A hangszínmódosítás nemcsak a sávszélek vágásából állhat, sőt, a legtöbb hangmódosító eszköz egy-egy frekvencia tartományban emelésre is használható. A legrégebbi változatok annál nagyobb mértékű emelésre és vágásra képesek, minél inkább megközelítjük a sávszéleket A legtöbb , kicsit is igényes otthoni erősítőben van mély és magas (bass és treble) szabályzó.

A hangszín módosításának egyik oka lehet, hogy annak a környezetnek az akusztikai egyenetlenségein kívánunk javítani, amelyben a hangfelvételeinket hallgatjuk. 

A hangszínmódosítókkal módosíthatjuk a hangszínt. Na jó. Az ilyen állításoktól szokott laposgutát kapni az ember. Te már tudod, hogy a hangszín sokdimenziós szubjektív jellemző, a hangszínmódosítóval – régebbi nevén, hangszínszabályzóval - tehát egyszerre sok paramétert kellene változtatni. Ez igaz is, meg nem is. Hangszínmódosítók ugyanis majdnem olyan régóta léteznek, mint a hangerő szabályzók, és akkoriban igencsak hiányosak voltak a hangszínről szerzett ismeretek.

Divatbemutatónkon megpróbáljuk elemeire bontani, majd rendszerbe tákolni a hang öltözékét, a hangszíneket. A hangszín – nem lehet elégszer ismételni – ugyanakkor nem csupán díszítmény, hanem ugyanúgy egy-egy folyamat része, mint a hangjelenség többi jellemzője.

A világ színes – legalábbis, színesnek látjuk. A hangok világában gyakran használunk olyan fogalmakat, amelyek a látás analógiájára épülnek. Ilyen például a hangkép és ilyen a hangszín is. S bár a tudós nők – bőrszínre tekintet nélkül - csak mosolyognak azon, hogy a „női princípium” csupán az anyaság volna, azért ők is és férfi kollégáik nemkülönben bajban lennének, ha hibátlan definíciót kérnénk tőlük a hangszín meghatározására.

A hangszín az egyik legfontosabb minőségi észlelése a hangnak: ennek segítségével azonosítjuk és különböztetjük meg a beszélő személyeket, a hangszereket és a veszélyt jelző hangjelenségeket.

Sőt, akárki is lehetsz! Mert ki ne szeretett volna már szebb, okosabb, fiatalabb vagy legalábbis különleges lenni? Én például egészen biztosan, annak ellenére, hogy így vagyok tökéletes. És milyen sokan ábrándoztunk már arról, hogy ünnepelt sztárok leszünk, akik a világot jelentő színpadon vagy képernyőn megjelenve, a pasik/csajok millióinak szívét és a milliomosok pénztárcáját nyitjuk meg.

Semmi nem úgy jó, ahogy van. A hangtechnikában vagy azzal van bajunk, hogy változatlan tempó mellett szeretnénk, ha a mély hangból magas, a magas hangból mély hang legyen, vagy azt, hogy változtatva a tempót, ne változzon a hangmagasság.

Ha valamilyen billentyűs hangszeren – zongorán, szintetizátoron – leütsz egy billentyűt, és sorban utána még néhány egymás mellett levőt, nyilvánvaló, hogy ahhoz a billentyűhöz tartozik magasabb hang, amely a másikhoz képest jobbra van. Teljesen természetes számunkra, hogy a pl. zongora hangjai egyértelmű hangmagasság érzetet okoznak. A hangszerek egyes hangjaiban több összetevő is van; például az alaphang és annak többszörösei, a felharmonikusok. A tiszta hangok esetében a hang frekvenciája többé-kevésbé meghatározta a hangmagasságot. Az összetett hangok esetén vajon melyik frekvencia felel ezért az érzetért?

A melodikus hangmagasság a fizikai hangok frekvenciái szerint szerveződő észlelés, ami azonban nem ad minőségi jellemzést arról, hogy milyen az egyes hangokhoz való viszonyunk. Két hang hangmagasság – a hangköz – érzékelése során azonban más a helyzet. Van olyan hangköz, ami tetszetős, kellemes; ezeket konszonáns hangközöknek hívjuk. A másik csoportba pedig a csúnyának, visszataszítónak, kellemetlennek tűnőek, vagyis a disszonánsak tartoznak.