Akit szeretünk vagy amit zsákmányul akarunk ejteni, ahhoz igyekszünk minél közelebb lenni. Akitől vagy amitől félünk, ami vagy aki elől menekülünk, attól szeretnénk minél távolabb kerülni. Furcsa kapcsolatunk van a távolsággal. Szeretnénk minél messzebbre jutni a lehető legrövidebb idő alatt, és ugyancsak szeretnénk, ha mindig a közelünkben, karnyújtásnyira lennének a számunkra fontos dolgok.

A térbeli tájékozódás egyik legfontosabb felfedezése az elmúlt évtizedekben a külső fül fülkagylójának szerepe volt. Kiderült, hogy a fülkagyló barázdáltsága nem csupán esztétikai játék, hanem az odaérkező különböző frekvenciájú és fázishelyzetű hanghullámok találkozása egyes összetevők erősítését, mások gyengítését vagy éppenséggel a kioltását eredményezik. Ahogy azt már a hulláminterferenciánál megszoktuk.

A fülek közötti időkülönbség azt jelenti, hogy a fülekbe jutó hangok egymáshoz képest időben el vannak tolva. Amelyik fülhöz hamarabb ér a jel, a hallásérzet abba az irányba mozdul el.

A hanglokalizáció az a folyamat, amelynek során a környezetből származó hangok forrásának helyét és távolságát állapítjuk meg. Ez a képesség segít a hangforrások megközelítésében (vadászat) vagy elkerülésében (menekülés). A hallás alapján történő lokalizáció szerepe elsősorban az, hogy a hangokat kibocsátó források, tárgyak helyzetét nagyjából beazonosítsa, és a vizuális figyelmet odairányítsa.

Amióta gépi hangvisszaadásról beszélünk, azóta próbálkozunk azzal, hogy a hangélmény kialakulását azzal is segítsük, hogy belehelyezzük a hangforrásokat valamilyen térbe, és az egyes források különböző irányokból legyenek hallhatók. 

Minél több beállítási lehetőség van egy-egy kütyün, annál nagyobb kárt tudunk okozni vele. Különösen érvényes ez a félparametrikus, parametrikus és paragrafikus kiegyelítőkre, hangszínmódosítókra. A legmodernebb változatokban ugyanis nemcsak egy-egy szűrő sávközepi frekvenciáját, a sávszélességet vagy a jósági tényezőt és a kiemelés/vágás mértékét birizgálhatjuk, hanem az egyéb torzítási paramétereket is nyasztathatjuk. Szerencsére, elég sok olyan van közöttük, amelyekben van előre programozott beállítás, és ha valamelyik tetszik nekünk, kellő tapasztalat híján nem turkálunk tovább. A tapasztalatot azonban csak sok gyakorlással lehet megszerezni, s ha nem élesben megy a dolog – közönség előtt, netán pénzért – továbbra is arra ösztönözlek, kísérletezz nyugodtan, gyakorolj sokat!

Sokan nem értik, minek az a sok kapcsoló, tekrentyű, tolattyú a hangtechnikában, s hogy miért akarunk újabb és újabb kütyüket. Néha én csak bambulok ki a fejemből, de a rengeteg szabályozható, beállítható paraméter masszírozása egyre finomabb hangmódosításokat tett lehetővé. A durva és gyakorta visszafordíthatatlan beavatkozások helyett érzékenyen, szinte alig észrevehetően tehetjük szebbé, élvezhetőbbé a hangzást – vagy éppen fojthatjuk meg a hangképet.

A hangszínmódosítás nemcsak a sávszélek vágásából állhat, sőt, a legtöbb hangmódosító eszköz egy-egy frekvencia tartományban emelésre is használható. A legrégebbi változatok annál nagyobb mértékű emelésre és vágásra képesek, minél inkább megközelítjük a sávszéleket A legtöbb , kicsit is igényes otthoni erősítőben van mély és magas (bass és treble) szabályzó.

A hangszín módosításának egyik oka lehet, hogy annak a környezetnek az akusztikai egyenetlenségein kívánunk javítani, amelyben a hangfelvételeinket hallgatjuk. 

A hangszínmódosítókkal módosíthatjuk a hangszínt. Na jó. Az ilyen állításoktól szokott laposgutát kapni az ember. Te már tudod, hogy a hangszín sokdimenziós szubjektív jellemző, a hangszínmódosítóval – régebbi nevén, hangszínszabályzóval - tehát egyszerre sok paramétert kellene változtatni. Ez igaz is, meg nem is. Hangszínmódosítók ugyanis majdnem olyan régóta léteznek, mint a hangerő szabályzók, és akkoriban igencsak hiányosak voltak a hangszínről szerzett ismeretek.