A cintányérok a dobszerkó részeként a rockzene alaphangszerei közé tartoznak. A legtöbb cintányérnak nincs határozott hangmagassága. Ez az idiofon hangszer vékony fémötvözetből készül. Kerek, középen lyukas tányér, amelyet párosával egymáshoz ütnek, vagy dobverővel szólaltatnak meg.

Ha egy követ, keményebb fadarabot vagy fém tárgyat megütünk, hangot hallunk. Így keletkeztek az idiofon hangszerek, amelyek rugalmas szilárd testük rezgése révén hoznak létre hangokat. Az idiofon hangszerek között vannak hangoltak, melyek többé-kevésbé meghatározható magasságú zenei hangot adnak ki, és hangolatlanok, amelyek nem. Az idiofon hangszerek nagy csoportja valóban bizonyíték arra, hogy bármiből lehet hangszert készíteni, ha a cuccot zenélésre használjuk. E hangszerek egy része elég hangosan szól önmagában is – ilyen pl. a triangulum vagy más néven fémháromszög.

A tudomány még nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a beszéd volt-e előbb vagy az ének. Mégis valószínűbb, hogy az ének. A kisbaba első gügyögései még inkább az énekhez hasonlítanak, mint a beszédhez, sőt, az első szavakat is különböző hanglejtésekkel, énekszerűen mondjuk ki. Nem a későbbi hangsúlyozás ez, hanem ennél gazdagabb hangzó világ.

Hű, de rengetegen voltak: 2015-ben 1 085 lány regisztrált az ausztrál bikini parádéra. Ezt a számot ugyan még nem sikerült felülmúlni a nagyobb koncertek hangosításakor, ám az nem ritkaság, hogy több száz mikrofon jelét kell összekutyulnia a hangmesternek, hangmérnöknek egy-egy rendezvény élő hangjának vagy felvételének készítésekor. Azt az eljárást, amikor sok hangforrás vagy ezek valamilyen csoportja külön-külön legalább egy mikrofont kap, polimikrofonozásnak nevezzük.

Az utóbbi évek nagy divatja az úgynevezett virtuális valóság – virtual reality, VR. Számunkra, akik térhatású hanggal foglalkozunk, egyáltalán nem akkora újdonság ez, hiszen a sztereó, kvadró, 5.1 és annál is nagyobb csatorna számú rendszerekben sokkal több a virtuális, vagyis a hallórendszerünk által összerakott hangforrás, mint a valódi. Sőt, tágabb értelemben minden rögzített vagy átvitt információ virtuális, hiszen egy festményen látható képi világ nem is ott van – a kiállító teremben vagy szobánk falán –, ahol gyönyörködünk benne.

A műalkotásokkal szemben sokáig az volt az elvárás, hogy olyanok legyenek, mint a valóság, mi több, még szebbek is legyenek annál. Hiszen mi magunk is szebbek akarunk lenni, mint amilyenek vagyunk, e célból próbálunk divatosan öltözködni, hajat formáztatni, a nők vakolni, a pasik szakállat növeszteni vagy levágni. Mert az igaz ugyan, hogy a szépség belülről jön, meg a természetes a legszebb – kivéve, ha a természetes ronda.