A hangtechnika szerelmesei körében időről-időre dúló ádáz csatározások vidítják föl a kívülállót. A harc lényege, hogy az elektroncsöves vagy a félvezetős berendezések szólnak-e jobban. E háborúban azért nehéz állást foglalni, mert senki nem hallotta sem az összes jobb minőségű félvezetős, sem az összes elektroncsöves erősítőt. Valahogy mégis úgy van az, hogy igen meggyőzőnek tűnik egy csomó félvezetős cucc – mindaddig, amíg egy igazi csöveset nem hallottál. A 21. században egyre több csöves berendezés készül, és föllendült az elektroncsövek gyártása is. Sajnos, hazánk megint kimaradt a jóból.

Az elektromos és elektronikus készülékek közös jellemzője, hogy elektromos áramot használunk a működtetésükhöz. Azonban sok-sok évvel ezelőtt két részre osztották azokat az alkatrészeket, amelyekből e készülékek felépülnek. Pontosabban három részre:

A szűzlánykór, más néven zöld betegség arról kapta a nevét, hogy tipikusan lányok és fiatal nők betegedtek meg, és a bőrük elzöldülése volt a leglátványosabb tünet. Sokáig úgy tartották, hogy az oka a beteljesületlen szerelem. Ennek megfelelő volt a gyógymód is: "Háljon férfival, ha megfogan, fel fog gyógyulni" – javasolták a 16. század közepén. A kór valójában vérszegénység volt. A vas- és vitaminhiány, továbbá az egyoldalú táplálkozás miatt sápadttá vált, és zöldes árnyalatot is fölvehetett a bőr. Megpróbálták csokietetéssel gyógyítani, azt hitték abban is van vas. Napjainkban már nem kell rettegni tőle, nagyon jó gyógyszerek vannak rá.

 Sőt, nemcsak az mp3 után, hanem előtte és alatta is nyüzsgő élet volt a veszteséges hangtömörítések világában. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy a digitális technika óriásai és törpéi nem akartak beletörődni, hogy az mp3 mindent vitt, másrészt ugyan az mp3 nem a digitális képrögzítés és -átvitel melléktermékeként született meg, ám az mpeg társaság – Moving Picture Experts Group „kegyeskedett” befogadni, mint az mpeg1 eljárások harmadik rétegét.

„Miután anyukám meghozta Bécsből a kétkazettás magnót, kölcsönkértem G-től a metalikákat, és esténként az ágyamon ücsörögve próbáltam a virtuális szerkón dobolni a zene alá (módosított karaoke), aminek legalább olyan masszív racionális érv szolgált alapul, mint amilyen egy házgyári fal, kisvakondos tapétával: hiszen köztudott, hogy a Metallica dobosa a legjobb a világon. Két szám után totál vörös lett az alkarom, és kidagadtak rajta a szivárvány minden színében játszó erek, ekkor odahagytam a dobot és addig ráztam a fejem, amíg a nyakam el nem fáradt, az este hátralévő részét pedig archaikus-misztikus deszmetál hörgéssel töltöttem, amíg rám nem szóltak, hogy most már kuss legyen.”

A veszteséges hangtömörítések nemcsak azért veszteségesek, mert a tömörített filéből nem lehet visszaállítani az eredeti jelet. Sokkal nagyobb veszteség, hogy aki csakis ilyen módon tömörített felvételeket, műsorokat hallgat, ezeken nő föl, annak számára ez lesz a természetes. Nem fogja érezni, hogy valami hiányzik belőlük, ami paraméterekkel nem is mindig írható le.