangforrás, mint a valódi. Sőt, tágabb értelemben minden rögzített vagy átvitt információ virtuális, hiszen egy festményen látható képi világ nem is ott van – a kiállító teremben vagy szobánk falán –, ahol gyönyörködünk benne.

A műalkotásokkal szemben sokáig az volt az elvárás, hogy olyanok legyenek, mint a valóság, mi több, még szebbek is legyenek annál. Hiszen mi magunk is szebbek akarunk lenni, mint amilyenek vagyunk, e célból próbálunk divatosan öltözködni, hajat formáztatni, a nők vakolni, a pasik szakállat növeszteni vagy levágni. Mert az igaz ugyan, hogy a szépség belülről jön, meg a természetes a legszebb – kivéve, ha a természetes ronda.

A minimálmikrofonozás elnevezése is azt sugallja, hogy minél kevesebb mikrofont akarunk használni a hang rögzítéséhez vagy továbbításához. Már a sztereónál is kiderült, hogy erre számos eljárás van, a kvadró pedig lényegében kiterjesztette a sztereónál már bevált megoldásokat. Logikus, hogy az 5.1-es megoldások tovább tupírozzák ezeket. Azt gondolnád, hogy az 5.1-hez legalább hat mikrofon kell. Az élet azonban cáfolja ezt a vélekedést, mert igyekszünk elcsalni, amit csak lehet. Így például a szubbasszust a legtöbb esetben nem mikrofonozással, hanem szűréssel állítják elő.

Nem biztos, hogy a címképet látva, a Walt Disney stúdió első egész estés rajzfilmje ugrott be neked, az meg még kevésbé valószínű, hogy láttad a „Hófehérke és a hét elgyötört törpe” című, brazil pornóparódiát – bár ki tudja, az ncore-ról letölthető.

Miközben a film már régen a sokcsatornás hanggal csábította el a nézőket és próbálta őket jobban bevonni a mű környezetébe, a kép nélküli hang nagyon nehezen kecmergett ki a sztereó fogságából. Pedig a jelenlét érzése fontos egy alkotás befogadásához. Ezt bizonyítja az is, hogy nagyon gyakran úgynevezett térmikrofonokat is használunk. Ezek – akár AB, akár közös tengelyű, akár félkoincidens elrendezésűek – a nézőtér felé, a színpaddal ellentétes irányba néznek, s ezek jelét hozzákeverjük a többi mikrofonéhoz. „Csodálatos” eredménye van ennek, az, hogy a közönség tapsait és tüdőbaját is elölről halljuk. Furcsa, hogy ez nem is nagyon zavaró.