A midi 1.0 protokoll több évtizedes története során igyekeztek megoldani azokat a folyamatosan fölmerülő problémákat, amelyek egyrészt a mindenkori technika korlátjaiból, másrészt a midi eszközöket készítő gyártók egymással való versengéséből adódtak. A harmadik szempont az volt, hogy a kezdő midi felhasználók se érezzék magukat teljesen hülyének, és a midi legmélyebb bugyraiban élvezettel fetrengők se nagyon anyázzanak a kötöttségek miatt.

Noha a dalszerkesztők, szekvenszerek már egyes analóg szintetizátorok részei is voltak, igazi népszerűségüket a digitális zenei munkaállomások, a hangmunkaállomások és a számítógépes dalszerkesztő programok megjelenésének köszönhetik.

A zenei folyamatok, a zeneszerző és – ha volt ilyen külön, a hangszerelő – elképzeléseinek rögzítésére sokáig a kotta volt a jellemző. Noha sokunk a kottaolvasással is nehezen birkózik, a kottaírás sem volt kényelmes a komponisták számára, ugyanis csak az utóbbi évtizedekben terjedtek el a kottaíró programok.

Az elektrofon hangszerek vezérlői nemcsak az akusztikus hangszerekéhez való viszony alapján csoportosíthatók. Az un. dimenziók szerinti felosztás is több lehetőséget kínál.

Egy akusztikus hangszert fújással, ütéssel, pengetésssel vagy dörzsöléssel szólaltatunk meg, mely tevékenységek során a zenészek leginkább a következő fizikai paraméterekkel játszanak: nyomás, sebesség, szög és pozíció. Ezen belül háromféle vezérlési gesztust különíthetünk el: a gerjesztést, azaz energia bevitelét a rendszerbe; a kiválasztást több lehetséges érték, pl. a hangmagasság vagy a hangszínek közül, illetve a modulációt, vagyis pl. hangerő vagy frekvencia periodikus változtatását.

A gesztus a nem szóbeli, metakommunikációs közlést jelöli, a testbeszéd egyik formája. Mozdulatokkal, taglejtésekkel fejezzük ki, amit szavakkal nem lehet. Az elektronikus hangszerek világában gesztusvezérlésen azt értjük, hogy valamilyen mozdulattal vagy mozdulatsorral hatunk a hangszer hangjára.