Amikor a második világháború után a fejlettebb országokban megkezdődött a rendszeres televíziós műsorszórás, s még inkább akkor, amikor fél évszázaddal megfizethetővé váltak a házi képmagnók, egyértelművé vált, hogy a szórakoztatóelektronika egyre inkább megtűrt ágazatává válik a hangtechnika.

Fiú, lány, kutya, fal. A falon egy négyzet.

A CD az első nagy lépés volt a digitális szórakoztatóelektronika világába. Elég gyorsan kiderültek a fogyatékosságai.

A digitális optikai hanglemezek között érdekes helyet foglal el a Super Audio CD, az SACD.

A CD tökéletlenségei hamar kiderültek, azonban a leváltását nem segítette, hogy a modernebb formátumokat a CD játszókkal és CD-ROM meghajtókkal nem lehetett használni.

A sokbites DA átalakítók tényleges, fixpontos felbontása 24 bit fölé csak a tápfeszültség jelentős növelésével érhető el, tehát az átalakító pontosságának fizikai korlátjai vannak.

A CD játszónak a digitális jelet baloldali és jobboldali csatornára osztó áramköréből kilépő jel még oldalanként soros jelfolyam, ezért a digitális-analóg átalakítókba integrálva vagy a szétosztó után kötve szükség van egy eszközre, ami a soros jelből párhuzamosat csinál.

Az elektronikában nincs mozgó alkatrész, tehát egyszerű lehet.

Németországban minden évben olyan szánkóversenyt rendeznek, amelynek szabályaként a versenyzőkön csak egy bugyi vagy egy gatya lehet. A szánkó kisméretű, tehát a pucér felső test időnként érintkezik a hóval. A digitális meghajtók lézeregysége még e szánkóknál is sokkal kisebb, de miért is szánkózik?

Amikor a műkorcsolyázók forgásaiban gyönyörködünk, eláll a lélegzetünk, milyen csodákra képesek. Azt viszont természetesnek vesszük, hogy az optikai digitális jelhordozók forognak.