A hangszerek fejlesztése elsősorban a zeneszerzők érdeke, hiszen nekik fontos, hogy a lehető legszabadabban komponálhassanak, az elképzeléseiket a lehető legkevésbé korlátozzák a hangszerek adottságai.

1945. szeptember 10-én egy coloradói farmer a feleségével csirkéket vágott le az udvarukban, amikor egy öt és fél hónapos kakas került a kezeik közé, aki addig fészkelődött a bárd alatt, hogy a gyilkos csapás csak a fél fejét vitte le. A Mike névre keresztelt kakasnak eltűnt az „arca”, azonban hatalmas szerencséje volt: valami oknál fogva életben maradt. Nálánál csak a gazdája volt szerencsésebb, aki az állat 18 hónappal későbbi elhalálozásáig havi több ezer dollárt keresett meg Mike segítségével.

A fúvós aerofon hangszereknek van egy olyan, a hétköznapi élethez közelebb álló, két csoportra történő felosztása, amely szerint léteznek fafúvós és rézfúvós hangszerek. Amikor ezt a két csoportot létrehozták, abból indultak ki, hogy a fafúvós hangszerek anyaga fa, a rézfúvósaké pedig fém, többnyire réz. Valójában a különbség a hangkeltés módjában fedezhető föl.

Az aerofon hangszerek kimenete az az egység, alkatrész, amely a levegőhöz illeszti, csatolja a rezonátort. A cél az, hogy minél nagyobb hatásfokkal történjen ez az illesztés, viszont minél jobb az illesztés, annál nagyobb a rezgés fenntartásához szükséges energia.

Az aerofon hangszerek többségének hangkeltő szerkezete halk és instabil hangot állít elő. Ahhoz, hogy a hang a hangszerre jellemző hangos és stabil hangot adjon, akusztikus hangerősítő és szűrő, üreg vagy cső csatlakozik az elsődleges hangkeltőhöz. A hangszernek ez a része a hangszertest, a rezonátor, aminek természetesen több fajtája van.

Az aerofon hangszerek olyan hangszerek, amelyeknek a hangját főként a levegőben végbemenő valamilyen esemény, változás hozza létre. Vagyis nem más módon – pl. megütéssel, pengetéssel – előállított rezgést továbbít a levegő, hanem magának a levegőnek a molekuláit rezgetjük meg.