Egyszer, régen, e sorozat ötödik részében a szabványos ember kapcsán arról értekeztem, hogy az ember tökéletesen integrált lény. Ugyanabban a dobozban elfér minden érzékelő, erősítő, jelfeldolgozó, működtető egység. Ami pedig hiányzik, ahhoz a kezünket szerszámhasználatra alkalmas interfésszé – illesztő egységgé – formálta a természet. A központi egység ugyan néha hibázik, mégis csak nagyon ritkán kell újraindítani az egész rendszert. Rendkívül jó a hibajavító algoritmus, és a tápellátás rugalmasan alkalmazkodik az éppen föllehető üzemanyag forrásokhoz. A cucc egy alkalmas társával közösen gondoskodik arról, hogy jóval azelőtt, hogy az adott példány már végképp leállna, a helyére lépjen egy frissebben telepített és a programjait rutinszerűen használni képes változat. Ezt rugalmasan táguló 3D-s nyomtató préseli ki az egyikükből, a másikuk által kilenc hónappal a nyomtatás előtt adalékolt anyag felhasználásával. Az ember belső szerkezetének megváltoztatása, részegységeinek szétválasztása általában roncsolással jár.

A tranzisztor győzött. Kicsi, könnyű, üzembiztos, alacsony a fogyasztása. Szinte mindenhonnan kiszorította az elektroncsöveket, s végre folyamatosan működő számítógépéket lehetett gyártani vele. Hiszen az Eniacba, a világ egyik első programozható számítógépébe még közel 18 000 csövet építettek, így a gyakori – kezdetben kb. óránkénti – leállás fő oka az volt, hogy valamelyik „lámpa” kipurcant.

A szendvicsnek alapvetően két fajtája van: az egyik esetben két nő között fekszik egy férfi, a másik esetben két férfi között egy nő. Rád bízom, hogy a félvezető trióda, a tranzisztor esetében melyik változat hajaz az npn és melyik a pnp szerkezetűre.

Párosan szép az élet – kerékpárosan! A világ egyik legostobább reklámja próbálta ezzel a rizsával eladni a bicajokat. A félvezetők esetében elég hamar kísérelték meg a kétféle tulajdonságú, kétfajta módon szennyezett félvezetőt párosítani.

A természet tökéletes. Gyönyörű mondat ez, csak baromság. Az anyagi világban a tökéletességnek vagy tökéletlenségnek semmi értelme nincs. Inkább azt tudjuk megmondani, hogy az általánostól való eltérések mekkorák, és ez nekünk hasznos-e vagy sem.

Tíz esztendővel a tranzisztor föltalálása után a tranzisztorról rendezett londoni nemzetközi konferencián mondta egy tudós, hogy miközben az élet egyre több területén alkalmazunk tranzisztort, csak minden tízedik felhasználó érti, hogy a tranzisztor hogyan is működik. Azóta további 60 év telt el, és az arány biztosan nem javult.