Már a kombó orgonák többsége is valamilyen nagyon összetett hangból állította elő a különböző magasságú hangokat, így érthető, hogy az 50-60 évvel ezelőtti szintetizátorok többségében is ezzel próbálkoztak, igen nagy sikerrel.

Ki tudnád számítani, mennyi idő kell ahhoz, hogy a Föld méretével megegyező, folyékony gömb kihűljön? Gondolom, nem. Pedig már a 19. század elején kiszámolta ezt egy szegény családból származó fizikus-matematikus, Jean-Baptiste Joseph Fourier. Azonban olyan valószínűtlennek tartotta a százmillió évet, hogy nem merte eredményét nyilvánosságra hozni, sőt, meg is semmisítette a számításait.

Az elektrofon hangszerek legnagyobb halmazába napjainkban a szintetizátorok tartoznak. A szintetizátorok – mily meglepő - szintetizálnak, ami esetünkben azt jelenti, hogy elektronikus áramkörök és eljárások segítségével szintetikus hangokat hozunk létre velük.

Természetesen v-vel mondom, holott a v a német helyesírás szerint az f hangot jelöli. Ám a Vermona márkájú elektronikus hangszerek annyira elterjedtek hazánkban, mint az MZ motorkerékpárok, s amikor először voltam az NDK-ban, a házigazdáim nem értették, mit akarok, mi lehet az az emzé. Aztán leesett nekik, hogy ha „Motorrad”-ot ismételgetek, akkor valószínűleg az emcetre gondolok.

A múlt század hatvanas éveinek vége felé már rengeteg cég gyártott kombó orgonát. Mivel a tőkés országokból az egykori szocialista országok hivatalos kereskedői csak elvétve hoztak be ilyen hangszereket, természetes volt, hogy néhány ország saját gyártással próbálta mérsékelni a hiányt. Annál is inkább, mert ezekben az országokban komoly előzménye volt az elektrofon hangszerek készítésének.

Az olasz hangszerkészítők az európai muzsika élvonalába tartoztak. Nyilván eszedbe jutott Antonio Stradivari, az Amati dinasztia vagy a zongora feltalálójának tekintett Bartolomeo Cristofori. Ehhez a hagyományhoz csatlakozott 1964-ben a Farfisa nevű cég is, amelyik a Vox mellett a leghíresebb kombó orgona gyártó volt.