Cs. Kádár Péter

Cs. Kádár Péter

A tangenciális hangkar nem tartozik a lemezjátszó karok fő vonulatához, mégis időről-időre születnek új konstrukciók.

A múlt század utolsó évtizedeiben általános tévhit volt, hogy amit mechanikával nem lehet egyszerűen megoldani, arra ott az elektronika, s a berendezéseket telepakolták tranzisztorokkal, majd integrált áramkörökkel.

A hangkar nincs közvetlenül a hangszedőről érkező elektromos jel útjában. Csak tartja a hangszedőt, és ameddig geometriailag nem akadályozza a hangszedő tűjének fickándozását, továbbá észszerű határokon belül van a tűerő, jó munkát végez.

A lemezjátszó hangszedőjét a hangkar rögzíti, és segíti a tű vezetését és megtartását a barázdában.

A hangszedő jellemzői közül az egyik az engedékenységhez kapcsolódik, és effektív csúcstömegnek vagy tűhegyre redukált tömegnek hívják.

A hangszedő tűjének hegye, a tű nyele, a tűszár és a mechanikai-elektromos átalakító forgó része (tekercs, mágnes, lágyvas) egy egységet alkot.

A hangszedő tűjének rezgéseit továbbítani kell a mechanikai rezgést elektromossá alakító szerkezethez.

A vonaltűk közül nem hagyható ki a Jico cég által gyártott, SAS (Super Analog Stylus).

A hangszedőket gyártó cégek szinte minden új tűt úgy mutatnak be, hogy végre tökéletesen közelítenek a háromszög alakú vágótűhöz, s ez önmagában lehetővé teszi a torzításmentes lejátszást.

A Shibata tű megjelenése óta sokféle tűhegyet alkottak az analóg hanglemezek lejátszásához. Ezek a vonaltűk mind-mind a Shibata tű utódainak tekinthetők.